Hevesi Szemle 17. (1989)
1989 / 1. szám - VÉSŐ - PALETTA - Szalatnyay József életmű-kiállítása
•Véső-paletta A Megyei Művelődési Központ és a Hevesi Szemle Galériájában Szalatnyay József életmű-kiállítása Megörökítendő pillanat, amikor egy művesz elhatározza, lezárt körnek tekinti az általa befutott pályát, visszanéz rá. szemlét tart, beazonosítja a termést azzal, amit vetett, gondozott. Hogy ilyenkor hány csalódás bukkan fel, hány olyan gon dolat, hogy ezt esetleg másképp kellett volna csinálnia, máskor mást kellett vol na tennie? Látszólag költői kérdések. De aki ismeri Szalatnyay József festő mun kásságának viszonylag körülhatárolható tartományát, az tudja, hogy a kétségek, a csapkodó villámokkal sem fukarkodó történelmi vihar hogyan tépték-dobálták őt is. szinte már az iskolapadok előtti évektől kezdve, jó néhány évtizeden keresztül, míg végül is eljuthatott korban és bölcsességben az élet ormára. Oda, ahonnan derűvel, megbocsátó mosollyal, halk iróniával is táplálkozó számvetéssel — elhallgatja a summázatot. Mert az még nem születhetik meg, már csak azért sem. mert ma is teljes szellemi frissességgel rajzol, fogja az ecsetet, kergeti az ihlet és „az álom kék madarát"; noha tud vagy sejt mindent a boldogságkeresés haszontalan foglalatosságáról. Nemo ante mortem beatus — senki nem boldog halála előtt Nem is lehet nem mondani; mondja is festményeivel, mert bár jó kedélye nem hagyja el ezt az istenáldotta tehetséget igen nehéz napjaiban sem, azért egyetlen portréja sem nevet. Minden arc feszült komolysággal, kemény alapállásban vallja a jellemet, ha úgy tetszik, a sorsot, amit kinek-kinek megírtak a csillagokban És a Földön. Ezt a hosszabbra nyúlt bevezetést azért tartottam szükségesnek, mert fenn, a lakásán, a budai várban, amikor elősoroltuk az általa vezetett közös akarattal mind azt, amit megmutatni akart — a barátság okán is — az egrieknek, az elmélkedő szöveggel, amit Szalatnyay, a mindig szeretettel okító tanár úr a bemutatott munkák köré kerekített, a csaknem száz alkotásból kialakult egy nagy, a valamennyit összefoglaló, magába szívó kép: a művész egyénisége. És ha azt állítom — némi túlzással és a kitüntető barátság okán is —, hogy ez a pár órán át megszületett kép, jellemrajz, portré az ő leikéről olyan szikrázóan lobogott fel akkor, hogy darabjait, ragyogását, az egészet, azóta se tudom lecsilla pított állapotba hozni. Felsorakoztatta ugyanis a harmincas évek elejéről megmaradt —hogyan is tudnak átmenekülni a viharos évek alatt az ilyen rajzok, festmények a szennyes időn? —. sértetlen állapotban levő rajzokat, akvarellel és egyebekkel sebesen odadobott vagy gonddal újrafestett, újra átelmélkedett egyéniségeket, egy- bevetette-mérlegelte mai hatásukat azokkal, amiket akkor élt át a megfestett emberekkel, emberekről és kitűnt: az alkotásban, az életben, a szépségben és az igazságban nincs múlt, nincs jövő, csak a pillanat van, az a jelen, amibe bele állunk, beleágyazódunk, megfogalmazódunk, megfogalmazunk ezt és amazt. Ma gunk se tudjuk pontosan, mi az a csodálatos késztetés, amely indít, tol, lök, biztat előre, csak van, amihez értenünk kell. Kellene, mondjuk hamiskásan, miközben ott, a nyúltagyunknál az a kis ördög súgja még, hogy mégis komolyan kell vennünk ezt a világot, mindazokat, akik hisznek nekünk, mert a bizalom és a szeretet ugyancsak egy cipőben járnak, sőt együtt is táncolnak, ha nagyon játékosan rájuk is ijesztenek. így és ezt láthatta vagy inkább láttatta az egri közönséggel Sza latnyay József, aki Réti Istvántól tanult, akiről mindigy nagy-nagy szeretettel beszélt, beszél ma is. Mert a jó tanár nem felejti el az ő mesterét, hiszen a tudás és lélek közös gazdagsága mindaz, amiből a művészet, a szépség kisarjad. A tárgyilagosság okából ide idézem a szakmunka jellemzését Szalatnyayról Különös poézissel telített tájképeiben a természet rejtett arcát igyekszik megragad ni. Stílusa a plein air-ből indul, színkezelése indulatos, helyenként drámai. Portréiban a lelki habitus visszaadása a célja. A művészettörténész kimért, pontos szövege higgadt mérlegelés eredménye Noha ezt a piktúrát és ezt a sok-sok portrét nem lehet tárgyilagosan szemlélni,
