Hevesi Szemle 18. (1990)
1990/ 1-2. szám - VERS - PRÓZA - Cseh Károly fordítása - Szalay István: Farkasok
Egymás után vágtam le az ujjaimat! ZSANA: Mit csináltál? KISUJJ: Álmomban először levágtam a kisujjamat, aztán levágtam a középsőt, még a lábujjaimra is sort akartam keríteni, képzeld! Minden ujjamért hatvanötezret kaptam a biztosítótól! Még jó, hogy felébredtem! ZSANA: De a tízezer, amit elszórtunk a városban, az én dohányom volt! És nem az ujjaidért kaptad, hímem az én régi, szép időkbeli ruháimért... KISUJJ: Amiket a szerelmes fenédtől kaptál, meg a többi szerelmedtől... De tudod, ez az ujjgyakorlat nem megy ki a fejemből... ZSANA: Mert láttad a tévében te is a riportot, igaz, arról a pacákról... KISUJJ: Minden álomnak van valami realitásalapja... ZSANA: Meg ma már semmi se lehetetlen! Na, gyere, tűnjünk el innen! (Kimennek, a szín üres, majd sötét.) ( Vége) SZALAY ISTVÁN Farkasok Csizmám félig süpped a hóba, nyomaimat magam mögött hagyom, és amikor visszapillantok, korholom magam: Mit tettél! Eltapostad a hópihéket, nehézzé tetted a leheletkönnyűt, csizmád talpával bemocskoltad a háborítatlan, szűzi fehérséget, a ragyogást. A lepkényi hulló pelyhek zizegve pihennek meg az ágakon, betemetik az utakat, a tegnapi vadnyomokat, az eldobott papírszalvétát. A konzervdoboz fagyott, havas göröngy- gyé változik a cserkészűton, a rönköt húzó lovak lábáról leszakadt rozsdás patkó is meg- békül sorsával, és meghúzódik a mindent beborító fehérség alatt. Farkasok híre érkezik. Mondják, hogy — valahol a Bükkben — lőttek is egyet, így aztán utánuk taposom a havat Most még nyomtalan az erdei világ, de ha majd eláll a hóesés, és megindulnak megszokott váltóikon a vadak, akkor egyszerre nyitott könyv lesz az erdő, olvasni lehet belőle. A farkasok évtizedek óta nem honosak nálunk — de ki tudja, mi okból, újabban felfelbukkannak megint, mesék, fantázia szülte történetek kapnak lábra jelenlétükről, gyors eltűnésükről, és miután egynek már bizonyosan kilyukasztották a bőrét, igazolódni látszanak a képzelet szülte látomások. Megállók egy testes bükkfa tövénél, csizmám alól elkaparom a havat, és kényelmesen nekitámaszkodom a sima fatöizsnek. Várok türelemmel! Hallgatózom, hiszen a bizonytalanságban a mozdulatlan, türelmes várakozás a legcélravezetőbb; előbb-utóbb mégis történik valamiló Ulli Harth Verseng a természet Mindössze néhány fa • fért bele a numerus clasusba hogy diplomázhasson. A fű megbukott az érettségin. A téltemetőt és a hóvirágot már be sem iskolázták. (Cseh Károly fordítása)
