Hevesi Szemle 16. (1988)
1988 / 6. szám - VERS - PRÓZA - Lőrinczy István költeménye - Pécsi István: Koronás kegyetlenek (kisregény)
LŐRINCZY ISTVÁN A fegyverkovácsné balladája (Gobbi Hilda emlékére) átkos vénség kutyamód megkínzol de én még a pofádba nevetek szép az nem voltam sohasem e földön s magamnak szavaltam a Villon verseket 11. átkos vénség hiába kínzol meg nem a fájdalmat az elmúlást siratom de jó volt hajdan a kiskocsmákban ülni s elrévedni egy borfoltos asztalon ajánlás Te Jó Herceg én mostan távozom megesett ez sokszor másokkal is siratom a hajnalt mert elmúlik s szememre hull a farkasréti kavics PÉCSI ISTVÁN Koronás kegyetlenek — Nem tudom, miért hiszek benned, hiszen körülvettek a képmutatók, a Júdások, akik harminc ezüstpénz nélkül is elárulnak engem, mivel irritálja őket vélt fölényem, ősi ösztön ez, a középszerűek hadának fékevesztett gyűlölete az ellen, aki öntörvényei szerint él, aki öröklött adottságai, kiművelt képességei révén — most az ő kifejezésüket használom — kilóg a sorbol. Hát igen, másképpen lélegzem, szólok, mint a lakomára éhes verébsereg agyzsib- basztó kórusa. Látod mekkora zavart kelt egy árva „disszonáns” hang ebben a karmester nélküli együttesben. Voltaképpen mindenkiben csalódtam, ám annyiszor arculcsapott bizalmam mégis újból szárba szökken. Nagy úr az 22 (Szász Endre illusztrációja)
