Hevesi Napló, 2. évfolyam (1992)
1992 / 1. szám - VERS - PRÓZA - Pécsi István: Beszédes betűk (könyvrészlet)
Pécsi István Beszédes betűk (dokumentumregény-részlet) Most már az eddiginél is komolyabb, magasabb szinten foglalkozott a grafológiával. Értesült arról, hogy az effajta munkálkodás egyre tudományosabbá, megalapozottabbá vált, s kialakultak a szervezett képzés formái is. 1925-ben jelent meg az általa jól ismert és becsült Románná Goldzieher Klára írás és jellem című munkája. Ennek egyik érdeme a világos okfejtés, a meggyőző magyarázat volt. Későbbi tanulmányai - többek között - kísérleti vizsgálatokkal, a hibás beszédűek betűformáival, a névtelen levelek elemzésével foglalkoztak. Emellett szövetségestársakat szerzett az országhatáron túlról is. Feuchtwanger müncheni professzorral az agysérültek írásainak jellegzetességeit kutatták. Érdekelte a balkezesség, a züllött fiatalkorúak egyéniségtorzulása. Esztendőkön át törvényszéki írásszakértőként is kamatoztatta tudását. 1930-ban bontott zászlót a Magyar írástanulmányi Társaság. Ennek megbecsülését, illetve rangját jelzi az is, hogy az MTA égisze alatt működött. Elnöke Németh Péter, a fiatalkorúak bíróságának vezetője lett, alelnöke pedig az előbb említett Románné Goldzieher Klára. Titkáraivá pedig dr. Balázs Dezsőt és dr. Hajnal Richárdot választották. Nem kis missziót hirdettek, de felmérték erőiket, s bízhattak abban, hogy valóra is váltják elképzeléseiket. Ötesztendős oktatást rajtoltattak, s ebben csak az vehetett részt, aki megfelelt a szigorú felvételi vizsga pontosan körvonalazott követelményeinek. A hallgatók megismerkedtek az írásvizsgálat, az elméleti és gyakorlati lélektan, a karak- terológia, az élettan, a biológia, a neurológia, a pszichiátria, a kriminológia leglényegesebb kérdéseivel. Természetesen nem elégedtek meg ennyivel. Végzett okleveles tanítványaiktól azt várták, hogy harcoljanak - méghozzá bizonyító erejű érvek felsorakoztatásával - a kontárkodók ellen, akik tevékenysége már akkor is ártott - később méginkább így lett - ennek a tisztes ügynek. Az igyekezet nem volt felesleges, hiszen szaktekintélyek csatlakoztak hozzájuk. Előadásokat tartottak - hogy csak néhány névre utaljunk - Sarbó Artur, Szabó Zoltán, Boda István, Máday István, Liebermann Tódor professzorok. Megkívánták a magasfokú felkészültséget, a szabatos tudást, de értékelték a szimbólumokat, s megbecsülték az intuíciót is, azt a kincset, amely - s ez egyáltalán nem túlzás - a lélek és a szellem legmélyebb rétegeiből szökken szárba. Ide csatlakozott ő is, mert már akkor hitte - véleménye azóta se változott -, hogy az adottságokhoz ötvözni kell a soha meg nem csappanó, a mindig egyenletes szorgalmat. Átvehette a bizonyítványt, elégedett lehetett, ám ugyanakkor az is tudatosult benne, hogy a pillanatnyi sok a jövőben igen ke^és lesz. Elkezdte hát azt az önművelést amely mindmáig tartó folyamat. Bejárt Benedek Istvánhoz a lipótmezői intézetbe, figyelte a süketnémák betűvetését. Bekopogtatott a kórházakba. Eleinte meglepetést keltett megjelenése, s természetesen kérése is. 16
