Hevesi Szemle 17. (1989)
1989 / 3. szám - VERS - PRÓZA - Pethő Gizella verse - Zahemszky László: Párttagkönyv és perverzió
körülményei közötti megerősítése terén elért, kimagasló eredményeiért, a Szocialista Munka Hőse címmel tüntették ki. 1945. július 9-én, megkapta a Szovjetunió marsallja címet. A kommunista párt és a szovjet nép érdekében kifejtett, kimagasló szolgálataiért L. P. Beriját öt Lenin-renddel, a Szuvorov- érdemrend első fokozatával, két Vörös Zászló Érdemrenddel, valamint a Szovjetunió hét medáliájával tüntették ki.” Az epiteton ornansoktól hemzsegő és az igazi értelmüktől megfosztott nyelvi kliséket tartalmazó pártzsargonban megírt, kanonikus „betonszövegből” az egyszerű halandó — a sztálini gépezet kis csavarja — vajmi keveset tudhat meg Berijáról, a politikusról és az emberről, ám jól nyomon követheti felfelé ívelő karrierjének állomásait. l(Hogy a Berijának tulajdonított, hatalmas sikerek körül mi az igazság, azt csupán egy adalékkal szemléltetjük, amely a legutóbbi kutatások eredményeként került napvilágra. 1931 májusára Grúziában a gazdaságok 36,6 százalékát sikerült kolhozokba tömöríteni, holott a tervek szerint 1935 őszére a gazdaságok 80 százalékát szándékoztak kolhozosítani. És ha ennek érdekében a „nehéz felfogású” grúzokra láncokat kellett volna rakni, Berija a láncot sem sajnálta volna. Ám a parasztok az erőszak ellenére sem tülekedtek a kolhozokba. A pártvezetés köréből is sokan ellenezték Berija kolhozszervezési politikáját. Hamajak Nazaretjan, a Kaukázuson túli területi pártbizottság másodtitkára, Moszkvába küldött levelében azt a véleményét hangoztatta, hogy a Kaukázuson túl teljes kolhozosítása irreális, sőt ártalmas kampány. Arra figyelmeztette a legfelső pártvezetést, hogy a tehetősebb középparasztok jószágaikkal és ingóságaikkal külföldre fognak szökni. És így is történt! Azerbajdzsánból és Örményországból több tízezer család emigrált illegálisan Iránba. Mentek volna a grúzok is, ám a török föld nem vonzotta őket...) Berijának a Szovjetunióban kiadott, hivatalos, rövid életrajzából sem derül ki sokkal több, mint a fentebb közölt vázlatból. A vezér egyik legközvetlenebb munkatársáról dokumentumokat találni sohasem lesz egyszerű dolog, írja Béládi Miklós és Krausz Tamás a Sztálin című könyvnek a vezér „holdudvaráról” szóló fejezetében, mert a szinte korlátlan hatalom birtokában, módja nyílt az összes terhelő adat megsemmisítésére. Az utóbbi két esztendőben közzétett visszaemlékezésekből azonban mégis plasztikus képet kaphatunk róla. A moszkvai Negyelja 1988/8. számában közzétett, Egy bűnös élet néhány epizódja című cikkben a kivégzett Bljuher marsall özvegye, Glafira Lukinyics- na Bljuher így írja le Berija módszereit: — Hét hónapot töltöttem el magánzárkában a Ljubljankán. (Moszkvai börtön — Z. L.) Soha nem felejtem el az első kihallgatást, amit maga Berija vezetett. Engem nem vertek, nem kínoztak, mint annyi más katonafeleséget, hogy kicsikarják belőlük a férjükre nézve terhelő, hazug vallomást. Csakhogy ettől nem lett könnyebb az életem. Hiszen elvették tőlem azt az embert, aki a legdrágább volt a számomra. Később megértettem, hogy engem miért nem kínoztak; már megszerkesztették a Bljuher elleni összes terhelő dokumentumot. Engem egész egyszerűen csak „kivontak a forgalomból”, mint a jól ismert marsall közeli hozzátartozóját. A kihallgatást maga Berija vezette, nyilvánvalóan szadista kíváncsiságból. Fennhéjázóan viselkedett. Nem nézte, hanem úgy nézegette az embert, ahogyan egy apró rovart vizsgálgatnak a nagyító alatt. Külseje undort keltett. Valami hidegség áradt belőle, teljes közöny áldozatának emberi vonásai iránt... A cikk szerzőjével, Nyikolaj Zsuszenyinnel, egy másik idős asszony, Szvetlána Vasziljevna S. is megosztotta Berijával kapcsolatos emlékeit: 30
