Hevesi Szemle 16. (1988)
1988 / 6. szám - VERS - PRÓZA - Simonyi Imre költeménye - Gombár Endre: Gondos nem disszidál
A negyedik emeleten viszont, nagy meglepetésére, gyorsan ment minden. A 415. szobában mosolygó képű, ápolt, pihent külsejű fiatalember fogadta, ösz- szevetette a tagkönyveket egy listával, és ezzel már véget is ért Gondos küldetése. — Üdvözlöm az elvtársakat az erőműben — mondta a pihent külsejű fiatalember és barátságosan kezet rázva, elbúcsúzott tőle. — Ha legközelebb jön, azért felöltözhetne rendesebben — tette hozzá, és kicsit sajnálkozva nézett ábrándos szemével Gondos ócska kezeslábasára. Miután a rábízott, fontos feladatot maradéktalanul teljesítette, Gondos előreléphetett a segédraktárosi munkában is. Már nem kellett csavarokat számolnia, ellenben tömítőanyagokat, csőszigetelő szalagokat, kenőzsírokat adhatott ki a vételezni járó munkásoknak, szerelőknek. Meg sem fordult a fejében a jámbornak, hogy egy-két dörzsölt koma alaposan átverheti, mivel szó szerint értelmezi a régebbi, de továbbra is érvényben levő jelmondatot: „Tiéd a gyár”, meg a másikat is, hogy „Tiéd az ország, magadnak építed”, és hogy ez utóbbiból a magadnak szóra teszik a hangsúlyt. — Csapjon rá még egy lapáttal abból a pirosból! Ne sajnálja már, szaki- kám! — biztatta egy elhízott, veres képű szerelő a téemkások közül, aki háromféle kenőzsírt vételezett. Gondos még egyszer megnézte az anyagigénylési lapot. „1,5 kg 3-as csapágyzsír.” Ez állt a legalsó rubrikában. Kimérte a vödörbe a másfél kilót, mit akar ez itt? A veres képű tovább erőszakoskodott. — Hallja, szakikám? Csapjon már rá még egy lapáttal! Mit számít az az egy lapát magának? Látom, egy egész hordóval van még a Piroskából. Gondos, ahelyett, hogy az anyagigénylési lapra hivatkozott volna (pedig először erre készült), mulyáskodott, és egy, legalább háromnegyed kilós darabot belekent még a vödörbe abból a csapágyzsírból. Több se kellett a raktárosnak, aki szobája résre nyitott ajtajából figyelte rejtve az eseményeket. Amikor már bizonyítani lehetett, kivágta az ajtót és elordította magát: — Hát maguk meg mi a lószart kevernek itt, hallják-e? Odaugrott a veres képűhöz, kikapta kezéből a kérdéses vödröt, rárakta a mérlegre, szinte terpeszállásban, másik kezével Gondostól elmarta az anyagigénylési lapot, és új fent elbődült: — Maga ötven dekával többet adott ki a hármasból! Elment az esze, fiam? Ennek kilója háromszázharminc forint! A veres képű közben észrevétlenül elhúzta a csíkot a másik két vödörrel, a raktáros pedig kilátásba helyezte, hogy felmondanak Gondosnak. Tulajdonképpen csak fenyegetésnek szánta, nevelő célzattal, de Gondos megsértődött (noha ezúttal nem volt igaza), és néhány nap múlva távozott az Üjpesti Hőerőműből is, munkakönyvébe azt írták: „Hozzájárulással kilépett”. Kipróbált aztán még egy műanyagfröccsöntő kisiparost is, aki egy ötödik kerületi pincehelyiségben húsvétkor piros nyuszikat és tojásokat, karácsonyra fehér angyalokat és fekete krampuszokat, szilveszter közeledtekor pedig rózsaszín malacokat sajtoltatott polisztirol-granulátumból az angol ipari forradalom idejéből visszamaradt, kézi erővel működő gépszörnyetegein. A műanyagfröccsöntő örökös küzdelemben élt, mely küzdelmet egyrészt at adóhatóságokkal, másrészt saját, külön bejáratú feleségével kellett szakadatlanul vívnia a megélhetésért. Előbbi is, utóbbi is — saját bevallása szerint — olyan mérhetetlenül és kibírhatatlanul nagy összegeket igyekezett kicsikarni belőle, hogy reggeltől késő estig sajtoltatnia kellett jobb helyeken csak fűszoknyás, meg ágyékkötős bennszülötteknek eladható, förtelmes mütyürjeit. A vicc az volt, hogy gyártmányai minden nehézség nélkül gazdára 5
