Hevesi Szemle 16. (1988)

1988 / 3. szám - VERS - PRÓZA - Remenyik Zsigmond: Szemétdomb (naplójegyzetek)

A mainál egy még kegyetlenebb, ostobább és félelmetesebb zsarnok leselkedik és várakozik a fordulatra. Majd mögötte egy még nála is kegyetlenebb és félelmetesebb megint. Majd megint... Kilel a hideg, ha erre a végtelen sorra gondolok, erre a végtelen jövőre, mind és mind kegyetlenebb zsarnokokkal, mind és mind félelmetesebb szörnyetegeivel. Kilel a hideg . ..

#

Néha azt érzem, kiöregedtem ebből a világból. A fiatalok építik az ő világukat, ez igy igen helyes — legyen ez a világ olyan, amilyen, ne törődjünk ezzel. Remélhetőleg több embernek jut majd kenyér, jó lakás, cipő, ruha. Esetleg műveltség, kultúra, tisztességes élet és nyugalom. Haszontalanná váltam, szükségtelenné, hasznavehetetlenné, használhatatlanná. Elmenni Dél-Ame- rikába, Peruba, a trópusokra — ez az élettől az egyetlen kívánságom . . .

Már látom a sort, ahogy jönnek utánunk a ..gyerekek”, akikre gondoltam a „Nagytakarítás” befejező soraiban. Mennyi tehetség, mennyi lelkesedés és komoly tudás szól: festők, színészek és rendezők, tudósok, polgárok, parasztok gyermekei, tele hittel és erővel. Mintha a mi csapatunkat látnám, akik — annak idején, a mi időnkben — szintén meg akarták váltani, meg akarták hódítani, meg akarták változtatni az egész világot! Vagy mintha a múlt nagy csapatát látnám, hozzánk hasonló vállalkozásban felsorakozni. Ez a végtelen út, ez a halhatatlan élet, múlt és jövő... így épül a világ!

#

Tamásival beszélgetünk Révainál. Tamási okos, megfontolt, elővigyázatos. „Hogy vagy, hogy vagy?” — ebben majdnem kimerül kedves társalgásunk. Én utálom az életet, keserű vagyok és ábrándtalan. „Gerinctelen gerincesek korát éljük” — mondom. Tamási mosolyog. Csak mosolyog.

Hírnév útjai beláthatatlanok, változatosak. Zongoraművész, lóidomító, gyilkos vagy festő — mindegy. Építsen az ember hidat vagy felrobbantson egy felhőkarcolót, egyre megy. Fő az, hogy beszéljenek a szerencsétlenről! De még ha csak ilyen egyszerű lenne a dolog! A nagy pusztítók, a nagy rombolók népszerűsége, hitvány élete sokkal maradandóbb, mint az alkotók, az építők dicsősége. Hány építő érte meg keserűen kis művének bukását, hány romboló élte meg pusztító művének nagy diadalát!

*

Ha végiggondolja az ember, hogy például mi az állam, vagy mik az állam céljai, mi a párt, a kormány, és hogy mi az emberiség — egyszerűen jobb megbolondulni.

Ügy érzem, jogom van ellenzékben lennem, bírálnom, kifogásolnom, hisz ugyanezt tettem tiz évvel ezelőtt is, húsz évvel ezelőtt is. Ez a múlt — úgy gondolom — feljogosít erre a kivételes szabadságra. Egyben ez a múlt bizonyítja álláspontom erkölcsösségét, tisztaságát és jogosságát is.

39