Hevesi Szemle 16. (1988)

1988 / 4. szám - SZÍNHÁZ - Neményi Lili: Régmúlt idők női krónikása

szerepelőírás, de azt is elképzeltük, hogy ezt a ibikajátékot ekkora hangsúllyal mégsem kellett volna nyomatékolni. Van benne, mármint a művészben annyi erő, elán és szenvedélyesség, hogy ő a „saját levében forogva is” hatni tudott volna. Kátay Endre mint vendég játszotta a Nagyapát. A drámai hangulat ellenére, kitör a nyíltszíni taps; ez a kiérett színész pontos koreográfiával, remek hang- billentésekkel mutatja be nekünk a hazug, álszent kéjencet, akit életkora ugyan védene, és csakis ezért, mindent megbocsátanak neki? Mindent? Bárdos Margit most is elegáns jelenség. Fontos mozzanatokban és a lélek, a test állapotát is jól közvetítve szólaltatja meg azt az asszonyt, aki környezetében húzna ide is, oda is, mégsem jut dűlőre, mert a fellobbanó »szenvedély ellenére, éppen szorítóba fogja őt a helyzet, amiről voltaképpen senki nem tehet. Epres Attila a verset szavaló fiatalembert, a zenét is segitségül hívó szépleiket, annak zavarát, beszűkülést jelző bűntudatát, áldozat voltát érzékelteti néhány mondatban, néhány félszeg gesztusban. Neki úgy illik tisztán maradnia, hogy köz­ben azt kell hinnie: az asszonya az ő lelkét is megmenti a bűn iszonyatától. De hát, mi is ez a bűn? Kérdeznénk ma, annyi évtizeddel a szecesszió lengyel ko­rának tobzódása után. Pasqualetti Ilona — ahogy mi látjuk — egyre inkább feljebb rukkol szerepei­vel az egri társulatban. Emlékezetes pillanatait ugyan megzavarta néha az, hogy az irónián túl is engedte a rendező őt rámozogni arra a szövegre, amit el kellett mondania. Ez még talán a fiatalság szertelensége, amikor egy „parányi túlság” el­vesz egy rőfnyit a hatásból. Szász Andrea, Horváth Ferenc és Fehér István jól vettek részt epizódistaként a kitűnően megszerkesztett jelenetsorozatban. Majoros István koreográfiáját jó rit­mus jellemezte, a táncok mintha a szerelmi játék előingerléseit jelentették volna. Bianka akaraterejét még ezek után sem hiszem el! Csak erről van szó? S ha a Gárdonyi Géza Színház ezzel a lengyel darabbal fejezte be ezt az év­adot, a siker, az eredmény újabb színnel bővült. így még ma sem tudjuk, hogy hány irányban fogja még elvinni erőteljesen szerveződő közönségét Gáli László és Balogh Tibor lendületben levő társulata? Farkas András NEMÉNYI LILI Régmúlt idők női krónikása (iv/t.) A művészekből, ha meghalnak vagy kiöregednek, most már megmarad valami kis emlék a rádió, tévé magnetofon, új találmányok révén. De mi maradt az én családom, és sok nagy művész küzdelmes, hősi művészi munkájából? Néhány ko­pott fénykép, kézzel másolt színlap. Megható és kultúrtörténeti értéke van, de iga­zán semmit sem mond a régi nagyokról. Itt van például Varsányi Irén: pár fény­kép, néhány plakát, amelyekből senki nem tudhatja meg, hogy ki is volt a magyar színészetben Varsányi Irén. Vagy Sándor Erzsi. Éppen azért jutott eszembe a Borisz Godunov című opera. Abban szerepel az öreg Pimen szerzetes, aki annak a .kornak a krónikása volt, s megírt minden olyan eseményt és személyt, ami és akik .fontosak voltak. Hát így vagyok én most, amióta visszavonultam az operától, hogy sok-sok mindent elmondok, ami érdekes volt az elmúlt színi világban, amely úgy elsüly- lyedt, mint Atlantisz. De megpróbálom ebből az elsüllyedt Atlantiszból kiemelni magamat, hogy saját magam krónikása legyek, és elmondjam életemből azt — ami nagyon érdekes, nagyon nehéz, nagyon mozgalmas volt — egy pár emléket, egy pár szép jestét, egy pár érdekes embert, akik mind befolyással voltak életemre. 1922. Kolozsvár Első fellépésem Sybill volt. A másik primadonnaszerepet egy nagyon kedves kolléganőm, Kabdebo Ducika játszotta. Különös módon, áz emberek életét el tu­dom indítani helyes irányba, nem tudatosan, ösztönösen. 1967—68-ban, mint opera­82

Next

/
Oldalképek
Tartalom