Hevesi Szemle 17. (1989)
1989 / 6. szám - HAGYATÉK - Szecskó Károly: Dancza János subalyuki ásatásai
vényt követő vacsorán találkozott Lóczy Lajossal, az Országos Földtani Intézet igazgatójával. Az igazgató közölte vele, hogy addigi eredményes, ősemberrel kapcsolatos kutatásai alapján — mivel felsőfokú végzettsége nincsen — altisztként elhelyezik az intézetben. A valóságban azonban nem altiszt lesz, hanem Kadii professzor munkatársa. Az intézet vállalta volna Dancza iskoláztatását is. Az ajánlat teljesítésének egyetlen feltétele volt, hogy lépjen ki a baloldali jellegű Természet- barátok Turista Egyesületéből, és lépjen át a kormánypárti Magyar Turista Egyesületbe. Erre Dancza, aki baloldali gondolkodású ember volt évtizedek óta, nem volt hajlandó. Dancza évek múlva, a nevezetes 1932. évi ásatásokról 1938-ban egy több szerző által készített könyvben is beszámolt. A téma sajnálatos érdekessége, hogy a felfedezés után Kadié professzor megpróbálta kisajátítani Dancza ásatásainak eredményeit. Különféle előadásaiban és írásaiban azt igyekezett bizonygatni, hogy az említett munkálatok az ő megbízásából végzett „próbaásatások” voltak. Még egy 1940-ben közzétett munkájában is azt állította, hogy Dancza és társai a Földtani Intézet ásatásaiba való bekapcsolódásukig, a barlang kultúrrétegének már hetvenöt százalékát mások feltárták. Dancza János subalyuki ásatási eredményeinek kisajátítására, illetve lekicsinylésére még a felszabadulás után is voltak törekvések. Ezek főként Vértes László ősrégésztől eredtek. Például az említett szerző a „Magyarország Régészeti Leletei” című munkában 1957-ben egyértelműen azt állította, hogy „A Bükk-hegység keleti felén fekvő Subalyuk-barlangot 1932-ben kutatta Kadic. Leletei révén Magyarország egyik legfontosabb őskori lelőhelye lett.” Ezt a megállapítását Dancza felszólítására később módosította. Az 1965-ben kiadott „Az őskor és az átmeneti kőkor emlékei Magyarországon” című könyvében már elismerte, hogy a nevezetes barlangban „1932-ben Dancza János kezdte el az ásatást, majd az antropológiai leletek előkerülése után a munka vezetését Kadic vette át tőle." Azonban Dancza feltárási technikáját még ebben a könyvében is aprehendálta. Dancza János a hazai ősemberre vonatkozó kutatásait a tárgyalt ásatások után is továbbfolytatta. Például 1933—34. telén huszonöt darab bükki barlang hőmérsékleti adatait mérte fel abból a szempontból, hogy vajon a jégkorszak ősemberének voltak-e fűtési gondjai? Az adatokat tanulmány formájában is feldolgozta, s azt a Természetbarát című folyóirat 1934. évi évfolyamában több folytatásban tette közzé „Voltak-e a jégkorszak emberének fűtési gondjai?” címmel. E dolgozatot a Búvár című természettudományos folyóirat 1939-ben „Fűtési gondok a jégkorszakban” címmel újból publikálta. Ugyanez az orgánum ebben az évben közreadta „Balos vagy jobbkezes volt a fiatalabb kőkor embere?” cikkét. Dancza, akit írói adottságokkal is megáldott a sors, regényt is írt ősemberi kutatásairól „A csodálatos kétlábon járó” címmel. Ezt a munkát a harmincas évek legvégén a Népszava című újság hónapokon keresztül folytatásokban közölte. Említést érdemel az is, hogy Dancza testi.-lelki jó barátja, Kolacskovszky Lajos ezekben az években több cikket írt az említett újságba kutatásairól. Dancza eredményeiről a Magyarországi Szociáldemokrata Párt Országos Központjának felkérésére az 1930-as évek közepétől számos ismeretterjesztő előadást tartott, az ősember című témáról. A felszabadulás után 1949-ben Danczát, mint ismert amatőr ősrégészt, kinevezték az Aggteleki Cseppkőbarlang igazgatójának. A nevezetes barlang igazgatását 1954- ig látta el, amikor is visszahívták Egerbe, ahol a Laktosárugyár vezetésével bízták meg. Fiatalkori, ősemberrel kapcsolatos kutatásairól idős korában sem feledkezett meg. „Visszaemlékezés az egri Városi Múzeumra” címmel 1981-ben, az egri múzeum évkönyvében tett közzé először részletesebb írást a nevezetes subalyuki ásatásokról. Pár évvel később, 1984-ben „A subalyuki ősembermaradványok sorsa” címmel újabb visszaemlékezést tett közzé az említett múzeum évkönyvében. Említésre méltó az is, hogy jóval korábban, 1972-ben „Ásott-e mammutfogó vermet az ősember?” címmel rövid cikket írt, amelyet az Elet és Tudomány 1972-es éfolyamában közölt. Dancza a halála előtti években e sorok írójának is többször beszélt arról, hogy „Amit az ősemberről rosszul tudunk” címmel könyvet készül irni. E fontos munka befejezésében azonban a halála megakadályozta. A kilencven évvel ezelőtt született Dancza János e század egri, sőt a hazai munkásmozgalomnak és tudománytörténetnek jelentős, eddig kevésbé méltányolt nagysága volt. Eger városa önmagát tisztelné meg azzal, ha a jövőben megtalálná a módját életének és munkásságának méltó megörökítésére. Szecskó Károly 65
