Hevesi Szemle 17. (1989)
1989 / 4. szám - VERS - PRÓZA - Polner Zoltán költeménye
Éjszaka feltámadt a szél, fagyos torkából furcsa dallamokat játszott a jeges gallyakon. Apám mélyen aludt, nekem kellett megpiszkálnom a szuny- nyadó parazsat, felélesztenem a hamu alatt parázsló tüzet. Újra meleg lett, otthonossá, barátságossá vált a kis erdei szállás, és az álom is belopódzkodott az ajtóréseken. Talpamat a tűz melegítette, vállamat, karomat a kabát, és a bódító gyantaillatú kunyhóban újra elaludtam. Csadálatos álmom volt! Egy nagy városban jártunk, ahol sok-sok kalapot árultak, tízet, húszat is fejemre próbáltak, de egyik sem volt jó. Ekkor odajött apám, rám nézett, és a saját, zsinóros kalapját tette a fejemre. Megörültem a kalapnak, de még inkább apám jó kedvének, mert életemben akikor, először — álmomban — láttam igazán, szívből nevetni... (Részlet egy készülő könyvből) POLNER ZOLTÁN Tatar Péter Lászlónak Szegények világa, világ fénylő ága: állatok faggya, vászon. Az éjjel oda almoz, a csillag oda almoz komor csönd alatt. Vérfoltos balladákon szelet hever a nap. Pillogó fénylő ágad vergődő éjszakákon. Szegények világa: zsíros faggyú, vászon csak égsz, lobogsz a néma kopottas szobákon. Lángod, mint az álom, fényed, mint az alkony pilleként ütődsz a tengődő sötétben. Szegények világa, világ fénylő ága: nem szobákon lobogsz, lobogsz a pusztákon. Nehéz fényed fölszáll, lángos füstöd fölszáll tündöklik az éjben: itt lobogsz a mindenségben. Lángod, mint az álom, fényed, mint az alkony. A táltos oda almoz, a népdal oda almoz komor csönd alatt. Vérfoltos balladákon parázslik a nap. Szegények világa, világ fénylő ága: reményünk te vagy! 25
