Hevesi Szemle 17. (1989)

1989 / 6. szám - TÁJOLÓ

u. eddig feszegetett etikai kérdéshez. Etikátlanság, tehát erkölcstelenség abban kételkedni, hogy felelős szakemberek nem a rendíthetetlen szakmai meggyőződésükre hagyatkoztak, hanem egyéb, érdek vezérelte motívumokra.

Jóllehet, ez korábban nem volt így, és a társadalomtudományok nem is minden szektorát jellemezte, erkölcsi-etikai fejletlenségünket épp ez bizonyítja. De ekkora fokú és már-már bántó bizalmatlanságról talán mégse adjunk tanúbizonyságot.

Ki gondolná komolyan, hogy a nemzetközi hírű kutatócsoport a mecénás esetleges elvárásainak kíván megfelelni, és nem arra szerződik, amit szakmai meggyőződése sugall.

Hazánk egyszerűen nem ismeri Moliére pompás vitaműveit. Figyeljük meg, milyen etikai normákat közvetít 1663-ban.

„Elismerem, hogy akad ott néhány nevetséges fickó, s magam dobom rájuk az első követ. De higgyék el, található ilyen épp elég a hivatásos szép- lelkek között is,.. az volna csak mulatságos, ha egyszer színre vinnék nagyképű fintoraikat, komikus szenvelgésüket, gyilkos pletykáikat kortársaikról, áhí- tozásukat a dicséretre, fondorlatos ötletelsütögetéseiket, saját hívük magasztosát, a véd- és dacszövetségeket, meg az irodalmi csatározásokat prózában és versben.”

Még korábban Pál, az emberiség egyik legnagyobb gondolkodója, így ír az I. században: „a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem íuvalkodik fel. Nem cselekszik éktelenül, nem keresi a maga hasznát... Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal.”

Mindezek ismeretében szeretjük mi egyáltalán Petőfit?

Hiszem, hogy ez a nemzet tiszteletben tartja végrendeletét, mely igy szólt: „itt domborodjék a sír is fölöttem”.

Mindazonáltal, ismét Pált idézve: „Mert most tükör által homályosan látunk, ekkor pedig színről színre”. Mégis már most szabadjon azt éreznem és hinnem abban, hogy közel az idő, amikor a hitetlen tamások elnémulnak és hívők lesznek. Ugyanakkor ismerősen cseng az intés: „de legyenek bár jövendőmondások, eltöröltetnek”.

Hiszek a barguzini expedíció sikeres és meggyőző munkájában. Hiszem, hogy a nemzetközi hírű és rangú antropológusocsoport áll olyan erkölcsi és szakmai magaslaton, hogy nem veszi bizalmatlanságnak a felkért szuperrevizorokat, ám ne lepődjünk meg azon, ha ugyanazt a csalhatatlan szakvéleményt rögzítik, mint neves kollégáik.

S akkor még a társadalomtudományok művelőiről, a tárgyi bizonyítékokról nem is szóltunk.

Patkós Attila

Olvasásra ajánljuk

J. BENES—Z. BURI AN: AZ ŐSIDŐ ÁLLATAI

(Gondolat Kiadó 1989 — 359 p.)

Az élet kezdete Földünkön, a paleozoikum őstengereiben fejlődött ki, hogy azután szerveződési szinteken keresztül megjelenjenek a gerincesek képviselői —

a kétéltűek, hüllők, teknősök és ősmadarak, a kicsiny emlősállatoktól az óriás mammutig. Mindez szemünk előtt bontakozik ki Z. Burian 128 csodálatos festményén, amelyek mellett érdekes leírást olvashatnak az állatok életéről, viselkedéséről, kihalásuk okairól a régi ősidők92

Tájoló