Hevesi Napló, 2. évfolyam (1992)
1992 / 2. szám - SZÍNHÁZ - Vélemény a véleményről
Vélemény - a véleményről Egy bulvárlap újságírója (MAI NAP - Kőhídi Imre) április 6-i hétfői számában, annak 11. oldalán írást jelentetett meg Ödön von Horváth darabjának, a Mesél a bécsi erdő egri bemutatójáról. A kisvárosban fontosnak tartott eseményről, fölényes könnyedséggel számol be a szerző, hosszú mondatokban elmesélve, mi volt látható a közönség hölgytagjain, hogyan viselkedtek a kisvárosi dámák, újgazdagok, hatalomhoz jutottak. Olyanok, akik éppen a butikból perdültek előkelő tisztségviselői székbe, vagy éppen azok, akik alig húszévesen - ügyeskedve vagy veszélyesen jól forogva rövid idő alatt milliókat „sepertek össze, kaszáltak le" úgy, hogy a sok-sok trükköt, csalafintaságot a nagyközönség, a nyomorszintet közelítők tábora észre sem veszi, nem is érti egészen. A beszámolóban kétszer is említtetik A., azaz a Nemzeti Színház igazgatója; egyszer azért, mert megérkezésével és jelenlétével emeli-fényesíti a bemutató rangját; másszor meg azért, mert A. úr az első felvonás végén „megszunnyadt picit." Kapnak a hátukra a régi nomenclatura alakzatai is! A darab vázát egy bő mondatban ismerteti. A rendező is kap egy tömör megállapítást: „a romániai vendégmunkás ismét mestermunkát végzett. Amihez természetesen megint hozzá lehetett illeszteni egy rejtett célzatú politikai szöveget, amit a pesti körúton bizonyára díjaznak. Egy mondatot kiérdemel Román ]udit, aki „hiteles, pontosan érzelmes (ez mit jelent?), a nőiség minden színét adni tudó alakításával" ...„szó szerint lejátszik mindenki mást a színpadról." Az újságíró így látta. Vagy inkább azt mondanánk, ennyit látott, mert ennyit akart észrevenni. Azt el sem tudjuk képzelni, hogy a több, mint húsz főből álló színészi gárdát egy pillanatra sem vette volna észre. És mit jelent az, hogy R.J. mindenki mást lejátszott a színpadról? Azért mégis csak ott maradtak ezek a színészek a deszkán, tették a maguk dolgát, mozogtak-cselekedtek, végszót adtak R.J.-nek, akinek egyáltalán nem állt szándékában lejátszani kollégáit-kolleganőit a színpadról. Nem is tette ezt. Az ő alakítását az író szándéka segítette arra a pontra, ahová R.J. felérkezhetett. Azért hathatott ebben a bécsi környezetben ilyen rendkívüli módon, mert ő az egyetlen tiszta ember ebben, a bécsi hátsó-fertályon összeszerveződő-rendeződő link társaságban. Neki hisszük el csak, hogy joga van égieket és földieket kárhoztatni bekövetkező tragédiájáért. Ödön von Horváth olyan felvonásvégeket írt Marianne-nak, amitől a nézőközönség női tagjai - akár álszent módon is - de könnyezni kezdenek. De egy újságírónak nem lehet úgy kimennie a nézőtérről, hogy egy egész színházi garnitúrát nem vesz észre. Nincs egy szava néhány sikerültebb alakításáról sem. Nem látja, vagy nem akarja látni a jelmezeket, a két világháború közötti Bécs monarchia-utáni, Hitler előtti állapotát, nem hallja a szószedetekből, hogy itt nem a mának szóló üzenetet kell csak keresni a darabban, hanem azt a hasonlóságot, amely jelenlegi krízishelyzetünkkel a színpadi eseményt, annak mozgató rugóit működésben tartja. A bulvárlap munkatársa talán szándéktalanul fricskázta a társulatot, leplezetlen fölény - nyel azt is tudatva, hogy kívülállóként szemléli ezt a „festett világot" és csak arra talált indokot, hogy helyi jólértesültségét fitogtathassa, felingerelve némely helyi nagyság érzékenységét. Node, Pesten? Vagy úgy gondolja, hogy ezzel az írásával ítéletet hirdetett és ezzel megtette a kötelességét? A színház, a bemutató ennél sokkal több figyelmet és sze- retetet érdemel - a tollforgatóktól is! Ha művészetnek és fontosnak tartjuk Thália sorsát hazánkban! 22
