Hevesi Szemle 17. (1989)
1989 / 5. szám - PEDAGÓGIAI MŰHELY - Kovács János: Jegyzetvallató
1979. augusztus 28. Igazgatói értekezlet a Városi Tanácson. Információk, problémák, tervek, szabályzatok, programok. Közben az utcáról vijjogó tűzoltóautó hangja. Sosem szerettem. Az értekezlet után furcsa hangulat a művelődési osztályon. Marasztalnak. Kávét. Üdítőt. Nem. összekapom magam, indulás ki az iskolába. A bejáratnál festő szakmunkások. Valahogy már nem illenek a képbe. — Hát valahogy sikerült... — Mi sikerült? — kérdezem. — A tetőkoszorú meg a megégett ajtó lefestése... — Milyen megé ... — Nem tudja, hogy tűz volt!? Forgott velem a világ. Nem voltam igazán magamnál, ahogyan végighallgattam — már a kartársaim elbeszéléséből, hogyan estünk át a tűzkeresztségen. Délelőtt, már az utolsó simítások jegyében a vállalati takarítók gyúlékony kromofág- gal tisztították a folyosó kőagyagpadlóját. Közben egyikük rágyújtott, eldobta az égő gyufát. S aztán égett a folyosó padlója az emeleten — meg a közeli tanterem ajtaja. Ebben a teremben vagy húsz nevelő éppen a beiratkozott napközis gyerekek iratait rendszerezgette. Nagy szerencse, hogy nem vették észre, hogy mi történik odakint. És az, hogy az egyik — higgadtságáról közismert technikusunk hidegvérrel és a vadonatúj poroltóval eloltotta a tüzet. Igaz, a még ott dolgozó vállalatiak is közbeléptek; hívták a tűzoltókat. Anekdotává szépült viszont az az epizód, hogy eredetiségében ízes tempera- mentumú gazdaságvezetőnk kétségbeesetten menekült a „Trezorral”. A vasdobozban nem egészen százhatvan forint lapult. Lelkiismeretességét egész együtt munkálkodásunk alatt bizton támaszul érezhettem. A tűz híre „futótűzként” terjedt. Sőt, olaj volt a „tűzre”. A lakótelepi szülők eddig sem igazán bíztak az új iskolában. A hírre aztán... Mindazonáltal a tanévnyitó után már közelharccá fajult a föl nem vehető gyermekek szüleivel kialakult vita. A napló lapjain hétköznapok sorolnak. Földhözragadt tennivalókról, fölkeresendő személyekről, hirtelen jött ötletekről, sürgősen kijavítandó hibákról, hiányosságokról. Hatósági nyilatkozatok — felkiáltó jellel; közeledő, kérő levél vállalathoz — kétoldalú együttműködést ajánlva. Ellenőrzésre emlékeztető. Szinte hihetetlen, mennyi mindennek meg kell felelni; gyermekvédelem, tűzvédelem, munkavédelem, érintésvédelem, szakszervezeti, úttörővezetői érdekvédelem ... (Lehet, hogy néhányszor eszembe jutott, nem kellene vezetői érdekvédelem is?) 1979. szeptember 11. Városi Tanács vezetői értekezlet. Átszervezési döntésről értesülünk. A Cifra téri 8-as Számú Általános Iskolát óvodai célokra átadják. Tanulóit a 3-as és a mi iskolánk veszi át. Gondoskodni kell a pedagógusok, a gyerekek és az eszközök zökkenőmentes átmentéséről. Még ez is! Űjból vizsgázik a vezetés és a tantestület. Mert a szomszéd iskolából — jogosan — nagy bizalmatlanság árad. Abban az évben legalább háromféle döntést ismertek meg (inkább hallottak) sorsukról. Kerülve minden szentimentalizmust, okos természetessséggel fogadjuk új kollégáink tájékozódó látogatását. Munkával összefüggő kéréseiket támogatva, megoldásokon gyötrődünk. Sikerrel. Mindegyikük saját addigi szakmájában és megközelítőleg azonos terheléssel dolgozhat. Kevés idő múlva elcsitulnak a kedélyhullámok, a „meghízott” gyereksokaság között annyi, de annyi a munka, hogy nem is igen gondoltunk már arra, hogy „őshonos” lakók fogadtak be újakat. 1979. október Benne az őszben, benne a munka sűrűjében. Egyre jobban öntudatra ébredünk. Módosításra kerülnek intézkedések, mások megerősödve gyarapodnak. A vezetőkkel, helyetteseimmel egymást és törekvéseinket egyre jobban érezzük. Sokan akarjuk ugyanazt: hagyományokat, fegyelmet, rendet, sok jó és okos kínálatot a gyermekek számára. Spontán vezérelvvé terjed az egyenrangú kölcsönös tisztelet. Ma is könnyű szívvel vallom, nem fertőzött a rangkórság, nehezen fészkelődött a hatalmi mámor. Nemigen dívott a „bratyizás”, de a vezetők irodája többször és rendszeresen fórum is lehetett. Lehet, hogy szándék nélkül, de mindenképp tudatos magatartás és- megfontolás alapján. 56