Hevesi Napló, 2. évfolyam (1992)
1992 / 2. szám - KÖZÉLET - Az Idő sodrában
tástól azonnal felháborodunk. Aki ekkora politikai átfestésre képes magatartásában, szavaiban, mondataiban - az sok más bűn elkövetésére is alkalmas. Az még megint egy újabb kérdés, hogy akadhat teológiailag képzett ember, aki ezt a magatartást hitbéli rekvizítu- mokkal támasztja alá, és készpénznek veszi azt a rókalelkűségre utaló viselkedést, miszerint szavaival és tetteivel is ígéri, ő „áttért", ő többé már nem marxista, ő több már ősei vallását is elhagyja, mert ugye Egerben az mégis csak elképzelhető, hogy a jövő társadalmának képlete e szerint azoknak a klerikusoknak lesz hatalmuk, tekinélyük, a javak és stallumok elosztásában több joguk és szerepük, akik ma meggyőzhetők, ezért tehát ide kell húzni, ebbe a köpenybe kell burkolódzni, ezeket a szóhasználatokat, témákat kell megtanulni ezt a tudását imitálni. És annál jobb, minél élethűbben csinálja a szereplő, mert ezzel elhatárolja magát korábbi életrajzi adataitól, de csak annyira, hogy az itt-ott még meglévő hamis-játékosokkal kapcsolatot fenntartja; itt meg új pártfogókat teremtve-terelve maga előtt, újabb formátumú tekintélyt, társadalmi előnyt biztosít magának. Azzal természetesen mit sem törődik, hogy miatta és viselkedése miatt sokan undort kapnak ettől a demokráciától és azt mondják, ma még talán suttogva, esetleg holnap hangosan: Na, de kérem mi nem erre szavaztunk. Ez a papok által ma bőven elfogadott és védett helyzetbe hozott egyén már gyereknyi kora ellenére párthatalmassággá vált, és még tovább emelkedett volna, törekvései, könyöklő szándékai szerint, ha a történelem, ill. Gorbacsov és munkatársai a történelem-csinálásban mást nem gondoltak volna?!! Magyarul: meg kell kezdeni a közélet megtisztítását a hazugoktól, a szélhámosoktól, a könyöklőktől, a félbe-maradt szellemi egzisztenciáktól, a hamiskártyásoktól, a sötétben ka- paróktól, azoktól a gátlástalan szövetkezésektől, amelyek láthatatlan szálaikkal és elképesztően magabiztos fellépésükkel rémítik a régen és jól megfélemlített polgárokat, hogy ne merjenek az utcára se kilépni, mert mindenütt csapda van, mindenütt ezek a két- és sokszínűek uralják a terepet. Nem alaptalanul támad olyan érzésünk, hogy az írásbeli szövetség megszűnése ellenére az Állami Egyházügyi Hivatal, annak gazdája, a BM és ott is a III/III. - ha jól olvastuk az idevonatkozó tanulmányokat - változatlanul tovább él, tovább hat azokban a személyi kapcsolatokban és összeszövődésekben, amelyek a hosszú évtizedek alatt bizonyos személyek között létrejöttek. Ez a kapcsolati rend ma is uralja és bénítja erkölcsileg ezt a megtépett társadalmat. Senki nem hisz senkinek. Hogyan is hihetne, mikor ezt a damaszkuszi metaforát a legszemtelenebb képmutatással használják azok, akiknek javára válik ez a szójáték és azok is, akik belesegítenek a támogatásba, a leplezésbe, az átmentésbe és főleg abba, hogy lehetőleg ne változzék semmi, minden maradjon azok irányítása és ellenőrzése alatt, akik ezekre a feladatokra anno dacumal felkenettek - mondjuk 1957. után. A dr. Kónya által elejtett mondattól a damaszkuszi út teljes félreértéséig és a belemagya- rázásig - egyenes az út. Csak utána kell gondolni. És ebbe a vonulatba az is belefér, amit a politikai szleng így fogalmaz: az én kommunistám a jó kommunista, mert én megbízom benne, de a tiéd? Ez a hatalmi ragozás -ez a kegyetlen! Az Olvasót csak arra kérjük, gondolja végig ezeket a rapszódikusra sikerült mondatokat. Szeretnénk, ha eljutna addig a következtetésig: most már nem vaktában megy el szavazni, nem valakik ellen akar majd szavazni, hanem valakire, aki 1994-ig erkölcsileg talponma- rad. Most meg kellett szólalnunk, hogy aförtetó és csaholó kórus ne téveszthesse meg a félénk, félelemben szorongásos, de tisztességes állampogárokat! (A kiadó) 9
