Hevesi Szemle 16. (1988)
1988 / 6. szám - VERS - PRÓZA - Bényei József verse - Páskándi Géza: A kiéheztetés (történelmi játék)
ben mohón eszik.) Ó, uram, az idő, ez a túszokat szedő, de sakkban tart -bennünket, jobban, mint a padisah maga! No, megetted? Zsíros mancsnyomok a szent iratokon! Olvasd, nem zsíros a kezed? (Fatime küldi: Rusztem a ferencest kiereszti (bizalmasan). Nem akar rosszban lenni a pápával, hehe! (Az átfutotta.) Belép a cellába. Ezt eresztik, azt becsukják! Azt eresztik, ezt becsukják! Szép egy játék, mondhatom. (Elmegy) TÖMLÖCÖR: Pelbárt atya, szabad! PELBÁRT: Hogy én? Önélkülük? (A jezsuita karját fogja meg.) JEZSUITA: Távozz, sátán! PELBÁRT: Péter, mi ütött beléd megint? JEZSUITA: Miattad vagyunk itt valamennyien... mert Fatimét... PELBÁRT: Hallgass, nem tudhat róla senki... JEZSUITA (égő szemmel): Hitünk hívőit — az áldott óbort lőrévé hígítottad ... (Mormolva.) PELBÁRT: Krisztus urunk a kereszten megváltott minden embert! JEZSUITA: A muzulmánokat nem! PELBÁRT: Mindenkit! A mentség vallása ez! JEZSUITA: Ha Incze pápa ezt megtudja ... PELBÁRT: Incze pápa ide jöjjön, ha mer! Nékem Krisztus azt parancsolta: mentsem az embert, amíg menthető! Itt maradok, testvéreim, végig véletek! (Az égre.) Ö, Uram, mire éheztetsz ki minket? Reményre, hitre, igazságra? A szeretetre, uram! Imádkozni kezd, latinul kezdi: Páter noster .. . (Az első két sor után valamennyien áttérnek a Miatyánk magyar szövegére.) RUSZTEM, CSORBADZSI, ALI A fontivel egyidejűleg minden oldalról tanácstagok sietnek a tanácsterembe. Legvégül a pasa. Rusztem, Ali, Csorbadzsi, Első, Második, Harmadik tanácstag és mások. RUSZTEM: Kitörésünk az eleségért nem járt sikerrel, jó agák! ALI: Mert keresztény rabokat küldtünk! Itt harminc forint lesz maholnap egy kenyér ... Épp török fajtánikat büntetjük legelőbb! RUSZTEM: Nem török fajtánkat, de azokat, akik a mozlim hitről a keresztényre tértek! Magunkon kezdjük a tisztogatást, urak! Így bíznak meg -bennünk a többiek! CSORBADZSI: A muzulmán hitre tért keresztényeket is börtönbe kell vetni! RUSZTEM: Nem vetjük börtönbe őket, Csorbadzsi! CSORBADZSI: Legyünk következetesek! Miért nem vagyunk? RUSZTEM: Mert megrendül bizalmük, ha látják, hogy az első nagyobb megpróbáltatás idején éppen a legfrissebb muzulmánokat szórjuk ki magunk közül! CSORBADZSI: Pedig ezt kell tenni! Egy hétig még akkor se elég az élelmünk, uram, ha csupán mi /tanácstagok ennénk naponta egy-egy marék kölest! Én szeretem mindenki gyermekét, míg gazdag nyarakban élek, de ha nehéz tél jön — nem vonom el enyéim szájától a falatot, hogy idegennek adjam! A jóságnak évadja van, pasa! De szóljon a bölcs Ali! (Tapsol.) ALI: Üjabb három ember a várban éhen halt, agák! Nyár végén még bírták valahogy. Éltek, a bogarak, lágyabb volt a föld. És volt gyökér, amit rágjanak. De itt a (késő ősz, urak. S nemsokára tél lesz. Hallottátok az asz- szonyt, ki azt állította: Megették az emberek a pillangókat is, nem szállong már egy sem! Éhen vesznek egy szálig s mi magunk is. Ezért én azt mondom, tisztes és méltó feltételek mellett adjuk föl a várat. A szultán megbocsátja nékünk: nagy szultánunk tudja, mi a lehetetlen. (Csend.) 10
