Hevesi Szemle 17. (1989)
1989 / 3. szám - VÁLASZOL A SZERKESZTŐ
• Válaszol a szerkesztő B. Z., Budapest: — Tisztelem naivitását, s irigylem is érte. Boldog lennék — ha ez az állapot így minősíthető —, ha azonosulhatnék az ön meglehetősen felszínes, az egeket rózsaszínre festő világlátásával. Mindenekelőtt azért, mert nem kellene szembesülnöm jelenünk ezernyi idegőrlő gondjával, s nem lenne csömöröm napjaink kaméleonjaitól, gátlástalan köpönyegforgatóitól, az elsősorban karriervágytól fűtött, intrikus reformlovagjaitól, nem lenne légszomjam a tisztesség, a vitakultúra, egymás értékelésének, megbecsülésének hiánya miatt, nem érez- ném magam idegennek ebben az izzadságszagú tülekedésben, ebben az orrfacsaró helyezkedésben, nem szenvednék a meglehetősen hosszúra nyúló átmeneti zűrzavartól. Bámulom azt, hogy mindebből semmit sem lát, hiszen a létező konfliktusokat praktikusan elkeni. Ezt igazolja sok strófájú versének egy kifejező részlete: „A homályból előretört a Fény, nincs tovább vérlázító önkény. Ha egyetértünk, ránk ömlik a fény." Nincs szándékomban vakhitében megingatni, mindössze arra utalnék, hogy a sablonos mondandó törvényszerűen vele jár az elviselhetetlenül kopottan formai köntössel. Ebben a négy sorban — a többitől mentse Isten az olvasót — minden abszolút költőietlen. A szavak agyonhasználtak, pöffeszke- dően közhelyízűek (homály, fény, önkény). Az igék jellegtelenek (előretört, egyetértünk, ránk ömlik). Ráadásul alkalmazásuk is hibádzik, s frivol, parlagi félreértéshez vezet. A ránk ömlik nem éppen lélekemelő asszociációkat kelt bennünk. Egyetlen jelzője erőtlen (vérlázító). Az előbbiekből következik, hogy képeinek semmi köze sincs az eredetiséghez. A hatványozott banalitások szinte letaglóznak minket. Amit csinál, hamisítatlan antipoézis. Az efféle megközelítés bosszantóan banális, aggyötrően prózai. Ügy tűnik, mintha beoltották volna líra ellen. Igen tökéletesen ható szérummal. Tanácsokat kért, nem zárkózhatok el a segítségnyújtástól. Akkor sem, ha nem lelkesíti majd javaslatom. Hagyja abba a költeményszerzést. Lehetőleg minél hamarabb! Szabadidejét inkább valamiféle értelmes hobbira áldozza. Legalább kikapcsolódik, s még sikerélményben is lehet része. Forgathatja a klasszikusok műveit is. Ajánlom például Ady Endre, Kosztolányi Dezső, Arany János, Babits Mihály, József Attila munkáit. Meggyőződésem, hogy érzékeli majd zsenialitásuk titkait, s ez végleg elveszi majd a kedvét attól, hogy reménytelenül rohamozza Parnasszus elérhetetlen ormait. Nem árt az sem, ha belenéz az újságokba, ha sűrűn bekapcsolja a rádiót és a televíziót. Akkor ugyanis rádöbben arra, hogy messze még az a társadalmi bázis, amelyre valamennyien vágyunk. Talán tehet is érte ... • Következő számaink tartalmából Bemutatkozik a Rádió Munkatársaink arra vállalkoznak, hogy felvillantják a Magyar Rádió sokrétű szerepkörét, felelősségteljes küldetését, s körvonalazzák azt a politikai missziót, amit az újfajta közmegegyezés kialakításában betölt. Megszólaltatják például a Vasárnapi Üjság és a 168 óra szerkesztőit, riportereit. Hadüzenet a reumának Május kilencedikén a Népújság és a Hevesi Szemle közéleti klubjából alakult Egri Egészség- és Környezetvédő egyesület vendége volt dr. Márkus József professzor, a mészterápia feltalálója, aki hadat üzent a reumának. Vele Pécsi István felelős szerkesztő készített nagy érdeklődést kiváltó, nyilvános ri91
