Hevesi Szemle 16. (1988)
1988 / 3. szám - VERS - PRÓZA - Lőrinczy István verse
M .-V %■ m ár csak a presszóról és az öregek napközi otthonának létesítéséről volt hajlandó velem tárgyalni. A múlt hetekben — Eszter napra — beállított egy csokor rózsával: — A tanító néninek hoztam. — Ne vicceljen, elnök elvtárs! És hálából elmentem vele a tanácshoz, megbeszélni a presszót... Hallgatom a csicsergést, és köziben alig veszem észre, hogy befutunk mi is az autóbusz-pályaudvar elé. — Hová vigyem? — Ha siet, itt letehet, ha ráér, meghívom anyuékhoz egy kávéra! Tudja, én — ott, a végeken —, olyan kávéspecialista lettem, hogy még a legmorcosabb ember is megnyalja utána a száját. Hétfőn meglátogat majd a szövetkezeti főnök, akitől függ a presszóépítés, neki is én főzöm majd a kávét... — Csak azt ne várja, hogy még a fagylaltot is én áruljam! — mondom majd neki, ha dicséri az isteni nedűt. Kiderül, hogy ismerős a papa, hálásan megölel, amikor elé állítom a vendégét. — Íme, a szófogadatlan lány! — ugrik az ölébe Eszter, majd csákóikkal halmozza el a mamát. — Én főzöm a kávéi, anyuci! Elvégre önálló, kereső nő vagyok, nekem kell megfizetnem a fuvart. Életemben nem ittam ilyen jó, ízes, zamatos kávét, dicsérni alig győzöm, az utolsó cseppjéig. — Miből, hogyan csinálja? Eszter nem ad receptet. Ügy tartja, hogy az igazi nagy titkokat az embernek csak kivételesen, és alapos okkal szabad elárulnia. Ez nem bizalmatlanság, ez életfilozófia ... LÖRINCZY ISTVÁN r" Azott csillagok egyszer egy költőnő verset írt énrólam érdemtelenül szép szavakkal övezett húsz éve már hogy az Égbe szállt szegény s ázott csillagokon keres kék köveket Már teljes a virágpompa (balra) 37
