Hevesi Szemle 18. (1990)

1990/ 1-2. szám - KÖNYVEKRŐL - Nyírő József: Leánykérés a havason (Szelei Béla)

repíti a képviselői szerepet vállaló írót. Jól tudja: abban a rendszerben, amely az 1945 utáni magyar földön keletkezik majd, az ő életében az ő számára és a hozzá hasonló fel- fogásúak számára jó darabig nem lesz bűnbocsánat, ezért választja az emigrációt és a papi életformához való visszatérést, de ezért pergeti le fölötte az idő a hátralévő néhány évet Spanyolországban, az 1953-ban bekövetkezendő haláláig. A Sors nem adott neki hosszú életkort: a hatvannégy esztendő már akkoriban is csak az öregkor küszöbének számított. De ez a hatvannégy év foglalkozásokban és fordulatos eseményekben bővelkedő volt: Nyírő dolgozott többek között paptanárként és földművesként, falusi molnárként és újságíróként, megélt három rendszerváltozást és egy hat évig tartó önkéntes száműzetést. Az irodalommal már viszonylag korán eljegyezte magát a papnak készülő fiatalember: elsőjelentősebb írása, a Beköltözés, amelyre leginkább a tárca illene műfaji meghatározásként, már 1909-ben megjelent a Nagyasszonyunk című hitbuzgalmi lapban, de az igazi, átütő irodalmi sikert egy pályázat megnyerésével aratja 1920-ban: ekkor történt ugyanis, hogy a marosvásárhelyi Zord Idő című folyóirat elbeszélés pályázatot hirdet, amire ő beküldi a mostani válogatásban is szereplő novelláját, a „Haldoklik a székely”-t és a novella humorba oltott életbölcsessége és nagy képi ereje úgy megnyeri a bírálóbizottság tetszését, hogy a beérkezett negyven alkotás közül az övének ítélik az első dijat. Ezután még megnyer két másik irodalmi pályázatot is, és egyenessé válik az út ahhoz, hogy novelláskötetet is megjelentessen. Ez 1924-ben meg is történik, az első, sokak szerint a többiekhez hasonlítva is legjobban sikerült novelláskötetet a kolozsvári Minerva Kiadó jelenteti meg, Jézusfaragó ember címmel. Ezt követően haláláig, de szorosabban véve csak az emigráció hat esztendejéig szinte minden három évben megjelenik egy-egy novelláskötete, amelyek közül az 1936-ban megírt Kopjafák című, huszonegy novellát tartalmazó kötete aratja a legnagyobb sikert, ez a kötet juttatja fel a szerzőt az írói pálya zenitjére.

A novellaírás volt ugyanis a Székelyföld krónikásának az erős oldala, mert Benedek Marcell szavaival élve: „Háromszáz oldalon — sokszor balladás lüktetéssel — egy egész emberéletet elmondani, környezeteket rajzolni, vallási, szociális és politikai kérdéseket érinteni: ehhez kompozíció kell...”, és a kompozíciós készség nem erős oldala Nyírőnek. Regényei inkább nevezhetők novellafüzéreknek, mint nagyobb epikai kompozícióknak, de ezt a szerkesztésbeli lazaságot varázslatos stílussal, kifogástalanul megrajzolt mellék- szereplőkkel próbálja meg kárpótolni. Nyírő történelmi regényei (A sibói bölény, Mádé- falvai veszedelem, Néma küzdelem stb.) a székelység sorsának egy-egy jajkiáltásához kapcsolódnak, és így nem csoda, hogy a maguk idejében—a harmincas években — nagy közönségsikert arattak. Persze a székelyek sorsa az országhatárokon való kívülkerülés után annyira érdekfeszítővé vált az olvasók előtt, hogy még az olyan, nem egészen kifogástalanul megvalósított, imitt-amott eszmei zűrzavart is felmutató regény, mint az Uz Bence is, nagy sikert tudott aratni 1933-ban: ezt a könyvét, valamint életrajzi regényét, az 1930-ban megjelentetett „Isten igájában”-t is többször kiadták 1944-ig.

Az elbeszélő Nyírő József élményanyaga bőséges, és a megélt sors hitelessége ad neki gazdag nyelvezetet és epikai bőséget. Az író világképét alapvetően két tényező határozza meg: a Trianont követő lelki trauma és a sokszor vérlázító kisebbségi lét, valamint Szabó Dezső hatása. Miképpen Szabó Dezső nagy hatású regényében, „Az elsodort falu”-ban is van egy őserő, amely megújítja a magyar életfát (ez a magyar parasztság), úgy Nyírő József írásaiban is mindenütt jelen van az a példát adó emberi közösség, amely sokban segít a kisebbségi lét keserveinek elviselésében: ez pedig a Székelyföld zárt világé, az eltelt évszázadok során a társadalmi változásoktól csak kevésbé megbolygatott, büszke és öntudatos parasztsága. Pedig kegyetlen világ ez is, tragédiáktól és babonás hiedelmektől megterhelt hétköznapokon és ünnepnapokon éli meg a székelység a maga életét, és korántsem idillikus faluberendezés az, amelyben ezek az emberek élnek. Nyírő József novelláinak — így a Pomogáts Béla által ide beválogatott novelláknak is — az a legfőbb gyengéje, hogy ezt tekinti a magyar paraszt számára az ideális létformának. Legjobb novelláiban azonban—Jézusfaragó ember, Leánykérés a havason, Haldoklik a székely, Erdély, Fadöntő emberek, Menekülés stb. — sikerül az írónak megtalálnia azt a tit86