Hevesi Szemle 16. (1988)
1988 / 5. szám - VERS - PRÓZA - Simonyi Imre költeménye - Gombár Endre: Gondos nem disszidál
— De most nem a harmincas évek van, hanem az ötvenes évek vége. Kérem vissza a munkakönyvemet! — zárta le Gondos a vitát lakonikusan, arra már nem is gondolva, hogy a munkakönyvé nem a főmérnöknél, hanem a személyzeti osztályon van. Gondos karrierje az Üjpesti Hőerőműben folytatódott. Segédraktárosnak vették fel, és főnöke, a raktáros, akkora kezeslábast adott neki, hogy kétszer is belefért volna. A legnagyobb baj az volt, hogy a sliccét nem lehetett begombolni, mert minden gomb dezertált rendeltetése helyéről. — És most mit csináljak? — tette fel a fölöslegesnek tetsző, ám végül is jogos kérdést Gondos a főnöknek, aki elégedett — talán kárörvendő — vigyor- ral mérte végig az érettségizett ..úrigyereket”, amint szerencsétlen pofával ácsorgott előtte, kifakult, szétmosott kezeslábasában. — Számold össze: a tízes mutterokat! — utasította, halálkomoiy pofát vágva hirtelen a főnök, és meglódítva bal karját, a raktárajtó felé mutatott. — És azok hol vannak? — pislogott Gondos a raktárosra. — A középső polcon, valahol alul. Majd megkeresed. Van szemed, vagy nincs? — Da van — morogta már nyíltan kedvetlenül Gondos. — Az van. Másnap háromféle méretű csavart kellett Gondosnak megszámolnia. Amikor az utolsó tétellel is végzett, odatette a papírlapot a raktáros elé, aki a teljesen értelmetlennek látszó munkával megbízta. — Micsoda marha pótcselekvés ez részemről? — forrt lassan Gondosban az indulat. — Ha meg semmi szükség itt segédraktárosra, akkor még mi a francnak vettek fel? A papírlapon ilyen számok álltak: 2183, 865, 4211. — Mondd csak fiam, tudsz te számolni? —bökte mellbe Gondost a főnök jobb mutatóujjával. Azt a kérdés meglepte és fel is bőszítette. — Mért? Nem stimmel valami? — kérdezte élesen. — Nem arról van szó, fiam. — Hát miről? — mérgelődött Gondos, akit az is rettentően irritált, hogy lefiamozza a raktáros. — Arról, hogy nekem ne írjál ide ilyen vicikvacak nyolcvanhármasokat, meg hatvanötösöket, meg tizenegyeseket! Nekem globálisan add meg a meny- nyiséget, globálisan, fiam, fel tudod fogni? — Azt mondta (először majdnem úgy fogalmazott, hogy azt tetszett mondani, de aztán rájött, hogy hát már nem a gimnáziumban van), hogy számoljam meg azokat a csavarokat — fakadt ki Gondos, — és én megszámoltam. Méghozzá pontosan. Nem tudtam, hogy csak nagyjából kell — fordította magyarra a főnöke által használt, jól-rosszul hangzó kifejezést. — Akkor azt is legyen szíves (most szándékosan, a gúny célzatával használta ezt a fordulatot) megmondani, hogy máskor felfelé, vagy lefelé kerekítsek. Nem tudtam, hogy nyolcvanhárom, vagy hatvanöt, vagy tizenegy csavar az nem csavar szánta tőrdöfésnek a végére, ám a raktáros vízilóbőrét képtelen volt megsérteni. — Le vagy szarva, fiam — mondta tömören, legyintett, sercintett egyet az íróasztala mellé a zsíros koszba, és rágyújtott egy büdös Tervre. Egyszer felhívták Gondost az irodára. Ott egy szemüveges, kopaszodó férfi megkérdezte tőle. KISZ-tag-e. Miután kiderült, hogy a gimnáziumban még legalábbis az volt, a szemüveges fontos feladattal bízta meg. A hőerőmű párttagjainak tagsági igazolványait kellett bevinnie az első kerületi Iskola utcába, valamiféle központba. Hogy ez a feladat miképpen függött össze az ő KISZ- tagságával, ezt nem értette tökéletesen, de örült neki, hogy legalább egy-két 6
