Hevesi Szemle 17. (1989)
1989 / 1. szám - HAGYATÉK - Hegyes Zoltán: Karácsony negyvennégyben
romlott, nagyjából egy évtizede fehér bottal járt. Március 17-én, vasárnap, ebédelni indult zuglói lakásáról a Magyar Néphadsereg Központi Tisztiházába, a XIV , Dózsa György útra, amikor egy autó a zebrán elütötte. Koponyaalapi törést szenvedett. még aznap meghalt a kórházi műtőasztalon. Búcsúztatása — katonai pompával — április 18-án volt, a Farkasréti temetőben. Hamvait családjának gyöngyöshalászi sírboltjában helyezték örök nyugalomra. H. Z.) ★ ★ ★ Dr. Kádár László nyugalmazott egyetemi tanár az egyetlen, ma is élő felfedező. Ö volt az első térképezője a Líbiai-sivatagban levő Vádi Hauarnak, s ő fedezte fel — ugyanott — a Zarzura oázist, Almásy László két Afrika-expedíciójának geográfusaként. A debreceni egyetem földrajzi intézetének igazgató-professzora volt 1946- tól nyugdíjba vonulásáig. Tiszteletbeli elnöke a nagy múltú Magyar Földrajzi Társaságnak. A negyven év előtti korácsonyra így emlékszik: — Én akkor az Újvidéken már talaját vesztett és Budapestre menekült Keleti Kereskedelmi Főiskola tanára és a Körösi Csorna Sándor nevét viselő kollégium igazgatója voltam. Azzal a jelszóval jöttünk el Újvidékről — együtt családommal és tanítványaim egy részével —, hogy „Budapestig és nem tovább!”. Tartalékos hadnagy voltam, de újvidéki feladataim miatt felmentettek a katonai szolgálat alól. Mivel a Szálasi-rezsim minden ilyen felmentést hatálytalanított és elrendelte valamennyi tartalékos azonnali bevonulását, néhány régi barátommal a Gellérthegy lábánál kiszemeltünk egy pincét magunknak búvóhelyül arra az esetre, ha — minden kötél szakadtán — el kell hagynunk családunkat. Erre — szerencsénkre — karácsonyig nem került sor. Feleségemmel és két kicsiny fiammal sógoromék Lenke tér (ma: Kosztolányi Dezső tér) hét szám alatt levő, második emeleti lakásában húzódtunk meg. Sógo- roméknak is volt egy kislányuk, természetes hát, hogy mi, férfiak — nagy nehézségek árán ugyan — kerítettünk egy szép nagy fenyőfát és fel is díszítettük. Még égtek a gyertyák karácsonyfánkon — sötétedés után —, amikor hirtelen, váratlanul megkezdődött a csillagszórás kint, a téren. A becsapódó aknák és gránátok szilánkjai elérték a második emeleti ablakokat is. Mi ekkor győződtünk meg végérvényesen róla, hogy megkezdődött a körülzárt főváros ostroma. A ház lakói az addig is gyakori légi riadók miatt már megtanult és megszokott, fegyelmezett rendben vonultak le az óvóhelyként használt pincébe. A villanyvilágítás az egész kerületben megszűnt, az óvóhelyen csak gyertyák és mécsesek pislákoltak. A Lenke tér hetes számú ház tulajdonképpen három utcára épült. Észak felé ellátni onnan a Gellért-hegyre és a Citadellára, nyugat és dél felé viszont elzárja a kilátást a Duna és a Kelenföldi pályaudvar között épült, magas vasúti töltés. Korácsony napján onnan, a töltés oldalából, már minden mozgást ellenőriztek a távcsöves fegyverrel felszerelt szovjet lövészek. Nemigen volt mit ellenőrizniük, hiszen az egész téren egyetlen német ágyú volt — a szemközti ház falához lapul- tan — kezelőivel, egy pár német katonával. A németek és nyilasok hevenyészett védvonala a mai Móricz Zsigmond körtéren húzódott keresztül, így az általunk lakott ház a két frontvonal közé, a senki földjére került. Mindannyiónknak volt eleinte ennivalója, de a vizünk hamar elfogyott. A tér túlsó felén, a Feneketlen-tóban volt ugyan víz bőven, de azt csak éjjel, a tűzharc szüneteiben tudtuk megközelíteni. Ezért karácsonykor, a hatalmas pince mindkét végén ásni kezdtünk, az egyik oldalon víz után kutattunk, a másikon latrinát építettünk. Az eredmény hamisítatlan Hunyadi János keserűvíz lett! Valamennyien nyomott hangulatban voltunk, sok társamat hatalmába kerítette a kétségbeesés. Újvidéken én — manapság úgy mondanánk: mellékállásban — az ottani református egyházközség presbitere voltam, állandóan kabátzsebemben hordtam az Új Testamentumot az ostrom alatt is. Az ünnepen a Bibliából való felolvasással próbáltam feloldani a társaimban felgyülemlett feszültséget. Kísérletet tettem arra, hogy környezetem megérthesse, e nehéz napok után jön el népünk feltámadása. Valódi felszabadulása. Akkori igazamat immár négy évtized bizonyítja. SZEMÉLYEK, HELYSZÍNEK 1 Markos György (1902. december 3.—1976. július 5.). Polgári családból származott, apja nemzetgyűlési képviselő volt. Bécsi egyetemi évei alatt kapcsolódott be a munkásmozgalomba, később a hazai rendőri zaklatások elől Párizsba költözött. Egyik cikkírója a Népszava 1941 karácsonyi számának, amely lényegében a hazai antifasiszta népfrontmozgalom kezdetét jelenti. 1944 novemberében őt is letartóztatják, Sopronkőhidára, majd Bernauba viszik. 1945 júniusában tér haza. Előbb az 74
