Hevesi Szemle 17. (1989)
1989 / 1. szám - VERS - PRÓZA - Kriszt György: A keresztelőn (egyfelvonásos)
Tanárnő: Mindkét szülő majdnem analfabéta. Szociológus: Anno 1988. Tanárnő: Jó, jó, de mégsem ez a jellemző a magyar falura. Szociológus: Térjünk vissza arra a bizonyos levélre. Szinte szó szerint emlékszem még rá: „szegény családból származom, mert sokan vagyunk, nyolcán testvérek, édesapám egyedül dolgozik, édesanyámat az orvosin mindig elhúzzák”, aztán az is benne volt, hogy „se ruhánk, se cipőnk, de még fekvőhelyünk sincs, de még az iskolatáskát se tudta anyukám megvenni", s ami talán a legszívbemarkolóbb volt: „jövőre megyek a téesz mosodájába dolgozni, csakhogy jobb legyen” Tanárnő: A dátum 1977. augusztus. Én csak azért emlékszem a barátja riportjára. mert a faluban nagy felháborodást keltett. Az apa ugyanis alkoholista, az anyának a korábbi házasságából az említett nyolcon kívül még három gyereke van, akiket akkor még támogatott. Egyszerűen nem fogott rajtuk a segítség. A szegénység szikföldje elszívott mindent. Szociológus: Én attól az átveréstől ákadtam ki, hogy a cikk címe optimizmust sugallt: Erzsiké a paradicsomba megy. Óriási, mondtam magamnak. Kilép az ördögi körből az a parasztlány. Csakhogy kiderült: Erzsiké tényleg minden reggel fél ötkor, iskola előtt a téesz paradicsomföldjére ment. megszedni a napi adagját. Kellett a pénz. Tanárnő: De a cikk után nemcsak bútort, szőnyeget, ruhát, hanem tévét is kaptak. Aztán ingyen bekapcsolták nekik a villanyt is. Szociológus: Igenám, csakhogy előtte itt az egykori járási székhely peremén, a Népkertben Erzsikéék 15 évig petróleumlámpával világították. (Elkap az asztalról egy borosüveget és tölt magának.) Anno 1978. És így ebben a házban négy gyerek végezte el a nyolcadik osztályt... úgy ahogy elvégezte. Ki mondja meg, mi lesz a sorsuk?... Szociológus: Nem iszik, Tanárnő? Tanárnő: Húsz éve nem, mióta az uram elment. Ö szegény nagyon ivott. Népművelő volt a szerencsétlen... (Visszamegy a fekete lepelhez.) Mintha ez az Erzsiké magában hordta volna a végzetet. Szociológus: Még most sem tudom, hogy történt tulajdonképpen. Tanárnő: Én sem. Az egyik öccse futott hozzám, merthogy nekem van telefonom... Furcsa, most jut eszembe: nem is azt mondta, hogy hívjam a mentőket, hanem rögtön a hullaszállítókat és a rendőröket említette.,, Én meg mint a gép ... Azt mondják, innen a padlásfeljáróból ugrott le ruhaszárító kötéllel a nyakán ... Huszonkét éves volt... (Egy autó hangját, ajtócsapódását hallani.) Tanárnő: Emlékszem, valóságos palotaforradalom lett a kollégiumban, amikor bejelentette, hogy abbahagyja a tanulást. Nagyapa (Keresztültolja a színpadon a nyikorgó, trágyával megrakott talicskáját. A közönség felé néz.) Isten éltesse magukat. De gyün a tanácstitkár. Szociológus: A tanácstitkár? Tanárnő: Lehet, hogy a körzeti megbízott szólt neki Erzsiké öngyilkosságáról. Tanácstitkár (Harsány. Kezében papírdoboz, porszívó felirattal.): Üdvözlöm a ház népét. Erzsikét keresem. Ajándékot hoztam neki a gyermeke keresztelője tiszteletére. Üdvözlöm kedves tanárnő, hát maga is eljött? (Kezet fognak.) Az elvtárs? Tanárnő: Budapestről jött, szociológus. Még Erzsiké hívta meg. Szociológus: Annak az újságírónak vagyok a barátja, aki több riportot írt Erzsiké sorsáról. Most is neki kellett volna jönnie. 25