Hevesi Szemle 16. (1988)
1988 / 1. szám - VERS - PRÓZA - Büki Attila: Bánat - Gali László: Tűnődések - egy drámapályázat okán
A pályázatra huszonegy mű érkezett. Szám szerint a legtöbb (hat) Budapestről, kettő Egerből, egy a Szovjetunióból, a többi pedig az ország minden tájáról. A földrajzi megoszlás bizonyítja: a lehetőség népszerűsítése sikeres volt. A szerzők közül egy (Floquet) nem fedte fel kilétét, a többiek nyíltan vagy jeligés borítékban ..vállalták a felelősséget”. Igaz. némely névről sejthető, hogy nem saját, egy esetben pedig alapos a gyanúnk: a női álnév férfit rejt. így, csak feltételezéseink lehetnek a szerzők nemek szerinti megoszlásáról. Feltételezésünk szerint, kilenc hölgy pályázott, és ez — a hivatásos írókéhoz képest — kedvező arány. A pályázók foglalkozásköri összetételéről a választott témák viszonylag pontos képet adnak: pedagógusok, hírlapírók, diákok, nyugdíjas értelmiségiek alkotják a többséget. A pályázat tartalmi értékeléséhez kezdve, illő leszögeznünk: mindaz, amit a benyújtott művekről mondunk, egyben a hazai, hivatásos drámairodalom jelenlegi állapotát is híven tükrözi. A kiírásban megfogalmazott elvárásnak megfelelően, valamennyi résztvevő kortárs-közéleti témát választott. A dolgozatokból kitűnik: a szerzők — kivétel nélkül — közéleti szerepvállalásra kész emberek, s ilyennek ábrázolják pozitív hőseiket is. Általában a 80-as évek társadalmi valóságából merítik tárgyukat — így, a pályázati összkép, egyben a kor kórképe is: az értelmiség megbecsülésének hiánya, a vidéki értelmiség elszigeteltsége, az alkotó értelmiség és a hivatal konfliktusai, a termelőszövetkezeti korrupció, a vállalkozói szellem megbénítása, a helyi kiskirályok kártételei, a nemzedéki ellentétek, a hazugságokon alapuló harmónia, a környezetvédelem fontosságának elkésett felismerése, a család felbomlása, a házastársi kapcsolat emancipáción túli újraértelmezése és még nagyon sok fontos kérdés. A témaválasztiék imponálóan gazdag, a szerzők szemlélete egyöntetűen progresszív. Műveik értékét tehát nem tudjuk — s. talán nem is szeretnénk — más szempont szerint megkülönböztetni, mint a dramaturgiai minőség alapján. Az írások, a tárgyválasztás szerint, két csoportot alkotnak. Az egyikbe azok a művek tartoznak, amelyek hősei maguk a közéleti cselekvésre vágyó, a jó ügyért tenni akaró emberek; ellenfeleik a konzervatív vagy korrupt erők; pártfogóik a hatalom jóra hajló, értékérzékeny képviselői. A másik cso- partba tartozó drámák szereplői olyan személyek, olyan közösségek, akik — erejük szerint — legfeljebb a helyzetükön változtathatnak, a valóságon nem: vagyis — társadalmi léptékben: szenvedő alanyok. Mindkét tárgy választás szült jó eredményeket, s mindkettő felmutatta a műfaji alcsoport dramaturgiai típushibáit. A cselekvő hősöket .szerepeltető írók többnyire publicisztikai színművet alkottak. Ebben a kategóriában két nagy hibalehetőség van: a drámai szituáció hiánya és a témahalmozás. Sajnos, mindkettőre — ikülön-külön és együttesen is — bőven akadt példa. Nem a név szerinti feddés, hanem az illusztráció kedvéért említem az egyik, értelmiségi környezetben játszódó darabot, amelyben egy feltételezett magzathalál álkonfliktusa árnyékában, egyetlen felvonásba sűrítve szót tudtak ejteni a falusi bölcsődehiányról, a gondozónők képzetlenségéről, a szabadidő hiányáról, az alacsony értelmiségi fizetésekről, a környezetpusztító mezőgazdálkodásról, sőt az ideális vezető eszményéről is. E témák bármelyike külön drámát érdemel. Az anyaghalmozás lehetetlenné teszi a jellemek kibontását, a kapcsolatok kialakítását, a szituáció felvezetését és lezárását, vagyis: a drámai szerkezet megkonstruálását. Amit ehelyett kapunk: publicisztikus leírás — egészen más műfaj. Szerencsésebb az a megoldás, amikor a szerző — a lineáris cselekményvezetés helyett — a dokumentumdráma műfaji lehetőségeit veszi igénybe. Ebben a keretben, ha a meg33
