Hevesi Szemle 16. (1988)

1988 / 6. szám - VERS - PRÓZA - Simonyi Imre költeménye - Gombár Endre: Gondos nem disszidál

— Nézze, én a Szuba (Gondos később fogta csak fel, hogy a Szovjetunióról van szó) készülök egy hosszabb tanulmányi útra — magyarázta a százados. — Megmondom úgy, ahogy van, gyalázatosán keveset tudok. Néha még a betűket is összekeverem. Egész az elejéről kellene kezdenem, és el kéne jutnom odáig, hogy konyhanyelven el tudjak kotyorászni. Később aztán kint úgyis betesznek egy intenzívre. (Te jó ég! — Gondos majdnem elröhögte magát, mert bár tudta, hogy Vásárhelyi nyelvtanfolyamra gondol, neki az intenzív kórházi osztály jutott a szóról az eszébe.)

Beharapta a szája szélét és kivágta: — Ha gondolja, részemről a dolog el van intézve. Vállalom a tanítást.

— Jó — mondta a százados. — Mit gondol, hányszor jöjjek egy héten?

— Hát... — vakarta meg a füle tövét Gondos (felvett ilyen felnőttes allűröket), — az attól függ, hogy mikor fog utazni.

— Csak egy év múlva kábé — felelte Vásárhelyi. — Van még némi időnk.

Heti két alkalomban állapodtak meg, minden alkalommal két óra, óránként negyven forint.

Az első óra kölcsönös tapogatózással telt el. Gondos az igazat megvallva kicsit meg volt illetődve, hogy a Magyar Néphadsereg egy századosa lett a tanítványa. Különösen, ha arra a villamossági gyárra gondolt. Arra a művezetőre, aki a törtekkel való műveleteket szerette volna megtanulni tőle. Kíváncsi volt, szeretett volna többet tudni a századosról.

— Milyen tanulmányi útra fog elutazni? — kérdezte, a dolgok közepébe vágva.

— Tudja, különféle ra . .. — kezdte, de már el is harapta a válasz végét a százados, mert a szolgálati szabályzat, aztán a katonai titoktartás kötelmei jutottak az eszébe.

— Radar? — akart segíteni kíváncsian Gondos.

— Neeem — rázta a fejét Vásárhelyi hevesen, és nyelt egyet, hogy időt nyerjen. Ez alatt még rossz lelkiismerettel bár, de mégiscsak arra a következtetésre jutott, hogy végül is jottányit sem veszélyezteti sem a Szovjetunió, sem a Magyar Népköztársaság, sem a szocialista béketábor biztonságát, hogyha elárulja, mit fog tanulni az Uralon túl. Ezért újra elkezdte, és be is fejezte iménti mondatát: — Különféle rakétákat fogunk tanulmányozni . . .

— Értem — mondta Gondos —, majd megpróbálok beszerezni valami műszaki szótárt.

— Hát... ha sikerülne úgy ahogy belejönnöm a hétköznapi dolgokba ... akkor talán . . .

Gondos már előkészítette egykori középiskolai tankönyveit, melyeket kissé megviselt ugyan a használat, de még olvasható állapotban voltak. Amúgy. Mert hamarosan akadtak gondok.

— Na krásznoj plóscsagyi nahógyitszja ... — olvasta Vásárhelyi.

— Plóssagyí nahógyitsza — javította ki Gondos, végighallgatott egy bekezdést a Kremlről, a Történeti Múzeumról, a mauzóleumról és a november hetediki felvonulásról, majd kissé türelmetlenül egy másik tankönyvet nyomott a százados orra alá.

— A faliújságon a kollektíva legjobb dolgozóinak képei láthatók — fordított egy újabb szöveget a százados, Gondos pedig őszinte meglepődéssel jegyezte meg, hogy hát hiszen a tanítványa sokkal többet tud, mint ameny- nyit szerénykedve elismert.

7