Hevesi Szemle 17. (1989)
1989 / 1. szám - VERS - PRÓZA - Simonyi Imre költeménye - Gombár Endre: Gondos nem disszidál
napról napra nő, és alig bírja olykor visszatartani hevesen dobogó szívét, hogy ki ne ugorjon a mellkasából. Háromnegyed évvel később a prágai egyetemisták érkeztek Budapestié Helenka szebb volt. mint valaha. Ragyogott, repesett az örömtől. Társaival együtt megcsodálta a Duna-hidakat. az Országházat, az óbudai és aquincumi amfiteátrumok romjait, és téliszalámit és tokaji aszút vásárolt (ez utóhhit apukájának, anyukájának, Hronovba való t.ovábbítás céljából). A magyarok természetesen a Balatonra is levitték cseh barátaikat. Balatonalmádiban egy beépítetlen, de bekerített telken sátrakat verhettek szerény fizetség ellenében. Gondos és Helenka természetesen közös sátorban aludtak (pontosabban: töltötték az éjszakát). A forró nyári éjjelen a sátor levegője és légköre egyaránt majd lángra gyűlt. Reggel mosakodás, sátorbontás. Gondos és Helenka sátorjának hűlt helyere káráló, kapirgáló tyúk sertepertélt, valahonnét a szomszédból. És mészfe- hérből, ónszürkéből elegyített görbét kanyarított arra a szent helyre éppen (szent egek!), ahol a fiú és a lány az imént még olthatatlan szerelmüknek áldoztak. Gondos arcából kiszaladt a vér. Idegesen villant Helenka felé a szeme, vajon ő is látta ezt az abszurd színházba illő jelenetet? — Rossz ómen — mormogta magában, ez nagyon rossz ómen . . 3 Még egy álló éven át leveleztek. Gondos arra kérte a kislányt, várjon ra várja meg, amíg befejezi az egyetemet, akkor állást szerez és azonnal elveszi feleségül. (Helenka szülei mintha már belenyugodtak volna, hogy lányuk a szomszéd országba költözik.) Helenka sorai rózsaszín és halványkék papíron érkeztek, a neve alatt mindig ott volt a rúzsos ajkának égőpiros lenyomata, ami annyit jelentett, hogy millió ilyen csókot küld szerelmesének Budapestre Aztán hirtelen megszakadt minden. Gondos legutóbb írt levelére Helenka nem válaszolt. A fiú várt, várt. Egy hetet, két hetet, három hetet, egy hónapot. Aggódva tudakolta újabb levélben, csak nem beteg Helenka, csak nem esett valami baja? Erre sem jött válasz. Gondos újabb és újabb leveleket írt, kínlódott, gyötrelmes időket élt meg, sírva fakadt volna tehetetlen szenvedésében, de csak befelé sírt. Ezt most sokkal, de sokkal súlyosabb megrázkódtatásnak érezte, mint azt, amikor nem vették fel a Műszakira. Nagyon hosszú ideig rá sem tudott nézni a lányokra. Azt hitte, az egész női nemben csalódott, iszonyatosan. Nem volt tapintatos dolog Helenkától, hogy másfél évvel később neki is küldött az esküvői meghívójából, melynek fedőlapján két egymásba kapcsolódó karikagyűrű volt látható. Csak jóval később érkezett tőle rövid, magyarázkodó levél, amiből Gondos megtudhatta, hogy Helenka nem tudott állhatatos maradni, megismerkedett egy cseh mérnökkel (Jan Velkoborsky), és feleségül ment hozzá. — Azért lehetett valami lelkiismeretfurdalása, hogy mégiscsak írt még egy levelet — vigasztalta magát Gondos, és lassan, nagyon lassan (okos önvédelemből) elsüllyesztette magában a szőke, cseh kislány emlékét. (Folytatjuk)
