Hevesi Szemle 17. (1989)

1989 / 4. szám - PEDAGÓGIAI MŰHELY - Kovács János: Jegyzetvallató

Telex a MÁV-tól. „600 db tanulóasztal érkezett. .. Kérjük elszállításáról gondoskodni.” Raktár nincs, az épület még vázaiban áll. Az intézkedéshez „megkapom a felhatalmazást”.

Véletlen szerencse, hogy az Egri Csillagok Tsz egyik városkörnyéki raktárát a bérlő kereskedelmi vállalat felszabadította. Tudom, hogy a DOMUSZ pályázik rá.

Telefonfülkéből felhívom a tsz-t. A jogtanácsostól a Városi Tanács nevében lefoglalom a raktárát bútortárolás céljára. Sem a bérleti díj fedezetéről, sem a szerződés lehetőségeiről semmit nem tudunk. Mindegy. Hordják a bútorokat — fedél alá. Hogyan kerülnek ezek a tantermekbe, a helyükre?!

1979. április 9.

Szervezeti előkészületek. A város több iskoláját is érinti az új iskola beindítása. Megszűnik a Maklárí úti 6-os, nő a 10-es számú létszáma.

A Csebokszári-lakótelepen osztályokat ad át a 9-es ugyanúgy a Széchenyi úti 3-as.

Mindez még csak vázlat. Arról azonban biztosan értesülök, hogy a szülők között nagy a pánik. Aláírásokat gyűjtenek a „nagy iskola” ellen. Nem akarják, a régebbi, a megszokott intézményekből elvinni a gyerekeket a „szörnyetegbe”.

Furcsa, hogy az új iskola ilyen bonyodalmakkal harcolja ki magának a népszerűséget. Pedig a lakótelepi és a hármas iskolában is nagy a zsúfoltság. Szertárak, könyvtár, minden helyiség tele nebulókkal — délelőtt, délután. Csak sajnálni lehet ezt a gyermek korosztályt; tömött óvodákból a még zsúfoltabb általános iskolákba .. . Mi lesz velük, ha munkába állnának? Vajon mikor fogja elismerni a társadalom azoknak a pedagógusoknak, irányítóknak a törődését, akik végigvezetik ezt a kemény korszakot. Bizony itt-ott már a tűréshatár körül mozog a terhelés.

Az épületszerkezet még nincs kész, és az építők másik építkezéshez akarják áttelepíteni a toronydarut. Kétségbeesetten keresek illetékest. Senki. Húsvét hete van. Rohanok a Városi Tanácsra. Nincs benn az elnökhelyettes, (sem az elnök), akinek gondoskodását élvezem. A másik — azóta elhunyt szegény — nem sok reményre jogosítva majdnem beletörődőn ad tanácsot: forduljak a Pártbizottsághoz. Gyorsan, szófogadóan cselekszem. Eredménnyel, mert délután már újraszerelik a majdnem lebontott szerkezetet. Az építésvezető enyhe részegségben helyesel, az épületgépész-irányító egetverően káromkodik. Magam pedig minden reggel bizalmatlan izgalommal tekintek le erkélyünkről: nyugtázva, hogy látom a darut.

1979. április 25., 11 óra

Koordinációs megbeszélés. Sürgetések, hivatkozások, kifogások — tehát műszaki bejárás. Alakul az épület. Az aknában két gyönyörű fehér falfelület a lépcsők takarója. Szeretnék freskót rájuk. Valami szép színes gyermektémát, hadd lenne bizalomgerjesztő hangulata a nagy térnek.

Sokan helyeslik. Javasolják, beszéljek a városba éppen betelepedett művészekkel. Ki vállalná, hogy megszépítse a kissé fegyházasra sikerült folyosókat. (A tárgyalásokat később meg is valósítottam, azonban az anyagi forrásokat, azok kútfejét nem ismertem. Így aztán elriasztó volt D. T. festő „kalkulációja”.

1979. január 18.