Hevesi Szemle 17. (1989)
1989 / 1. szám - PEDAGÓGIAI MŰHELY - Sárhegyi István: Bemutatkozik a Hevesi Középfokú Oktatás Intézet
— Nem félő-e, hogy a különféle szakmát kezükbe kapó végzősöknek egy idő után elhelyezkedési problémáik lesznek? — Az igaz, hogy a munkaerő-gazdálkodás ma nem pontosan képes meghatá rozni, hogy kire van szükség. Ám az intézet életrehívása előtti felmérések azt mutatják, hogy bajok ebben a tekintetben még évekig nem lesznek. Mellesleg most mélyítjük el a kapcsolatainkat a környéken lévő mezőgazdasági nagyüzemekkel, ami az említett szempont miatt sem lényegtelen. Sokkal inkább azért főtt a fejünk már a kezdet kezdetén is, mert például mezőgazdasági szakmunkára — sertés-, továbbá szarvasmarhatenyésztő — nehezen jelentkeztek a gyerekek, s akik jöttek, azok sem büszkélkedhettek fényes bizonyítvánnyal. Sajnos, ez az állapot ma is tart. Így persze számolnunk kell a „lemorzsolódással” is. S most elérkeztünk egy lényeges ponthoz, nevezetesen intézetünk egyik előnyéhez. Ha valamely tanulónk nem képes megfelelni — mondjuk — a szakközépiskolai követelményeknek, akkor nem kell „az utcára mennie”, hanem házon belül megoldhatjuk a dolgot, vagyis átirányíthatjuk a szakmunkásképzőbe, ahol esetleg megállja a helyét. Ugyanez érvényes például gimnázium—szakközépiskola relációban is. Az ebben rejlő pozitívumok aligha vitathatók. — Milyen cél elérése esetén érezne elégedettséget? — Nézze, elégedettségről ma még szó sincs. Öröm viszont, hogy sajátos arcú latunkat már-már kezdjük meghatározni. Jómagam neveléspárti vagyok, azaz ennek elsődlegességét hirdetem, méghozzá meglehetősen régen. Ha kollégáimmal egy idő után arról számolhatunk be, hogy sikerült embereket — s ami a felfogásom szerint csak ennek utána következik —, emellett jó szakembereket nevelnünk, akkor megvalósult egy álmunk ... Helyzetkép a szakközépiskolákról Szakközépiskolánkban a képzés — kezdi a beszélgetést Orosz Péterné dr. igazgatóhelyettes — szintén 1987/88-ban kezdődött, mégpedig állattartótelepi gépész szakon. Ez a szakma szakmunkás-bizonyítványt ad a tanulóknak, plusz érettségit is, ami biztosíthatja a továbbtanulást is. Az induláskor 28—29-es osztálylétszámokat regisztrálhattunk, de sajnos időközben nagy volt a lemorzsolódás, ami betudható annak, hogy gyengébb képességű diákok jöttek ide, akiket máshonnan elutasítottak, s alig-alig ismerték iskolánkat. Reméljük, hogy az elkövetkező időszakokban ez a helyzet kedvezően változik majd. Terveink szerint harmincas osztályok jönnek majd létre, két esztendő múltán pedig lezajlik az első érettségink is. Szorongásaink főképp amiatt vannak — legalábbis jómagam úgy látom a dolgot —, hogy bizonyos idő elteltével nem ütközik-e nehézségekbe végzőseink munkába állása. Ezzel kapcsolatban meg kell említenem, hogy hozzánk nem csupán Hevesből, hanem a környező megyékből is érkeznek fiatalok. Ilyenformán tehát vannak bejáróink és kollégistáink is: utóbbiak elsősorban a Szolnok megyeiek közül kerülnek ki. — Mit mutatnak a tapasztalataik: volt-e megfelelő érdeklődés az önök által „felkínált’’ szakma iránt? — Hozzávetőlegesen a diákoknak mintegy fele jelentkezett mindjárt erre, míg a másik hányaduk más helyről „pártolt át”. Pont utóbbiakkal akadtak problémák, hiszen akinek ez irányú az érdeklődése eleve, az nagyobb intenzitással is tanul. Nem lehet hát csodálkozni azon, ha mi elsősorban rájuk számítunk, őket várjuk. — Térjünk rá a pedagógusokra, egészen pontosan azokra, akiktől a gyerekek a különféle szakmai „fortélyokat" elsajátíthatják... E vonatkozásban mit mutat a kép? — Szerencsésnek mondhatjuk magunkat az itt folyó felnőttképzés miatt — e vonalunkról növénytermesztő gépészek kerültek ki —, ugyanis az ezen a területen tevékenykedő oktatók bevonásával oldottuk meg a szakközépiskola ilyen jellegű feladatait is. Természetesen az évfolyamok fel fejlődésével párhuzamosan újabb tanárokat is alkalmazunk, mégpedig gépész-, valamint agrármérnököket. S ha már az előbb szóba kerültek a felnőttek . . Az ő ismeretgyarapításuk tanfolyamok keretében megy végbe, s hogy mikor indul egy-egy ..kurzus", az elsődlegesen a termelőszövetkezetek igényétől függ. Nem hallgathatom el viszont azt, hogy az e lehetőség iránti érdeklődés erőteljesen megcsappant. Ennek több oka van. Elsődlegesen az, hogy a közös gazdaságok e célra már nem tudnak megfelelő összegeket áldozni. Emellett egyes helyeken több szakemberrel is rendelkeznek, mint amennyi gépük van. S végezetül az is valós, hogy a különféle üzemekben egyre kevesebb
