Hevesi Szemle 17. (1989)
1989 / 1. szám - VERS - PRÓZA - Pécsi István: Koronás kegyetlenek (kisregény)
kozlatja őket. hogy a megbeszélések során milyen előnyöket csikarhatnak ki Mögöttük szinte szoborként mered ránk Anna. aki minden lehetséges esélyt számításba vett. s abban is biztos, hogy végül csak lesz jó húzása. Kukkants agyába. Engem ütődött. nem normális álmodónak. hibbant apácának tart. téged pedig olyan férfinak, akit orránál fogva vezethet. Belőle minden emberi vo nás hiányzik: őt csak a fennhéjázás. a kincsek villódzása, a szálak összekeverése izgatja, mert úgy véli, ennek igazi, utánozhatatlan rutinú mestere. Valakinek kezdeni kell. hát én indítok. Az egymásrautalságról. a család összetartozásának szükségességéről beszélek, arról, hogy az ellenségeskedés csak tengernyi kárt szül. Megtoldom mindezt azzal, hogy méltassuk valamennyiünk szuverén, autonóm karakterét, hiszen mindnyájunk szép adottságai kibontakozhatnak, ha elássuk a csatabárdot. Ezt óhajtja a diadalmas ifjú király, aki hű a tízparancsolat kötelmeihez, és semmiképp se károsítaná meg anyja - apja érdekeit. Mars lopakodva fut. hajítsuk messzire Erisz almáját . Folytatnám. de onnan hátulról szavaimba sziszegnek. — Hogy fontoskodik! Fitogtatja olvasottságát. Hát persze, ő Beckett Tarnál műveit is forgatja, aki felkent ura ellen lázadt. Hasonló a hasonlónak örül Rongyokban szerénykedik, mégis irányít, rendelkezik. Pimasz! — Az öreg felmordult: — Fejezd be. harmóniát óhajtunk. István már nyújtja a jobbját. Szentesítsük a békét. Feledjük a viszálykodást. Őrizzük, védjük, gazdagítsuk együtt ezt a hazát. Délen a szerbek, a bolgárok háborognak. Csitítsuk le őket közösen. Fiam. te jobb hadvezér vagy nálam. Állj a seregek élére! — Szemem könnybe lábadt. Átöleltem őket, s mire felpillantottam, már csak hárman voltunk. Á két nő kisurrant. A fiatalabb vitte az idősebbet. így reagáltak a folyvást egy húron pendülők. Zavartan hallgattunk. A honépítő hebegett. — Ne haragudjatok. Ezek egyre engedetlenkednek . . Otthon majd nekem rontanak ... Követelhettél volna többel . . . Tutyi-mutyi vagy ... Mi tettünk valakivé... Legalább a legendára vigyázz! Meguntam a torzsalkodást . . . Simogató szavakat szeretnék . . Unokáim ajándékait.. . ök azonban mindig kitalálnak valamit . . . Ellopják estéim derűjét. Én vagyok a legidősebb Árpád-házi uralkodó . . Roskadozom a mondvacsinált terhek alatt . . . ök bezzeg élvezik a regnálást . . . — Megrendültén álltunk. Köszönt, és elment. Az övéi után. Testvérem szólalt meg először: — Apánk búcsúzott, s a király nézett vissza. Hozzá kellett tennem: — Szerencsétlenségünkre (Folytatjuk)
