Hevesi Napló, 2. évfolyam (1992)
1992 / 4. szám - KÖZÉLET - Az idő sodrában
KOZELET Az idő sodrában Budapesten, díjelőlegesen adott fel egy tömött borítékot pontosan címezve a SZÁJJAL és Lábbal Festő Művészek Kiadója Kft. az én nevemre. Valahonnan gondolták, hogy vevő vagyok valamire, amiről eddig csak megalapozatlan fogalmaim lehettek. A küldemény hat ízléses reprodukciót tartalmazott, karácsonyi üdvözlőlapok ezek mind. Görögországban gyártották. Minden alkotás Jézus születése körüli lelki tapogatódzás, kivéve az egy magyarét, aki téli tájat örökített meg sok zölddel, szánkós emberekkel-gyerekekkel, akik épp a karácsonyfának valót viszik haza. Az ünnepi kártyákat átfogta egy négyrét hajtott papírlap, azon felvétel Fekete Józseftől, aki kéz és láb nélkül, szájában ecsettel éppen a festék után nyúl. A papírlap belső oldalán levélszöveg Kedves Barátunk! - megszólítással: „Mi egy súlyosan mozgássérült csoport tagjai vagyunk. Nem tudjuk használni a kezünket, így megtanultunk szájjal, ill. lábbal festeni. Legszebb képeinket küldjük el önnek, melyeken elküldheti jókívánságait ismerőseinek, barátainak és családtagjainak. Ennek a színvonalas karácsonyi sorozatnak az ára: 225 Ft, amely már az ÁFÁ-t is tartalmazza. Az ön hozzájárulása segítene minket abban, hogy saját erőből tartsuk el magunkat, és kevésbé terheljük családunkat és a társadalmat. Előre köszönjük, és kívánunk önnek és családjának boldog ünnepeket! - Fekete József." Utóirat már nyomtatva: Ennek a szövegnek az eredetijét szájjal írtam... Egyébként ez a fényképről is leolvashatóan fegyelmezett arcú férfi, születése, tehát 1945 óta nem tudja használni sem a kezét, sem a lábát. Időközben megtanult a szájával festeni. A kisalakú propaganda-lap harmadik és negyedik oldalán Fekete József sorstársai láthatók, F. Bourgeois, S. Maudét, J. Schriecker - ezek szájjal festenek és H. Halwachs, aki a lábujjak közé szorított ecsettel fejezi ki, jegyzi le gondolatait, érzelmeit, szenvedélyeit. A boríték felnyitása után, ahogyan az ember engedi a tudatához jutni a látottakat, és kezdi felfogni a dolgok logikáját, ahogyan a szöveg is közli a maga kegyetlen tárgyilagosságával az ideérkező akció kiinduló pontját - csak az élmény kezdete: a viszolygás, a kényelmetlen hangulat eluralkodása rajtam. Idegesen és zaklatottan forgatom a megszólításomat követő és a szövegből rámköszönő segélykiáltást, azt a szerénységet, ahogyan ezt a váratlan mondatok teszik, - nyugtalanná válók. Ebben a felindultságban és igencsak vegyes lelkiállapotban akkor nyugszom meg némileg, amikor a fotót nézegetem, ahol C. Moreno-Toledo tolókocsiban ülve átadja a pápának a lengyel származású egyházfőről készült nagyméretű portrét Rómában. Tehát egy, ezek közül a valóban szerencsétlen sorsú emberek közül a legmagasabb földi tekintélyig eljutott, eljuthat. (Itt már nem is a kép művészi értéke a fontos, sokkal inkább az, ami a tett mögött van!) Ezek azok a mellbevágós pillanatai a mai kornak, amikor a döbbenet, az elcsodálkozás sokkol és bénít egyszerre. Gondolatok, összefüggések, elfelejtett rémületek, veszélyek, szenvedélyek, veszedelmes helyzetek jutnak eszünkbe saját életünkből. Van mit végigtapogatnunk emlékezetünkkel, beleértve a háború borzalmait, úttalan utainkat a senki-föld3
