Hevesi Szemle 17. (1989)
1989 / 1. szám - VERS - PRÓZA - Bényei József verse - Páskándi Géza: A kiéheztetés (történelmi játék)
CSORBADZSI: Az írás hamuját szélbe szórtam, gyaur. (A JÓS a falon megjelenik.) CSÁSZÁRI TISZT (riadt): Mit akar'.' Küldött vagyok. Caraffa embere! CSORBADZSI: Annál jobb! Egyet magadért, egyet Caraffáért. (Két szúrással megöli. Maga elé.) Most már nincsen visszautad, jó pasánk! Minden kapu bezárult. (Kiviszi a hullát.) JÓS: Uram, teremtőm! Ez nem is janicsár, ez gyilkos csupán. Egy alantas törvényszolga: átkozott csaus. Csahos ez bizony, borzasztó csősz mirajtunk! (Eltűnik, miközben a másik kép szereplői már az új térbe siettek.) Vár. Tanácsterem. Ilona és Sarkantyús. SARKANTYÜS: Meg kellett érnünk ezt is. Szövetséges létünkre minket is kiűz! A szakadék széle óriási úr! ILONA: Vajon, ezért hívat? (Suttog.) SARKANTYÜS (átfogja): Csak mindig együtt hívjon! (Maga elé.) Amikor kitörtem, az jutott eszembe: voltam már ostromló és ostromlott egysze- mélyben . . . Mennyire más e vár, kívül, mint belül... s ha nem látom. Caraffa mint viselkedik velünk, ha nem ismerlek meg téged és nem látom a török vitéz elszántságát — talán sohasem fordulok meg ... Mikor leszünk már egyszer német, sőt török nélkül is . . . csak mi . . hogy elég legyünk magunknak. ILONA: Ez a boldogság volna, úgy hiszem. (Besiet Rusztem.) RUSZTEM: Nekem már egyetlen tervem van csak. S ezzel vége. (Kis szünet.) Ilona, maga igyekszik eljutni Thököly táborába vagy Zrínyi Ilonához, s elmondja állapotainkat . . . Próbáljanak segíteni . . . ahogy tudnak . . . üzenjenek Szulejmánnak, ahogy lehet.. . András, maga visszamegy Koháry- hoz és értesíti: a császárnak, és csakis a császárnak feladom a várat! Sem Caraffának, sem másnak, egyedül Bécs urának! Próbáljon Koháry vagy más közvetíteni. Caraffa tudta nélkül. Ezzel is időt nyerünk . . . vagy — jobb feltételeket. SARKANTYÜS: Megpróbálom, uram. RUSZTEM: Máris induljanak! Az őrségnek parancsot adtam, a szabad útra Allah és Krisztus segítse magukat! SARKANTYÜS: Én remélem. Mindenképp köszönjük, hogy feladattal küld és nem kiűz. RUSZTEM: Maguk a mieink! ILONA: De vajon a népe is ezt tartja!? RUSZTEM: Erre most nincs idő! Sok szerencsét! (Azok gyorsan meghajolnak, el. Fatime máris be, letérdel.) FATIME: 0 uram, hogy lehet védeni azt, ami tarthatatlan? A halált, a nyomort! A korbácsot, uram! RUSZTEM: Sztambul legyőzhetetlen zászlajára esküdtem meg ... a szent háborúra, hogy hitünket világgá visszük minden áron! FATIME: Tépett az a zászló! RUSZTEM: Akkor a tépett zászlót védem! FATIME: Jól kiabálták ott... az emberek. ami legyőzhetetlennek ordítja magát, csak rögeszme lehet, Rusztem! RUSZTEM: Elment az eszed, Fatime!? (Megrázza.) FATIME: A szultán megöl, meglásd, mert győzni úgyse tudsz.. . hát azt mentsd, ami még menthető. Az embereidet. RUSZTEM: Bármi lesz sorsom, végsőkig viszem! 10
