Hevesi Szemle 17. (1989)

1989 / 6. szám - SZÍNHÁZ - Hekli József: Színházi levél Berlinből

rafogalmazása mellett nem idegenkedik a befutott Broadway-szerző, Neil Simon, könnyed, sikamlós szerelmi csatákra épült vígjátékának. Az utolsó hősszerelmesnek a bemutatásától sem. Nem maradhat ki a vázlatos felsorolásból a főleg zenés darabokat játszó Metropol Színház, a színművek mellett érdekes irodalmi felolvasó- esteket rendező Theater im Palast és természetesen a káprázatos revüszínpad sem, a Friedrichstadtpalast. Utoljára, de nem utolsósorban az európai hírű énekeseket felvonultató Deutsche Sstaatsoper és az ugyancsak nagy hírű Komische Oper fémjelzi Berlin színházi világát.

A különféle stílusban és felfogásban játszó színházak rendkívül gazdag darabkínálatából nem könnyű választani a szerzőnek, a legszívesebben mindegyikről szólna. Mivel ez lehetetlen, ezért elsősorban a mai német szerzők igen kritikus hangvételű, dramaturgiailag változatosan megkomponált színműveiből választ, már csak azért is, mert azok nálunk kevésbé ismertek. Az élre minden szempontból a hányatott sorsú, az intrikák sodrában alakult sajátos egyéniség, a feltűnősködés- re is hajlamos Volker Braun színműve kívánkozik, az Átmeneti társadalom, amelyet a Gorkij Színház remek társulata prezentál. A Csehovi inspirációjú, nem mindennapi darab, lényegében az orosz klasszikus drámájának parfrázisa, a mai élet alapkérdéseire hangszerelve. A darab alaphangulatát a díszletek adják meg. A színpadon minden fehér: a falakat helyettesítő hatalmas fügögnyök, a dramaturgiai funkciót betöltő, sokat mozgatott kerevet, a székek, az ajtók, a telefon. Egy tipikusan csehovi, „félrehalló” beszélgetéssel indul a darab — miközben a színen, nejlonzsákokba burkolva, mereven állnak a nővérek — aztán kitárulnak a hatalmas fehér ajtók, majd lehántják magukról a huzatot az eredeti csehovi neveket viselő Olga, Masa és Irina. Ezután egymás után lépnek elő a többi, modernre formált Csehov- figurák, de már német nevekkel. Gyors ütemben forrósodik fel a laza cselekmény, s az egyszerre beszélésből, a hangulatok végletes váltakozásából lassan összeáll a kép: mindannyian más életre vágynak, több szabadságra, nagyobb lehetőségekre. A szikrázó vitákban mindenki kíméletlenül nyilatkozik a vajúdó jelenről, a termelés és az elosztás, a szerepvállalások, a szerelmi kapcsolatok, az elmélet és a gyakorlat ellentmondásairól. Az ideológiai vitákkal teletűzdelt dráma azonban nem nélkülözi a fanyar humort és a pikáns fordulatokat sem. Irina például, miközben éles politikai szópárbaj folyik, gyermekes játékossággal a fehér fallepelre ugrál, máskor Olga, szerelmi éhségében lerántva ruháját. Anionra veti magát. De az egész darab tele van apró, szimbolikus játékokkal, amelyek a színészektől nagy mesterségbeli tudást igényelnek.

A Gorkij Színház Átmeneti társadalom-ja áttörést jelent a német színházi életben, s ezt a darabválasztáson túl, néhány különleges színészi alakítás is jelzi. Szvetlána Schönfeld Irinájq bravúros teljesítmény, mimikával, tornásznak is dicséretére váló muntatványaivál, ideges jelzéseivel többet kimond a korról, mint a többiek hevületdús szócsatái. Kiválóan formálja meg szerepét Olga is, a tanítónő, aki a csehovi, „szöveg alatti áramlást” transzportálta a mába. Az előadás igazi mozgatója a kitűnő rendező, Thomas Langhoff, aki a nagy hírű elődök méltó utóda.

A másik frenetikus siker Claus Hammel, a már említett, Jönnep a poroszok című műve. Claus Hammel, a német dráma fenegyereke, változatos pályát futott be, míg drámái színpadra kerültek. Már első írásai is sejtetni engedték — Holnap jön a kéményseprő, Kilenckor a hullámvasúton —, hogy kirobbanó tehetsége hamarosan egy nagyszabású drámában manifesztálódik. A Jönnek a poroszok ezt méltóan igazolta. A darab játék a játékban, egy eredeti, párábólisztikus szimbólumtabló. A színpadon a nagy történelmi figurák, II. Frigyes és Luther Márton életre kelnek a mában, s belesodródnak a mindennapok gondokkal teli kusza szövevényébe és kapcsolatba kerülnek napjaink hőseivel. A két idősík bravúros keverése, a bizarr párba állítások, a kiélezett helyzetkomikumok azt kívánják érzékeltetni, hogy a művészet gyakran előbbre tart a világ megértésében és interpretálásában, mint a hivatalos ügymenet. Szellemes, paradox jelenetekben, csattanós „kiszólásokban” is bővelkedik a vérbő komédia. Az esti iskolás professzornő egy purparlé során így tör ki: már évtizedek óta tanulmányozom a kapitalizmust, de még sohasem láttam. Más alkalommal pedig kisiskolások úttörőnyakkendőt kötnek fel Luthernek, aki bölcsen és megadóan elmosolyodik, majd egy jót húz kedvenc, méregdrága italából.

A bohókás, de mély tartalommal felvértezett játék elsősorban rólunk szól, a ma emberéről, akik vergődünk, kínálódunk a kaotikus világban.

Karl Gassauer, az invenciózus rendező fantasztikus produkciót — így divatos ma a színházi előadást nevezni — hozott létre, s ebben méltó partnerei voltak tehetséges színészei. A sok kitűnő alakítás közül is magasan kiemelkedik Joshen Tho84