Hevesi Szemle 17. (1989)
1989 / 4. szám - KÖZÉLET - Gábor László: Mi is az a reformköri mozgalom?
nevezett „marxista egységplatform” a konzervatív erők szekértáboraként jött létre, míg más formációk, az „összefogás” és a „népi demokratikus” platform a különböző erők szövetségét, a „lehetséges” reformokat hirdeti. Érdemes ezeket a megnyilatkozásokat tanulmányozni, de látni kell: a különböző áramlatok és pártok programja sok átfedést tartalmaz. Ennek a hátterében jó né- hányan azt sejtik, hogy személyi torzsalkodások húzódnak meg. Túl egyszerű •»nne így a képlet. Ha más-más egyéniségek törekednének monomániásan előtérbe helyezni magukat, hamar elválna a „tüdő a májtól”, hogy Pozsgay Imre képes kifejezését vegyük kölcsön. Többről, s másról van szó, hozzátéve - azt, hogy a gondolatok és az eszmék nyilvánvalóan nem testetlenek, emberek képviselik őket, tehát a vita személyeken keresztül folyik. Az átfedések abból származnak, hogy a gondolatok azonos talajból fakadnak: az elmúlt időszak alatt már mindenki elfogadta, érzékelhette, hogy hazánkban válság van. Ennek megvannak a gazdasági, politikai és erkölcsi okai. Felszabadultak azok a fékező erők, amelyek a tisztánlátást gátolták, valamennyi politikai tényező tisztában van azzal, hogy mire kell megoldást találnia. Az is egyre világosabb, hogy mi okozta ezt a helyzetet: a monolitikus pártállam, az ebből fakadó rossz gazdasági döntések sorozata vezetett erre az eredményre. A következtetések egy része is egybeesik: valamilyen módon föl kell számolni az eddigi berendezkedést. E cél kitűzése nélkül már egyetlen mozgalmat sem lehet komolyan venni. A kérdés inkább áz, hogy milyen módon, milyen gyorsasággal és milyen mélységben történjenek meg a változások. Ez látszólag csekély különbség. De az eredmény szempontjából egyáltalán nem mellékes, hogy iki milyen módon képzeli ezt el. Az egy'másnak feszülő akaratokból bontakozhat ki végül is a követhető, e reálpolitikai út. De ha rögtön a „szükséges” és „lehetséges” minimumát célozná meg a társadalom az átalakulásnak, akkor bizony nem sok minden történne. Az új társadalmi modell felé csak olyan reformelszánt politikusokkal és megszállott emberekkel lehet eljutni, akik következetesen igyekeznek kidolgozni és megvalósítani elképzeléseiket. A reformkörök tagjai közül sokan ilyenek. Az olyan vállalkozókedvű párttagok kezdeményezték, akik nem elégedtek meg az eddigi lehetőségeikkel, hanem arra vágytak, hogy minél erőteljesebben hallathassák hangjukat, s politikai műhelyeket hozzanak létre, az előítéletmentes gondolkodás és vita számára. Ilyen szempontból egyáltalán nem egységes a reformkori mozgalom, sem annak tagsága. Nehezen lehetne sémákba szorítani ezt a vállalkozást. Akadnak a reformkörök képviselői között értelmiségiek, munkások, orvosok, mérnökök: a legkülönbözőbb foglalkozási ágakból csatlakoztak ehhez a mozgalomhoz. Leginkább az új szelleme vonzotta őket. Előfordul, hogy egy-egy csoport országos kérdésekre specializálja magát, s vitakör jellegűvé válik, mások helyi program kidolgozása felé törnek, ismét másak pedig elméleti kérdésekkel foglalkoznak. Az azonosság leginkább abban van, hogy ezek a közösségek szeretnének mielőbb változásokat látni maguk körül, és országosan is: elégedetlenek a szavakban gyors, de a tettekben sokszor tétovázó reform- folyamatokkal. Szegeden az ő képviselőik gyűltek össze, s azért éppen itt, mert az ellentmondásos, sok esetben korrupt helyi társadalom, amely hasonlít az ország ilyen jellegű közigazgatási egységeinek állapotához, először Csongrád megyében vezetett leleplezések és botrányok sorozatához. Az ellenhatás is itt jelentkezett legerősebben: az újat kereső párttagok itt alakították meg az első reformkort. Akkoriban még ez merőben szokatlan lépés volt, ezért ki is hívta maga ellen a pártvezetés ellenszenvét, s rosszallását. A későbbiék folyamán 52
