Hevesi Szemle 16. (1988)
1988 / 1. szám - VERS - PRÓZA - Korompai János: Gárdonyi Géza szinonimaszótára
A jelzőkből kifogyhatatlan. Van csupaszéit-kutya és csupa-vékony is. Egyik a puli, másik az agár. A szőrösszájú ember csupa-bajusz, de van megleszek bajuszú, felszúrlak-bajuszú, szúrom-bököm-bajuszú ember is. A sovány ifjú szúnyog-legény. a soványka lány cinege-testű. .. Lehet a legény fenn-pipázó, de szoknya-futó is. Néhány jelző az emberi szemre: a magas szemöldökű lány: városi szemű. A bámuló kikarikásodott, a haragos kigombosodott szemmel néz. Van széjjel-kancsal. lesi-kutya-szemű, szemehibás és szeme jó ember. Egy-két példa Gárdonyi jellemfestő jelzőiből: nem-bánom ember, akinek a hangja is lehet nem bánom... A könnyen barátkozó: mingyárt-cimbora . . . Aki nem akar észrevenni, az olyan nemlátlak-formán megy el mellettünk ... A parancsolgató menyecske én-akarom asszony. A természetfigyelő író szép szavaiból: A madarak csirregve ébrednek... Vékony hangjuk eleinte csak fityerélés, majd megcsattan a fülemüle... A rigó előbb egyet kittyent, aztán furulyázni kezd ... A nagy madár felburran a bokorból. Az éjjeli bogár el-eldöndül a fejünk felett... Az őszi bogár dala: pri-pri, a szöcskéé pirregés, az esti pillangó berreg. A verebek szava csicsogás, a fecskék csivikelnek. A kicsinyeit hívó kotlós pittyegve, vattyogva kapar. Amikor héjától félti az apróságokat kirran. A ludak sásognak, a récék a pocsolyában viribelnek, a kis kutya cseheg, a nagy kutya berreg, a ló nyihorint, a szamár nyikácsol. Az emberi munkát kísérő hangok közül: A kocsis meggyihikeli a lovait, dühösen rájuk hurrán, közben friccent egyet a fogai közül ... A kovács csiheli a vasat, a köszörűs sirikel. A cimbalmos pimpegeti a húrokat, a klarinétos pikogtatja a kalanétját. A cigányok nagy zenge-zungóval muzsikálnak, a falu harangja gin- gallóz. Télen a számok Cilinkéinek, a villamosok cink-cinkelnek. Az óra ütés előtt egyet kirren, sétálója ezt ismételgeti: ketye-ketye. A ruha repedésének hangja krettyenés; a tutaj alá csapkodó hullámokét pluttyogás ... Az ágyuk pukkannak, a puskagolyók sijjegnek... A színek tarka-barka szavaival már találkoztunk a a szinonimaszótár anyagában, de érdekes kiegészítést jelentenek ezekhez az alábbi jellegzetes színmeghatározások. A festetlen gyapjúpokróc magasszínű. A sápadt arc szoba-színű. A zárt helyen nyílt virág szegény-színű. A fakó ló hervadt-színű; a szürke zeke gerle-színű; a világos hajú kislány malac-szín-szőke; a szalmakalap kréta-színű; a régi magyarok bőrszín-sárga sarut, kénszín-sárga süveget, vargányaszínű mentét, saláta-színű szoknyát, gyékény-színű köntöst viseltek. Szép az eperszín, de még szebb, amikor Gárdonyi a gyermek arcát virágszínűnek mondja. A szótár anyagának gyűjtése során Gárdonyi gyakran merített a régi magyar nyelv hagyatékából. A szótár fogalmazványában sokszor megadja a forrást is. Van azonban néhány olyan szó, amit határozottan Gárdonyi saját alkotásának kell tekintenünk. Ilyeneket titkosírásos naplójában is emleget, tehát becses teljesítménynek és feljegyzésére érdemesnek tekinti a szóképzést. A naplóban 1915. december 30-án ez a bejegyzés kapott helyet: „Csináltam ezt a szót: "nagy léleklobbal". Néhány nappal előbb ezt az igét: »höppentettA kürt novellában még előbb: "lépigél«." A következő hónapban, 1916 januárjaiban újabb öt szóalkotási, illetve szóhasználati tartalmú jegyzetet találunk: Január 6: „«Éjtreggelig- a Szunyoghyban. Keresve később, hogy helyes-e, találtam nyelvtan szerint: ->napestigJanuár 10-én: „A Szunyoghyban »hegedű dünnyököl-.” Január ll^én: „Uo. »süsd meg semmi „Uo. »szemérkedik«.” Január 12-én: „-Megköved- bámul helyett. Maga a szó megvan a szótárban, de nem ebben az értelemben.” Gárdonyi büszke volt nyelvezetének jó hírére. Ezt bizonyítja egy 1916 májusában keletkezett naplóbeírása: „Most másodszor történik, hogy a Nobel-díjjal kapcsolatban említik a nevemet. Most a Borsszem Jankó vasárnapi száma. Ez konstatálja azt is, hogy *>magyarul senki sem tud úgy, ... a (nyelvnek nem ismert új szépségei pompáznak« st'.b. ...” Gárdonyi erélyesen, néha szinte már dühösen irtotta nyelvünkből az idegen szavakat. Kötetnyi, abc-rendbe szerkesztett javaslat gyűjthető ki nyelvészeti céduláiból. Jelentős részük mára már kétségtelenül elévült, mégis érdekes lesz megismerni példaképpen a következő két esetet és a hozzájuk fűzött indoklást: stanicli —■ csuklya. Az 1749-ben megjelent Királyi beszélgetésekben olvasható: Un cornet de papier — papírosból való csuklyácska, melyben borsot takarnak. A csuklya latin szó ugyan, de épp oly magyar színű már, mint a szintén idegen eredetű pántlika, tarisznya, nadrág és dolmány, holott a stanicli rút, német marad örökké. Matt — fakó, fakó arany, stb. Néha eredeti értelmében is: holt. Például holt zöld, holt piros, holt kék. Átellenese ez az eleven zöldnek stb. Még gyakrabban alkalmazható a színek mattságára: tompa. Homályos elméjű emberre már a kódexek korában mondogatták: tompa elméjű. Hangra, ha nem cseng, nem kong, nem 29
