Hevesi Szemle 16. (1988)
1988 / 2. szám - VERS - PRÓZA - Polner Zoltán verse - Szakonyi Károly: Kardok, kalodák (történelmi játék)
Gillinger: (eltereli a szót, kedélyes) Csak egy kicsit kellett volna szerencsésebben alakulnia a dolgoknak, s önök már be is rendezkedhettek volna itt, valamelyik szomszédos palotában. De fájdalom . . . (elhallgat) Mária: Mit akar mondani, ezredes úr? Gillinger: Nagyon, nagyon sajnálom, hogy így történt. Sajnálom . .. Mária: ön tud valamit?! Gillinger: Mit tudnék, asszonyom? Mária: Ezredes úr! Látom a tekintetén, hogy titkol valamit! Híreket kapott? Jött futár? (Gillinger hallgat) Ezredes úr! Jött futár?! Gillinger: (zavartan) Diszkrétebben, asszonyom! Mária: Mondja el, mit tud! Ezredes úr! Az istenért! Gillinger: A kegyelmi kérvényt... Mária: Nos?! Gillinger: Rákóczi elutasította. Mária: (csaknem elájul) Elutasította? Gillinger: Az ítéletet... végrehajtották. Mária: Az ítéletet? ... A bátyámat és a férjemet... úgy értem mindkettőjüket?! __ G illinger: Mélységesen fájlalom, asszonyom! Magam is nagy hódolója voltam férjeurának. Bezerédj hős volt, kitűnő katona, nagyszerű stratéga. A császár szolgálatában sokra vihette volna ... Mária (kitör) Gyilkosok! Gyilkos gazemberek! Megölték a férjemet! Megölték a fivéremet! (Gillingernek esik, öklözi a mellét) Maguk! Maguk juttatták vérpadra őket! Maguk! Gyilkosok! Gyilkosoook!. .. (Többen összefutnak) Gillinger: Asszonyom! Türtőztesse magát! De asszonyom! Mária: Becsapták! Kelepcébe csalták! Megölték! Megölették! Engedjenek hozzá! Engedjenek Magyarországra! Engedjenek! (Kifut. Gillinger int két inasnak) , Gillinger: Menjenek utána! Orvost hivjanak! Csillapítsák le! Többen: — Ki ez? — Mi történt? — Ki ez az asszony? Gillinger: (a ruháját igazgatva, hidegen) Ahogy vesszük. Ha tetszik, egy árulónak, ha tetszik egy mártírnak az özvegye. — Meine Damen und Herren! Parancsoljanak, szórakozzanak, semmi különös nem történt. .. Fáradjanak a játékterembe vagy a büfébe, meine Damen und Herren ... (Mind kivonulnak. Halk szalonzene keringőt játszik. Hirtelen csend.) 25 25. jelenet 1711. nyara. Valahol messze Kőszegtől. Vert, tépett had vonul. Bújdosásba induló kurucok, asszonyaikkal. Valaki kantárszáron lovat vezet, a nyeregben gyerek ül. Rakott szekeret húznak gyalogosan. A sereg megtelepszik pihenőre. Kulacsok, tarisznyák kerülnek elő. 1. kuruc: (odaszól egy csoporthoz) Ti honnan, pajtás? Mert mi a Dunántúlról. 2. kuruc: Mi egyenest a majtényi síkról! 1. kuruc: Ott voltatok, amikor halomba kellett rakni a fegyvereket? 2. kuruc: Ott, pajtás! Azt hittük, hadiszemle lesz, azért hajszolnak minket Szatmár felé. De Nagymajténynál körbefogtak minket a császári hadak. Azt akarták, esküdjünk fel a császár ■ hűségére . ... 1. kuruc: Felesküdtetek? 2. kuruc: Mi nem, pajtás! Megmondta a fejedelem is: „Valamint az ügyet nem dicsőségért, gazdulásért vettem fel, úgy a nyomorúságok félelmétől viseltetve aztat el nem hagyom ...” 10
