Hevesi Szemle 17. (1989)
1989 / 4. szám - VERS - PRÓZA - Szakonyi Károly: Nihilisták (dráma)
BAZAROV: Hinni! Azt mondják, higyj! Mást se hallottunk, mást se hallunk, mint ezt a szót. Hit! Hinni kell Istenben, hazában, emberiségben, a fejlődésben, politikusok szavában, kormányprogramokban, filozófiákban és még ki tudná felsorolni, mi mindenben! Csakhogy több a frázis, mint a tartalom, ha a dolgdk mögé nézel, mit találsz ott? Semmit! Frázisok, frázisok és frázisok! Az ember végül azt kérdezi, hisz-e itt valaki is egyáltalán, vagy csak beszél, fecseg a hitről? Menj, higyjél, mondják, oda akarnak terelni téged is a frázisok vályújához, nesze, edd, fald, tömd tele magad te is velük, aztán fogd be a szád és ne mondd, hogy éhes vagy, éhes valamire, ami igaz, ami emberhez méltó. Ha telezabálod magad a hitről szóló frázisokkal, nem lehetsz többé kétkedő, ha pedig nem vagy kételkedő, tagadó sem vagy, alázatos, békés barom leszel, akit bárhová lehet terelni. Hát én ebből nem kérek! Mi többé nem fogadunk el semmiféle frázist, nem esünlk hasra a tekintélyek előtt csak azért, mert pozícióban ülnek, és hatalmuk van fölöttünk. És ez persze, nem tetszik önöknek, uraim! A fiatalságot nem lehet többé becsapni! Sok mindent láttunk, sok mindenről tudunk, az önök viselkedése számunkra nem lehet példa; önök megcsúfolták a hitet, szétromboltak minden szent ideát, de tagadják, hogy részük lett volna az élet elsilányításában, azt hajtogatják, hogy csupán néhány gonosztevő sértette meg a törvényt, az emberiességet; tévedésnek minősítik nagy kegyesen bűnös mulasztásaikat és vétkeiket, óvatosságnak, politikai megfontolásnak a gyávaságukat, életösztönnek a megalkuvásaikat ... {A gordonkajáték hangja kissé felivel, Bazarov egy pillanatig vár, míg a dallam úrja halkra csitul.) Önök megfosztottak minket a hittől, de azt kell mondanom, köszönöm, mert önök nem hívőket akartak nevelni belőlünk, hanem hiszékenyeket. Köszönjük, mi, fiatalok, köszönjük, hogy így történt, mert menekültünk attól, hogy naivan kövessük önöket a frázisok és hókuszpókuszok világába. Mi, uraim, az önök fellengzős szavai mögött megéreztük az ürességet, az önök tettei mögött megláttuk a semmit, igen, önök tehetnek róla, hogy nem találtunk mást, csak a nihilt, és ha megkérdezik tőlünk, hogy voltaképpen miben is hiszünk mi akkor, mert valamiben, ugyebár, hinni kell, hát azt mondhatjuk önöknek, hogy a nihilben hiszünk... Igen, uraim, nihilisták lettünk az önök jóvoltából. Nihilisták ... *(A reflektorfény kialszik — Bazarov eltűnik.) 1. jélenet MARJINO Kirszanovék birtoka. Nyár. Amikor kivilágosodik a szín — vagy szétmegy a függöny — falusi kúria tágas teraszát látjuk. Kerti bútorok, nádfotelek. Fátyollal letakart mózeskosárban csecsemő. Fenyicska, fiatal, egyszerű, de jól öltözött nő, a szamovár körül serénykedik, szétrakja az asztalra a csészéket, tányérokat. A házból hallani az előbbi gordonkajátékot. Fenyicska átszellemülve hallgatja. Szervírozás közben a kosár fölé hajol, elmosolyodik, becézi a gyermeket. FENYICSKA: Mitya! Jól van, Mitya, csak rugdalódzzál! Erős fiúnak kell lenned, szükséged lesz az erődre az életben, galambocskám ... <A gordonkajáték félbeszakad.) Nehéz az életben megkapaszkodni, kicsikém... De azért te csak nevess, úgy-úgy, hiszen még olyan ártatlan vagy... Kucc, kucc, kucc! Légy apád büszkesége, ö jó ember. Bizony, bizony, jó ember. Na! Micsoda huncut 41
