Hevesi Szemle 17. (1989)
1989 / 4. szám - SZÍNHÁZ - György Ágnes: Miért érdekes?
tűrte el a férfiakkal versenyző nők akármilyen tülekedését sem. fgy hát hangsúlyos itt Agathon, Euripidész, Mnezilochosz, Kleiszthenész, a Poroszló, az íjász; még Agathon szolgája is egyénibb, mint akárhány nő együttvéve. Mert bár mind mondja a magáét, de egyik nő sem különbözik a másiktól. Még akkor sem, ha történetesen papnő is, így bizonyos hatalmat, sérthetetlenséget ad is nek a társadalom és a jogrend. M. Horváth Józsefhez képest más erőviszonyok között játszik az Euripidészt alakító Szatmári György. Eszével kormányozza a fura helyzetet, és ha góbészerüen keveri is a megoldás mozzanatait, értjük és várjuk őt, hogy szerepével mozdulna tovább a játék könnyednek hitt szekere. Tunyogi Péter állt legközelebb ahhoz a figurához, amit ebben a komédiában a szerző elvárt közreműködőitől. Epres Attila Kleiszthenésze biztos pont ebben az asszonyos forgadalomban, feltalálja a kapcsolódási pontokat ott, ahol a mulatság előkerülhet. A Papnő szerepében kiválik a női karból Agárdy Ilona. Minden egyéb egy kissé egybeolvad. Hiába igyekezne Román Judit, Bárdos Margit, Posqualetti Ilona, Dimanopulu Afrodité, Csonka Anikó és a többi — bár bájosak, lengék, karban ízlésesen megvesztegető testiséggel fel- és leruházva — nem veszik észre, talán a rendező hibájából is, hogy itt az euripidészi szöveggel másként is lehetne bánni. Sokáig csetlik-botlik az íjász előttünk, mert ő nincs még annyira sem megírva, hogy az áttűnésnél tovább tartózkodjék a színen. Melis László dallamai fülbemászónk, nem is tévesztik el a hatásukat, de éppen e hatás által csökken a Kar hatása a többi játékosra. A díszleteket itt is Valló Péter, a rendező találta ki. A játéktér adta is a lehetőséget a bújkálós bolondozáshoz. Ha Aiszkhülosz tragikus szemléletének ellentpontozásaként fogjuk fel ezt a komédiát, azért is, hogy a néző necsak a komoly színét, de a tarka fonákját is lássa az egyszer volt, ma is létező életnek, akkor ezt a komédiát is elfogadjuk. Ű ;y, hogy javítani akart rajtunk! ________________ Farkas András M iért érdekes? 11/1. A Népújság hasábjain riportszerű cikkben meséltem a kedves Olvasóknak arról a színházi fesztiválról, amelyet 34 éve mindig május végén rendeznek meg a jugoszláviai Növi Sadon, közismert néven Újvidéken. Újvidék nincs olyan közel a magyar határhoz, mint Szabadka (Subotica) és ezért nem is látogatja annyi magyar turista. De ezen a fesztiválon, mely kizárólag a jugoszláv írók müveit mutatja be, a sok külföldi delegátus mellett mindig ott található a magyar küldöttség is, melynek most én is tagja voltam. A minket informáló bemutatkozó értekezleten a darabokat e versenyszerű színházi ünnepségre kiválasztó szakemberek kissé fásultan nyilatkoztak a darabokról és a résztvevő együttesekről, de az ott töltött idő, mely alatt 17 színházi előadást és előadásjellegű bemutatót láttam (valamint körülbelül ugyanennyi vitán és közös programon vettem részt), arról győzött meg, hogy a bemutatók sokkal érdekesebbek voltak, mint az őket beharangozó vélemények. Azt hiszem ugyanis, hogy a versenyre benevezett 60 mű megtekintése, illetve a versenyben résztvevők kiválasztása olyan hosszú és sokszempontú feladat, ami kifárasztja a csak e téma körül bábás- kodókat. A túl sok töltött káposzta fogyasztása még azoknak is megárt, akik reggelire is ezt eszik. Vagyis; a jóból is megárt a sok. Nem új, de igaz megállapítás. Minket — engem — mint elfogulatlanabb és érdektelenebb szemlélőt — tisztábban, mondhatni szűzen, értek az élmények, és éppen ezért hatásuk rám élénkebb és mélyebb, mint azokra, akik már túl jól ismerték mindezt. Minden darabban, minden alakításban találtam valami érdekeset, újszerűt, vagy legalábbis számomra szokatlant, valami olyan specialitást, ami a helyieknek — természetesen — nem az. így hát élményeimet és szubjektív véleményemet az előadásokról és a közreműködőkről elmondom, mert azt hiszem, hogy mind az Olvasónak, mind a szakmai ínyenceknek érdekes. Az első estén Isak Samokovlija színművét, A szőke Hebroidá-t láttam. Az író 1889-ben született és 1955-ben halt meg. Foglalkozását tekintve orvos volt (akár Csehov), de érett éveiben az irodalom felé fordult érdeklődése. 1929-től publikált 78
