Hevesi Szemle 16. (1988)
1988 / 4. szám - TUDOMÁNY - Zaharov H. I.: Az emberi tényező a szocialista termelésben: lényege és aktivizálódásának módjai
li, hogy például a társadalmi tulajdonhoz tulajdonosként viszonyuljon, egyéni érdekeit képes legyen alárendelni a társadalmi érdekeknek, vegyen részt a termelés- irányításban, kezdeményezőkészség, szocialista vállalkozószellem jellemezze. Tehát a munkásnak nemcsak termelőtevékenységgel kell foglalkoznia, hanem okosan kell gazdálkodnia, s mind e mellett, Lenin szavaival élve, „nemcsak saját üzemét kell magáénak éreznie, hanem az országot kell képviselnie, s felelősséget éreznie az össznépi tulajdonért”. Ez határozza meg szociálgazdasági funkcióját. És végül, nem lehet a munkás teljes értékű, eszmeileg szilárd, modern gondolkodású, és nem lehet őt érdekeltté tenni fejlett politikai, erkölcsi, állampolgári személyiségvonások nélkül. Napjaink termelési színvonala egyre határozottabban igényli olyan feltételek megteremtését, melyek között a munkás egyidejűleg fejlődik szakemberként, szocialista személyiségként, és úgy, mint a társadalmi tulajdon valóságos gazdája. Hogy ez az egység eredményesen funkcionáljon, kulcsfontosságú a társadalmi termelésben részt vevők érdeke, az érdekek, ellentmondások egységének biztosítása. Az érdek, mint az ember aktivizálásának mozgatóereje A specifikus egyéni, csoport- és társadalmi érdekek között állandóan jelentkeznek dialektikus természetű, eléggé bonyolult ellentmondások. Jelentősen változnak a gazdasági érdekek az egyes dolgozók és kollektívák között, a vállalati kollektívák és régiók közt az ágazat és régió, valamint a felsoroltak és az állam érdekei között. Eközben minőségileg változnak nemcsak maguk az érdekek (szükségletek), hanem egymáshoz való viszonyuk is, mivel növekszik az egyéni, a kollektív és regionális érdekek jelentősége, s ezt feltétlenül figyelembe kell venni akkor, amikor az egész érdekrendszernek a társadalmi szükségletek prioritását megőrző, tervszerű optimalizálásáról beszélünk. Amikor mi az államérdeket abszolutizáltuk, s azt a gazdaságirányítás akkoriban helyesnek vélt, szigorú, központosított módszereivel valósítottuk meg, fokozatosan csökkent az egyes dolgozók és kollektívák gazdasági érdekei iránti figyelem. Jelen körülmények között, mikor maga a munka jelentős szociális, gazdasági különbségeket tartalmaz, mikor a társadalom javára végzett munka még nem vált minden ember elsődleges életszükségletévé, és a munkamotivációban a dolgozó anyagi érdekeltsége dominál, a munkaeredményektől függő jövedelemelosztásban az egyenlőség nem lehetséges. Manapság a politikai taktikának aktívan kell ösztönöznie és erősíteni a munkás személyes érdekeltségét abban, hogy fejlődjön a kezdeményezőkészség, a szocialista vállalkozókedv, növekedjen az anyagi javak és szolgáltatások termelése az állam által szabályozott keretek között folyó egyéni munkavállalás kiszélesítése révén is. A társadalmi tulajdon erősítése és helyes realizálása biztosítja minden ember számára az elhivatottsága, képessége szerinti munkához való tényleges jogot, a pihenésre, lakásra, az idős kori anyagi biztonságra és művelődésre való jogot, fejleszti a valódi kollektivizmust, garantálja az igazi szociális igazságot, a társadalmi termelésben részt vevők gyökeres érdekegységét. A mai gazdaság- és szociálpolitikában alkalmazandó stratégia és taktika ilyen összefüggéseiről beszélt M. Gorbacsov a szakszervezetek XVIII. kongresszusán, hangsúlyozva, hogy ma a peresztrojka pillanatnyi érdekeinket érinti, de megfelel a dolgozók hosszú távú, gyökeres érdekeinek is. Feltétlenül szükséges, elvi jelentőségű, hogy ezt így értelmezzük. Az ET struktúrájában az érdekek ellentétes egysége és az érdekek realizálása nemcsak elméleti síkon aktuális kérdés, hanem gyakorlati vonatkozásban is, mivel a probléma közvetlen kapcsolatban van a társadalmi termelés rendszerében részt vevő ember aktivizálásának útjaival, lehetőségeivel. A munkaerő funkcionális fejlődésének problémái A munkaerő gazdasági funkciójának fejlődéséről A népgazdaságban a munkást elsősorban munkaerőnek tekintették, mint a termelés munkatartalékát az anyagi erőforrások mellett. A termelés a munkaeredmények kiegyenlítődéséhez vezetett, s megfosztotta a vállalati kollektívákat és az egyes dolgozókat attól a lehetőségtől, hogy maximálisan megvalósítsák képességeiket, alkotó kezdeményezőkészségüket. Ez a gazdasági mechanizmus mintegy uniformizálta, középszerűvé tette a munkásokat. A népgazdaságban kezdtek tömegessé válni a harmad-, negyedosztályos munkák. A munkások és a szakemberek kezdtek közömbössé válni a munka minősége és eredményei iránt, a szakmai továbbképzés, az új technika és technológia elsajátítása iránt. (Folytatjuk) Zaharov H. I.
