Hevesi Napló, 2. évfolyam (1992)
1992 / 1. szám - Közelebb egymáshoz…
r ^ HEVESI NAPLÓ L. Közelebb egymáshoz... Nem először írjuk le, mégis ismételnünk kell, mert milliók számára fájóan igaz: több mint három esztendeje lázban ég ez az annyit sanyargatott kis ország. Lassú és ellentmondásokkal terhes a rendszerváltozás. Ebben a nagyon is hosszúnak tűnő átmeneti korban diadalmaskodnak a karrieristák, a jellemtorzók, a hitet és meggyőződést váltók, a harácsolok, a gátlástalanul ügyeskedők. A hatalom hajdani birtokosai a gazdasági szférában módosodnak. A milliók, az új rezsimre voksolók viszont veszedelmesen nyomorodnak. A régen is kisemmizett dolgozók által megkeresett vagyont kft-kbe orozzák a korábbi herék, s a valaha szorgoskodók az utcára kerülnek, munkanélküliekké válnak. A politika szférájában sűrűsödnek az ordas indulatok, durvul a hangnem, s az egyre nyersebb kiütősdi elsöpri a legalapvetőbb erkölcsi normákat is. Nincs már kötődés, atomizálódott, rideggé lett a világ. Ebben az elszomorító atmoszférában folyóiratunk, a köré tömörülő szellemi erők csak egyet hirdethetnek: az emberséget, az egymás iránti félreérthetetlen, a nemcsak szavakban, hanem tettekben is megmutatkozó törődést. Ezt szorgalmazza egyesületünk is. Annak vezetősége még alakulásakor úgy határozott, hogy lehetőségeihez mérten valamiféle Ariadné-fonalat kínál minden érdeklődőnek, csatlakozónak. Számoltunk az anyagi nehézségekkel. Egyre sűrűbben szervezett rendezvényeink ezért maradnak ingyenesek, hiszen tisztában vagyunk a szinte orvosolhatatlan anyagi gondokkal. Emellett találkozási, összetartozási lehetőséget ajánlunk, olyan gondolati pezsgést, amely száműzi a konzervativizmust, amely elismeri a másságot, propagálja a nyitottságot, s a maga eszközeivel védelmezi azt a demokráciát, amely nélkül még eddig sem jutottunk volna el. S természetesen segíteni szeretnénk azokon, akik támogatásra szorulnak, azokon, akiket betegségek gyötörnek, akik kínjaikra még nem leltek gyógyírt. Emiatt karoljuk fel, menedzseljük - szerény adottságainkhoz mérten - azokat a ritka képességű embereket, akik sok esetben többet adnak, mint a hagyományos orvoslás szaktudorai. Nem tagadva, nem megkérdőjelezve, hanem kiegészítve azok ismereteit. S változatlanul kardoskodunk a soha meg nem kopó, a folyvást érvényes etikai előírások diadalmaskodásáért, a szeretet, a hamisítatlan humánum reguláinak elfogadtatásáért. Annál is inkább, mert csak az effajta alapállás nyújtja azt az iránytűt, amely világosan jelzi a kiutat napjaink és közeljövőnk labirintusából. 2
