Hevesi Szemle 16. (1988)
1988 / 1. szám - MÚZEUMÜGY - R. Várkonyi Ágnes: 1687 és az érdekegyeztetés stratégiái
szavívásánál elmaradt, a nagyvezér hadserege megsemmisült. A császári haderő előtt pedig megnyílt a lehetőség, hogy a hadműveletek színterét áttegyék a Balkán északi térségébe. Csakhogy a császári hadsereg katasztrofális állapotba jutott. „A császári hadsereg igen legyengült, az embereknek és a lovaknak fiiig van erejük, hogy a táborokat elérjék” olvassuk Villars ezredes jelentéseit — az élelemhiány borzalmas... a lovak nincsenek olyan állapotban, hogy egyhetes esőzést kibírjanak... különösen, ha a zab is hiányzik... a csapatok, akiknek Németországba kell visszajutniok, valószínűleg gyalog jognak visszamenni. . . Borzalmas dolog, hogy töméntelen halott borítja az utakat . . . Valóságos méreg a levegő és minden, amit inni lehet Magyarországon.” A hadseregben sok a beteg és már útban Erdély felé felbomlóban a rend és fegyelem. Csak fokozta a nehézségeket a szokásostól eltérő mostoha időjárás. S mindemellett a császári hadsereg egészségügyi ellátása, higiéniai szintje a súlyos körülményekhez képest eléggé elmaradott. Túlzás nélkül állítható, hogy 1687 kora őszén a császári hadsereg számára létkérdés, hogy Erdély egészséges vidékein téli szállást kapjon, megpihenjen és megerősödjék. Ugyancsak Villar.snak már Bécsben 1687. szeptember 14-én kelt jelentéséből derül ki, hogy az „Udvar igen izgatott, és joggal, hogy mit fognak tenni az erdélyiek, mert a hadseregnek nincs ereje, hogy karddal szerzezzen szállási magának.” Erdély, az 1686. június 26-i szerződés értelmében hallgatólagosan a Szent Liga oldalán állt de Várad és Temesvár még török, most a Hadi Tanács a tervezett balkáni hadjárat miatt is egyértelmű katonai helyzetet kívánt Erdélyben teremteni. Ez az egyértelmű katonai helyzet azonban nem sértheti ,a fejedelemség önállóságát. A török kiűzését kizárólag a Habsburg-kormányzat haditettének tulajdonítok elfelejtették a politikai tényeket is. 1687 nyarának végén például a német fejedelemségek részben protestáns csapatai nem vállalták, hogy Lotharingiai Károly vezetésével bemenjenek a protestáns Erdélybe, s elváltak a főseregtől. Téves hiedelem tehát, hogy a balázsfalvi szerződés (1687. október 22.) eredetileg egyoldalúan csak Habsburg-érdekéket szolgált volna. Lotharingiai Károly lehetőséget kapott, hogy hadserege megpihenjen, jóllakjon, megerősödjék, a Habsburg-kormányzat, hogy felkészüljön a következő évi, balkáni hadjáratra. Apafi és kormányzóköre viszont csak azzal a kikötéssel engedte be, nem minden aggodalom nélkül és a még mindig 40 ezer főnyi haderő fölényét is felmérve, Erdélybe Károly herceg haderejét, hogy újabb szerződéssel erősítette meg az előző évi titkos megállapodást. Az erdélyi fejedelemség részese a Szent Liga vállalkozásának, anyagiakkal segíti a hadsereget, de úgy, hogy a jövőre nézve Lipót császár szavatolja a fejdelemség- nek, mint a Szent Korona tagjának állami szuverenitását (fejdelemválasztás, toleráns valláspolitika, az országhatárok fenntartása, önálló gazdaságpolitika stb.). S mivel ígéretet kaptak az erdélyiek arra is, hogy ha a következő évi hadműveleteket Várad visszafoglalásával kezdik, védelmet nyernek a törökök várható beütéseivel és követeléseivel szemben joggal remélték, hogy Erdély súlyos helyzete végre megváltozik. Hiszen a háború kezdete óta lényegében a harcvonalra vetett ..senki földje” lett, a küzdő felek között titokban a Szent Liga elkötelezettje, valóságban még mindig a „török torkában”. A megállapodás ismét leszögezi: ha a császár a törökkel békét köt, abba az erdélyi fejedelemség is belefoglaltatik. A mielőbbi béke, s a Szent Liga mielőbbi sikere érdekében hozott Erdély nagy anyagi áldozatot és nyújtott igen nagy politikai segítséget. Mennyiben tekinthető reálpoliitikai lépésnek? Lotharingiai Károly helyesen mérte fel. hogy ha Erdély ellenségesen fogadja, hadserege elpusztul, s nem tudhatta, hogy a szerződést később megszegik. Apafi politikai alapelvét követte; átmenteni a fejedelmséget a jövőnek, s bízott az írott szó, a szerződés erejében. A Habsburg-kormányzat súlyos belső válságáról, a nagyszabású hadi győzelmek ellenére, itt csak utalásszerűén szólhatok. A vezérkar meghasonlott. Miksa Emánuel nyíltan szakított a fővezérrel a nagyharsányi győzelem után és Badeni Lajos búcsúszó nélkül hagyta ott Károly herceget. A kormányzati szervek ellentételeit tovább növelte, hogy most keiül be az államtanácsba Kaunitz gróf, a dinasztikus, katonai érdekeket képviselő udvari párt megerősödik, a Haditanács elnökét, Badeni Hermannt viszont le akarják váltani. Az udvart megosztó belső ellentéteket súlyos gazdasági nehézségek és új politikai fejlemények növelték meg. A pápai segélyek kimerülőben voltak. 10 millió fölé szökött az államadósság, a hadsereg ellátása megoldhatatlannak tűnt, Velencével és Lengyelországgal megromlott a viszony és a diplomáciai előrejelzések szerint Franciaország támadása várható. A Balkánon viszont gazdaságilag értékes területeket nyerhetnek, s békére kényszeríthetik a Portát, mielőtt megnyílna a nyugati front. A dinasztikus érdek pedig különösen megkövetelte, hogy Lipót császár, mint a magyar korona örökletes 52
