Hevesi Szemle 17. (1989)
1989 / 2. szám - VERS - PRÓZA - Pécsi István: Koronás kegyetlenek (kisregény)
PÉCSI ISTVÁN Koronás kegyetlenek — Nézd, a Mindenség gyújtja csillagmilliárd-lámpáit, s mellénk táboroz a lelkeket egymáshoz csábító Csend. Ismét körénk telepszenek a termékeny beszélgetést szülő órák. Akárcsak a hűségesen doromboló macskák. Ne félj, ne riadj meg: készen állok búcsút inteni, mert onnan az indulatok nélküli Univerzumból hivnak. Irdatlan messziségbe, a testtelen lények, a Tökéletesség birodalmába, hogy megmérettessek, hogy döntsenek: teljesítettem-e küldetésemet, hogy elhatározzák, hány útra rendelnek még. — Még egyszer önző leszek. Suhanjunk aranyló alkonyba, koszorúzzanak mindkettőnket melengető, selymes kezű fények, hogy akkor és úgy készítsek mérleget, ahogy mindig szerettem volna. Hát jöjjenek ők, akik nemzettek, neveltek, megtagadtak. Valódi lényük ott marad, ahol van, de tudatukat ide parancsolom, s eredeti külsejükkel is felruházom őket, hátha az utolsó kísérlet sikerül, s elűzöm belőlük a gyűlölködést, a féktelen haragot, a kóros hatalmi vágyat, a koronás kegyetlenek barbárságát. Nincs jogom hozzá, mégis megszegem a rám is kötelező szabályt. Csak azért is megpróbálom, bár tudom, hogy a Káosz öltözékében mutatkozó Rendet nem irányíthatom új irányba. Feladni mégsem szabad, mert legértékesebb tulajdonságaink egyike az, hogy sziszifuszi konoksággal megbirkózunk a lehetetlennel is. — Üdvözöllek, apám, hiú király uram, akit elkábítottak az udvaroncok hozsannái, aki belebódultál nagyságod vélt hitébe. Ne mordulj fel, ne tiltakozz! Az uralkodás fáradságos, létfogytig tartó szolgálat, napi néhány perc pihenővel, s megkurtított alvással fűszerezve. Ekként kezdted te is, de aztán beleszerelmesedtél hódolóid hajlongásaiba. Nem jellemüket vizsgáltad, nem nyers érdekeiket kutattad, hanem kizárólag talpnyaló voltukat méltattad birtokadományaiddal, s a könnyelműen szórt rangokkal és címekkel. Tanácsaikat készpénznek vetted, s eszedbe sem jutott, hogy tévútra csalhatnak. Olyannyira, hogy ők regnáltak helyetted. Meg jóanyám, aki mellett kisebbségi érzés gyötört, s a bizánci császárlány médiumává váltál. Nem fedezted fel Anna nővérem torz vonásait sem, s így aztán háborítatlanul gyúrhattak a maguk képére, ők ítélkeztek nevedben, s közben szörnyeteggé torzultál, korán elaggott, tutyimutyi férfivá. Füledbe duruzsolták: a jövő majd második honalapítóként emleget, s az Árpád-háziak legkiválóbbjának titulál. Legendát kreáltak, de ez szertefoszlik, s eredeti voltodban állsz a holnapok részrehajlást nem ismerő bírái előtt. Eltaszítottad leghűtbb lányodat, sanyargatóivá tetted azokat, akik Krisztus tanításaira esküdtek, s apácaként, fúriák módjára ostoroztak, rohamoztak, aláztak, sértettek engem. A „tieid” uszítottak igazi, egyetlen tehetséges fiadra, majdhogy gyermekgyilkos lettél. Miért nem döbbensz rá, hogy érted haragvó, hazájáért dühöngő. Azért kacsintgat Nyugat felé, mert sejti, mi következik. Rám mordulsz? De kár. Néhány hónapod van hátra, s egyedül maradsz, amikor szólít a sápadt halál. Lepereg előtted sorsod minden fordulója, s ráébredsz, hogy e zűrzavart hagytad magad mögött. Mennyire ragaszkodom hozzád! Ám az asszonyi kamarilla annyira befolyásol majd, hogy temetésemen se leszel ott. Aztán úgy mégy el, hogy nem is sejted, hogy milyen pokoli körök várnak rád, hányszor kell majd megjárnod a megtisztulás stációit. Diadém, szolgák hada nélkül. Magadnak, hogy ráébredj: nem voltál több annál a néhány millió kisemmizettnél, akik felett állítólag regnáltál. 19
