Hevesi Szemle 17. (1989)

1989 / 1. szám - VERS - PRÓZA - Simonyi Imre költeménye - Gombár Endre: Gondos nem disszidál

Második szláv nyelvként a csehet választotta. Nem éppen véletlenül. Az ö esetében is igaznak bizonyult a közhely: A szerelem a legjobb nyelvmester. Nála pedig a szerelem már a nyelv megválasztását is eldöntötte. A fiatalság minden korban szívesen utazik, ismerkedni akar az őt körülvevő világgal, egyre táguló körökben. És ez olyan természetes, akár a lélegzetvétel. Ám a hivatalok akkortájt ezt a lélegzetvétel-természetességű igényt (sőt alapvető jogot) még' különböző meggondolásokból sem kívánták egyértelműen fel- és elismerni.

— Orosz szakosak vagyunk, világos, hogy el kellene utaznunk Moszkvába vagy Leningrádba — mondták az orosz szakosok. — Például. Vagy akár Ungvárra (ami ugye újabban Uzsgorod; Gondos tréfás etimológiát ötlött ki erre: Uzs-gorod, azaz „Már város”, ezt jelenthetné az orosz elnevezés magyarul, csak az ütött szöget a fejébe — az ellenkező oldalról —, hogy nem valószínű, miszerint magyar korában még csak falu volt, és csak a második világháború után lett volna város belőle).

Az egyetem és a minisztérium illetékesei tenyerüket széttárva jelezték, hogy egyelőre mit sem tehetnek a nemes ötlet megvalósítása érdekében. Gondos ekkor elégedetlenkedő évfolyama élére állt, és megindította szinte egyszemélyes küzdelmét a bürokrácia hét-, vagy még annál is többfejű sárkánya ellen. Ha Moszkva nem, Leningrád nern, noch dazu még Ungvár sem, akkor legyen, mondjuk Prága. Rávette a bölcsészkar KISZ-szervezetét, ugyan venné már fel a kapcsolatot a prágai Károly Egyetem ifjúsági szervezetével, és javasolna már egyúttal nekik egy csereutazást. Méghozzá a patinás cseh Universitas és az Eötvös Loránd Tudományegyetem legjobb eredményt elért orosz szakos hallgatóinak részvételével.

Levelek mentek, levelek jöttek, ám az ügy sehogysem akart drámai fordulatot venni, vagyis az istennek nem sikerült eljutnia odáig, hogy beadhassák az útlevélkérelmeket, megvásárolhassák a vonatjegyeket Budapest Nyugati pályaudvar—Praha Hlavni Nadrazi oda-vissza. Gondos azonban ezúttal sem adta fel. Árnyalt fogalmazású, észérveket felsorakoztató beadványt szerkesztett a minisztérium címére. Aláírásokat, pecséteket, támogató, jóváhagyó, ajánló félmondatokat gyűjtött a beadványra. A Magyar—Szovjet Baráti Társaságtól a Magyar Ifjúság Országos Tanácsáig, az Országos Pedagógiai Intézettől a Kommunista Ifjúsági Szövetségig számtalan társadalmi, politikai és szakmai szervezet vezető beosztású funkcionáriusának autogramját szerezte meg a fontos papírra. (Zöldekhez, kékekhez, városvédőkhöz, más effélékhez csak azért nem folyamodott, mert akkoriban ilyenek sem hivatalosan, sem nem-hivata- losan bizony még nem léteztek.)

És Gondos vezetésével hamarosan elutazott tizenhat egyetemista ifjú és leány az arany Prágába. A cseredelegáció legbájosabb hölgytagját Helénának hívták, kis falu volt a szülőhelye a cseh—-lengyel határ közelében, nem mesz- sze a Cseh Óriáshegységtől. Gondos és a cicás, szöszke kis Helena irgalmatlanul egymásba habarodtak. Gondos a prágai tartózkodás harmadik napja után csapot-papot és főleg társait otthagyva (s ezzel első ízben bizonyította, hogy vezetésre valójában nem alkalmas), szőke Helénájával vonatra ült, és elutazott abba a kis faluba a kislány szüleihez, látva az emeletes, ápolt, tiszta házakat, némi irigység fogta el. mert búson gondolt saját hazája földszintes (részben vályog), kevésbé ápolt, és (isten bocsássa meg neki kritikus természetét) kevésbé is tiszta falvaira. — Na jó — legyintett magában. — Tudom, a történelem, Osztrák-Magyar Monarchia, fokozottabb iparosítás, a háborús pusztítás szeszélyes területi eloszlása, satöbbi.