Hevesi Szemle 18. (1990)
1990/ 1-2. szám - VERS - PRÓZA - Páskándi Géza: A költő visszatér
a nehezülő mélyén a nehezülő nyelvek hegyén — staccatóban — ilyen kategóriák: emberség tisztesség becsület s erről vagy másról eszünkbe jutott vajon mit csinálhat most Németh László s mint végső felismerés csurran az üvegből a maradék: tisztességes ember nem gondol asszonyra és nem olvassa a hadvezérek emlékiratait halála órájában s végül fokozás: —fokozása ennek annak — nagy nagyobb legnagyobb... hát így alakult hogy bár sok mindenről beszéltünk erről meg arról Gorkij színészéről meg Willy Lohmannról (s hogy iható volt ez a bor) de elmenőben—ahogy már mondtam — már megint valamit Krúdyról... PÁSKÁNDI GÉZA A költő visszatér, avagy: egy osztrák ifjú csudálatos átváltozása Rögtönző színi játék, melodráma alakban, másképp: zenével, tánccal, művészi mozgással, sok csatározással, szerelemmel Előszó E zenés színpadi mű részint eseményjdték, másrészt melodráma, neomelodráma. Az 1848— 49-es magyar szabadságharc egyéb problémáit eléggé homályban hagyva, csupán egyetlen vonatkozását világítja, s azt is csak némiképp! Jelesül: a nemzetiségek szerepét. Ügy gondolom: talán ez az, amivel nem, vagy kevésbé foglalkozott a színpad, s általában az irodalom is. Eműegésze lázas montázsnak, kollázsnakistekinthető, karikatúrákkal tűzdelve. Benne több a „kitaláció”, de nem kevés a hiteles történelmi dokumentum sem. Az összevágás pedig mintha a szemtanú vándorszínészek kavarogtató emlékezete szerint történt volna. Mint fentebb mondtam: sok benne a kitalált figura (Csitári Vilmos, Györgyfalvi Zsuzsanna, Kaláris Ilona, Sárgarigó Ottokár etc.), ám a történelmi alak is (például Grünne gróf, Vasvári, Szemere stb.). Persze, a kitalált alakok sorsa, cselekedetei is valószínnek. A mondandó szimbolikus („z költő visszatér” V Felvállalom benne, hogy a Petőfi eltűnésének (és nem halálának) legendáját egyféleképp értelmezzem: ahogyan költőinek és konstruktívnak tartom. A keret (a színház a színházban) pedig arra való, hogy senki sem azt a históriai hűséget kéije számon, amit a történelemkönyvekből „megszokott”. A nagy — a maximálisan kihasznált, „bejátszott” — tér erősen deklamatív stílust kér. Jelzéses, 5 s hogy így negyven felé már illő a legvégső dolgokról gondolkodni: úgymint Jäger tanár úr találmányáról a lakbérhátralékról a szeptember végi falevelekről valamint anyai nagyapámról aki bölcsen nyilatkozott egy görbelábú asszonyságról: ágyban nem kell gyalogolni s hogy van-e annál iszonyúbb hogy anyáink tulajdonképpen nem is minket szeretnek — akik vagyunk — hanem a fiaikat — hivatalból jónak lenni pedig csak előre megfontolt szándékkal folytatólagosan és többrendben lehetséges (amiként gyilkoltak a kopaszra beretvált fegyencek) és aztán: — bármibe is kerül — hazádnak hazádnak rendületlenül s aztán: — a pohár alján a lélek mélyén
