Hevesi Szemle 17. (1989)

1989 / 4. szám - SZÍNHÁZ - György Ágnes: Miért érdekes?

dáig tart és minden élet* a születéstől a halálig jut el: nem új gondolat, és ha a rendezői szándék csak az ismertetőkből derül ki, nem az előadásból, akkor a mű élvezhetetlen. Sajnos, ez történt ebben az esetben is. Az egymástól el nem különí­tett részek és jelenetek egybefolytak és a szünet nélkül eljátszott darab kifárasz­totta a nézőket és a színészeket is. Cankar művét a Trieszti Szlovén Állandó Szín­ház társulata adta elő, melynél egy külön irodalmi konzultáns is közreműködött, valamint egy zeneszerző és egy kosztümtervező, de sem a zene, sem a ruhák nem voltak különlegesek, érdekesek, megejtőek vagy stílusosak. Ehhez képest a gyö­nyörűséges Vidát, aki legendás mondái alak a szlovén nép történetében, és akinek allegorikus figurájától nyerte ez a mű a címét, egy teljesen átlagos megjelenésű és átlagos tehetségű színésznő alakította: átlagosan. Ezután harmadikként, a Skopjéi Drámai Színház mutatta be egy elsődrámás szerző Romcevic művét, a Vonzások a légen át című életképet. Romcevic 1962-ben szüle­tett Belgrádban. ahol az egyetem Drámai Művészetek fakultásán végzett drama­turgiát. Ezután film- és tv-játékok számára írt novellákat és forgatókönyveket; az egyikkel. Élet a Temetőárok utcában cíművel, a plovdivi tv-fesztiválon dijat is nyert. A novísadi színházi fesztiválról még azt is tudni kell, hogy olyan művel nem pályázhatnak a színházak, ami már más fesztiválon szerepelt, még akkor se, ha ott díjat nem nyert. Ezért ezen a szemlén igyekeznek sok új szerzőt és frissen írt drá­mát felvonultatni, mivel Jugoszlávia, mint szövetségi állam, minden szövetségi nem­zete, illetve minden nagyobb városa részére évente rendez fesztiválokat, képzőmű­vészeti, zenei, színházi, film- és tv-bemutatókat. Romcevic a lehetséges szakemberek közé tartozik és bár színműve klasszikus értelemben nem elég egységes, mégis feszültséggel teli, érdekes helyzetek sorozatát állítja elénk, egy kisebb ,,szekta” a fél-lumpenek és a kispolgárok világából. A főszereplő egy taxisofőr (Nenad Stojanovski színművész játszotta szenzáció­sán és ö nyújtotta az egész fesztivál legjobb férfialakitását; természetesen nem ő nyerte az erre a célra létrehozott díjat), aki kettős életet él: feleségével, húsz év há­zasságuk alatt megunták egymást és ezért viszonya van egy lazább erkölcsű hölgy- gvel. A viszony is mát; tíz éve tart és a sofőr már ezt a nőt is unja, családjával együtt, mivel a nő apja és anyja erősen befolyásolják a viszony alakulását, sőt a sze­retkezések módját is. A sofőr 15 éves fia egy alkalommal szemrehányást tesz apjának, majd a fele­ség, egy sikertelen kísérlet után, hogy ágyba csalogassa férjét, kidobja őt. A sofőr ekkor szeretőjéhez költözik, akit rövidesen feleségül is vesz. Az első asz- szony ekkor összeáll férje egyik legjobb barátjával, a vursli tulajdonosával, aki sze­líd emberséggel közeledik az asszonyhoz és a gyerekhez. Mégis mindketten, anya és fia is, a vagány, műveletlen, olykor durváskodó, csibész sofőrt szeretik, aki vé­gül is otthagyja második családját és titokban találkozik első feleségével. Szerel­mesen borulnak össze. A fiú viszont nem hajlandó apjának megbocsátani. A sta­tikus elemek (a sofőr és barátja közötti társasjáték, a szeretkezések a szeretővel, az utasok szállítgatása és a velük való beszélgetések a taxiban, amely ki- és begördül a színre — az ütött-kopott díszletek közé időről időre betolják az ütött-kopott jár­gányt — a Szerető szüleinek veszekedései) a darab elején és végén is megismétlőd­nek, természetesen más-más előjellel. Először mindegyik vidámabb hangvétellel, másodjára kiégetten, szomorúan. Is­métlődő jelenet a pópa áldására várakozó utcai tömeg babonás téblábolása is, mi­vel a hit szerint, akikre a pópa a termékenységet jelentő búzaszemeket szórja, annak sikeres lesz az élete. A darab azzal ér véget, hogy a jelenlévők, más felállás­ban, mint először, ismét várják az „áldást”. A mű, és a rendezés, legszebb jelenete, amikor egy éjszakai képben egyszerre látjuk és halljuk az ébren álmodókat, akik a légen át küldik egymáshoz vágyódá­sukat, mindenki a másikhoz, mint akivel éppen él. Innen a mű címe is. A színpadkép ügyes, végig együtt látható az események mindegyik színtere, mintegy félkör alakban bekeretezve a játékteret és az érzelmeket. Ezt a művet szerb nyelven írták, majd makedónra fordították, hogy a Skopjéi színház eljátszhassa. A zene kellemesen és hangulatfestően illeszkedik a történések­hez. A rendkívül kifejező és ügyesen modulálható díszlettel ellentétben a ruhák jel­legtelenek, semmitmondóak. A tizenkét szereplő mindegyike helyén van, jól, sőt tehetségesen igyekvő, alakításuk meggyőző, élvezetes. Remek színházi este volt. Sok vitára adott alkalmat Bakaric Lidérc című darabja, mely sokkal inkább egy lidércnyomáshoz hasonlatos, mint valami kellemes asszociációhoz. A darabot: bemu­tató Zágrábi Horvát Nemzeti Színház rendezője és díszlettervezője fokozza is ezt az érzést. A rendező sokat tanult (vagy másolt?) a lengyel színházak stílusából; mi­vel tipikusan a lengyel teatralitás tulajdonságai közé tartozik a fiktív történelmi. 80

Next

/
Oldalképek
Tartalom