Hevesi Szemle 16. (1988)
1988 / 6. szám - VÉSŐ - PALETTA - Szalatnyay József: Kávéházi beszélgetés Szalatnyay József festőművésszel
több barátom, akiknek megmutattam, és akik jó barátságban voltak vele, hasonlóképpen azt tartják, hogy ez a festmény bámulatraméltóan érzékelteti Kodály egyéniségét.” — Tehát te is látod, hogy milyen „érzékeltetést” vált ki abból, akinek egy portrém a kezébe kerül. Milyen másképp ír róla, mint bármi más ábrázolásról. Azt írja a továbbiakban: „...sokszor láttam magam is így elmélyülve, szinte átszellemülve. Én még Budapestről ismerem, és hogy amíg élt, budapesti látogatásaim során mindig fel is kerestem! Megszólaltattam az amerikai zenei élet legismertebb személyiségeit, zeneszerzőket őróla, karmestereket, amerikai zenekarok tagjait.” Én ezek számára neki mindig küldtem reprodukciót, úgyhogy Amerikában a zenei élet legérdekesebb emberei 1—1 Kodály-reprodukcióval már régen rendelkeznek .. „Szóval, egyszóval: köszönöm, köszönöm férjének ezt az élményt!” — Most egy másik ilyen levél, ami azért érdekes, de maradjunk még Kodálynál, igen magas helyről kapott levél, amelyből a reprodukció készítésével kapcsolatban olvasok fel neked: „Kodály Zoltánt régtől fogva és személyesen ismertem. Mindig tiszteltem, és ezért is örömmel üdvözlöm ezt a reprodukciós munkát, mert ez az ő emlékének méltó ápolása.” Látod, hogy milyen szerepe van a portrénak! És mennyire elismert szerepe, mert a portréfestés nem helyettesíthető be semmivel sem! — Most csak azt szeretném még neked mondani, hogy van itt egy levél, amit Londonból kaptam. A Tersánszky-portréra benne ez vonatkozik: „Berámáztatom és azt teszem vele, hogy felakasztom a könyvtárpolcom oldalára. Bicskás jó-nak mondod, ahogy ezt Tersánszky mondta. Az bizony, kettős értelemben is. Végre valaki a kedélyes »furuglyázóból« kihozta a mögötte lappangó vad, hegyi bicskást is! Gratulálok mind a két portréhoz!” Kodályról is írt még, de azt már nem olvasom föl. — Hát, látod! Ilyen örömeim vannak, és ez a legfontosabb, mert ha a közönségben ilyen visszhangot kelt egy munkája az embernek, akkor érzi azt, hogy nem hiába, nem is volt és nem is lesz hiába, amit csináltam és amit még talán csinálok. — A régi barátok közül ki tartozik most szűkebb baráti körödhöz? — Nézd, én nagyon szűkén rendeztem be már az én életemet, mert, tudod, nagyon beteg voltam. Nagyon nagy küzdelemmel sikerült Kháron ladikjából ki- ugranom, és egy kicsit sikerült úgy, hogy Kháron csónakját a lábammal, valamelyikkel, nem tudom, hogy bal vagy jobb lábammal, sikerült kicsit odébb löknöm. Ezt remélem, mert már 3 éve múlt, hogy a legsúlyosabb küzdelmeket vívtam az életemért. Nekem minden nap ajándék, és én már így is élek. Ezért én nagyon szeretem most az életemet, és azért is, mert mindennap megköszönöm az ajándékot, azt is, hogy például veled itt találkozhatom. Bemegyünk a kávéházba, mert találkozásaimat a kávéházban szeretem a leginkább. Mindennap ez az én érintkezésem a földdel: Antheus! Nincs jobb, mint a fiatalokkal találkozni. Azzal a fiatalsággal, akiknek én egy kis eligazítást adtam valamikor. Mert a tanítás, az nagyon-nagyon kritikus és veszélyes dolog, és csak évek múltán, sok-sok év múlva dérül ki, hogy valaki hogyan végezte el, mint nevelő, a feladatát.Mert nem tanároknak szerződtünk, hanem nevelőknek, s ez igaz is! És ez olyan, hogy csak tíz-húsz év múlva derül ki, hogy jó volt-e a nevelésünk. Énnekem nagy élményem a naponkénti találkozás az én volt tanítványaimmal. Itt, a várban. Pláne, ha büszke is vagy arra, hogy én tanítottalak. Mindenki itt tanár úrnak titulál; a fiatalság. És erre én vagyok büszke, mert Kodálynak is „tanár urat” lehetett csak mondani. — Lényeg az, Péter, hogy ez a találkozás most, ennél a kis kávéházi asztalnál, ez nekem talán többet jelent, mint neked. Mert legalább ilyenkor én úgy látom, hogy van értelme vagy volt értelme annak, amit csináltam, és még amit megt- csinálok. Gondolom — egy élet, amit én áldoztam, mert sokat áldoztam, de az nem baj, az jó! Ha valami siker könnyen jön, az könnyen el is hagyja az embert. Tudod, azt mondta Réti, és ezzel talán le is zárom, azt mondta: „ ... nagyon kell vigyázni a múzsára, mert ha az ember a múzsával rosszban van, ha a múzsát elhagyja vagy elhanyagolja, vagy másfelé pártol, az a múzsa nagyon könnyep elmegy örökre. Tehát a múzsát nagyon is jól kell tartani!” — Igaza volt! Ha van az embernek múzsája, ez egy átvitt és tiszta fogalom a művészetre, tehát, ha van kifejeznivalója, és ha van értelme annak, amit és ahogyan csinált, akkor maradjon meg amellett, és hűséggel szolgálja azt. A művészet a legszebb szolgálat! Ember-szolgálat; valami ilyesféle! A Horizont Tévémoziban 1983. június 2—8-ig vetítették a filmet és az előcsarnokban egy hétig szerepeltek azok a képeim, amelyekről a beszélgetésben szó esett. a beszélgetést közreadta. Szalatnyay József 84
