Hevesi Szemle 16. (1988)

1988 / 3. szám - SZÍNHÁZ - Farkas András: Esték a Gárdonyi Géza Színházban

után. Mi magunk is többször láttuk-hallottuk film és musical formájában. így aztán, mai körülményeink között ugyancsak megkérdezzük: azért kellett-e ezt a réges-régi csipkelődést újra a néző elé hozni, mert ennek mindig sikere támad, vagy a szerző nevén túl valami más cél is vezette a színházat? Tartok tőle, hogy igen. Mert indok bőven akad: társadalombírálat, szocialisztikus szólamok, aforizmák, amik a jövő felé vetették gyújtogató csóvájukat! Hiszen Shaw perben és viszonylagos haragban állt az őt magasra értékelő kortársaival, értőivel, ellenzőivel. És a hatalommal szemben sem fogta vissza a hangját.

A darab egy modern próféta szellemi tűzijátéka, néhol naiv kiadásban. Pickering ezredes, hogy Higginsné-ről ne is beszéljünk, a társadalom magasabb régióiban helyezkedik el, ahol a pénz nem számít. És itt, ebben a környezetben mondhatja el Alfred Doolittle azt a „felzüllési históriát”, amellyel ma már minket nem egészen nevettet meg. Vagy nincs új gazdagság?

Nem is ez a fontos itt! Az, amit Kosztolányi olyan pontosan észrevett. A modern hős tudásával és szerszámaival, a szorgalommal és olykor kegyetlen Kitartással arra vállalkozik, hogy a csibészlányból hercegnőt csináljon. No, ez így talán túl egyszerű. Azt a legn'aivabb néző sem hiszi el, bogy csak a fonetika felsőfokú birtoklásával a koszból kiemelt Pygmalion feljuthat a csúcsra. Eszközök, pénz, tanulás, átélés, a cél elérésének megingathatatlan vágya, a lépcsőfok megszenvedése — együttesen — kellhetett ahhoz, hogy a fogadást Pickering elveszítse. Jó angol szokás szerint tehát tét van. A hős, Higgins, száraz, mint egy fonográfdoboz kürtszerű alkatrésze; diadala is olyan. A fogadás megnyeréséig. És akkor kezdődik az ő átnevelése. Azzal, ahogyan a már valakivé előfejlődött lány igényt bejelentve fellázad. Itt a mitológiai szerelemnek árnyéka sincs, a ciprusi király szíve helyett egy agglegény kap leckét, Shaw módjára. S azzal elbukik a hős, hogy ez a váratlan visszatámadás éri? Vagy minden önhitt férfi rabjává válik saját kreatúrájának? Vagy a férfiak kötelesek maguknak felépíteni a még sosem volt ideált, csak azért, hogy életüket rendkívüli feladatnak, netán elképesztő célnak minősíthessék? A szerelem elvihet minden férfit eddig a képtelenségig? Ugyan! Itt a lehelletnyi költészet a shaw-i dramaturgiában. Nála, aki nem szerette, 'inkább kigúnyolta az érzelmeket.

Valamit azonban a modern időkből jól rögzített ez a gúnyolódó: az eszközök szerepét, azoknak a hatásos tárgyaknak a fontosságát, amikkel az ember okosan vagy eredményesen törhet céljai felé. A modernség, a gépek, a felpörgetett cselekvések már nála is veszélyeket jósolnak; az idő elleni harc, ami manapság folyik igazán az idegeinkben (és az agyunk körül, rádöbbenthet minket manipulálhatóságunkra.

Ebből a manipulálásból kaptunk a darabhoz, az átváltozás megértéséhez a kelleténél kevesebbet ezen az egri bemutatón. A darabokhoz szükséges, a hagyományos fonetikai készlet eszközei láthatóan felsorakoztak az asztalokon, de nem jutottak kellő szerephez. Ezt a játékrészt a rendező, Szőke István, aki vendégként dolgozott most az egri együttessel, leszűkítette. Találgathatjuk, miért is? Gyötörte volna a sok apró küzdelemmel a közönséget, mert az csak szórakozni akar? Gyötörte volna a színészeket, mert azok is megfogják a köny- nyebb végét a dolognak, ha hagyják? Vagy annyira tudjuk már, hogy ha a gépek és minden szerszámai a találékony emberi agynak amúgyis monotonná, őrlővé teszik a mindennapok taposómalmát? Shaw csak azért hajszolta a metodikát, mert akkor még minden gép, találmány a technika korát vezette be? Mára már ennek a metodikának nincs visszataszító vonása, amely felnyitná esetleg a szemünket, a szervezett, a segédeszközöktől sem mentes manipulá74