Hevesi Szemle 17. (1989)
1989 / 3. szám - VÉSŐ - PALETTA - Szalay István: Egy évszázad festője: Kastaly István
V. Reismann Mariann kiállított fotói az életbe még csak belépni tanuló emberkékről szólnak. Meg azokról, akik ezt a folyamatot közvetlen közelről látják-segí- tik, a szülőkről, gondozókról. Ez a körkép, ahogyan az alig-emberkéket a kinyíló tekintetükig felsorakoztatja, a látás és a lélekbúvárlás együttese. Reismann Mariann nem azért képezi le az arcokat, mert a művészet számára ezt az esztétikai mezőt is be akarja fogni, hanem tudatosan keresi az embert. Abban, ahogy a még nem manipulált tekintetek, érzések, szemek, az arc redőtlen tisztasága, az abból sugárzó életöröm és lendület pillanatai megszületnek. Nyomon lehet követni ezeken az arcokon, tekinteteken a belső izgalmakat, ahogyan a gyermek be akarja fogadni az igencsak ismeretlen világot, azt a külsőt, amelybe belepottyant. A rejtelmeket akarja felfogni, birtokba venni, mert az embernek veleszületett ösztöne, hogy kíváncsisága, megismerési éhsége révén eljusson a titkok mélyéig. Vagy ha addig nem, addig a látszatig, ahol minden eligazít, legalábbis annyira, hogy ne támadjon nagyon sok akadálya a megélni valónknak. Ezekben a buksi fejekben ott az érzés, a gondolat, az ösztön által is vezérelt szerzési vágy, ami nélkül ez az egész emberi élet vajmi keveset érne, és bizony nem is igen haladna előre. Bármelyik fotót vesszük hosszabb vizsgálódásunk alá, megdöbbenünk, menynyire jelen van itt minden, ami a mi későbbi, felnőtt életünkben meghatározza sorsunk, cselekvéseink irányát, dinamikáját. Lehet, hogy mi, megkérgesedett felnőttek, már nem olyan és nem akkora mohósággal nyúlunk a tárgyak után, mint ezek a harcosan kalimpáló lánykák, fiatal emberkék, de tegyük a kezünket a szívünkre: emlékeket ébresztenek bennünk a képek, az arcok abból a mélyen elfeledett, a múltba süllyedő-süllyesztett világból, ahol játékainkban, első ismeretségeinkben, érzéseinkben, indulatainkban olyannyira követelőzők lettünk. Lehet, hogy a gyermekorvos-szakember — kedves önzéssel — az általa szeretett csöppségek iránti rokonszenv felkeltésére gondolt elsődlegesen e tárlattal, mi, a szürke, olykor illetlenül közömbös gondolkodással terhes hétköznapjainkban felkavaró élménynek, a lelket felüdítő és fiatalító varázslatnak tartjuk ezt a körképet. Gondolataink el is jutnak odáig, hogyan kellene nevelési rendszerünket, a mi felnőtt és sokszor az indokoltnál önzőbb magatartásunkat megváltoztatni, átalakítani a felnövekvő gyermekrajjal szemben, hogy ez az ártatlan rányílás a felnövekvő gyermekrajjal szemben, a szemekben, az arcokban mindig is ilyen nyílt, őszinte és megragadó maradhatna. Vagy legalábbis minél hosszabb ideig az életünkben. Mert ezek a tekintetek a rádöbbenés erejével nevelnek minidet, meg- kérgesedetteket; hatnak is ránk addig, amíg végigkóboroljuk a tárlat anyagát, megértve és megérezve a szeretet erejét. Azt a szükségszerűséget, amely szerint ebben a sok mindennel bajlódó korban a legsürgősebben vissza kell térni az alaptörvényekhez, azok közül is elsősorban a szeretet kötelességéhez. Mert rá kell jönnünk: itt nem csak a felnőttek között kell a megfelelő kapcsolat, úgy érezzük, helyre kell, kellene állítani azt a szeretetteljes együvé tartozási rendszert is, amely a családban bomlani látszik. Amely egyszerűen kérdésessé vált napjainkban. Neveletlenségünk, sokszor megbocsátott, elnézett kis gonoszságaink következtében. S ha ezt a néhány gondolatot kivéste belőlünk ez a látvány, megérte, hogy a Magyar Fotóművészek Szövetsége — V. Reismann Mariann útján — kiadta nekünk ezt a védett anyagot. Okulásunkra, gyarapodásunkra. Farkas András Egy évszázad festője: Kastaly István Kastaly István festőművésztől meghívólevelet kapni a lakására, több mint megtiszteltetés. Oda indultam és műterembe érkeztem az egri Szarvas Gábor utcai ház első emeletén. Itt élet és művészet elválaszthatatlanul fonódik össze, és csupán elhanyagolható részletkérdés, hogy hol, melyik szobában vagy ablak előtt helyezkednek el a nagy időket látott festőállvány, a képek vagy a bútorok. A falak mindenütt teli képekkel; csendéletek, portrék, aktok és nem utoljára tájképek olajjal, többnyire akvarellel. A tavaszi nap beragyog a félig nyitott ablakon és mintha ünnepi megvilágítást kívánna nyújtani a kilencvennyolcadik évébe lépő művész alkotásainak, melegével 78
