Hevesi Szemle 15. (1987)
1986 / 6. szám - VERS - PRÓZA - Makay Margit: Hogy is volt? (életregény)
MAKAY MARGIT Hogy is volt? Hetvenöt év színpadon 1936 júniusában a Nemzeti Színház szezonjának befejeztével Bajor Gizi és én megkaptuk az „Amerikai Elektra” című trilógiában szerepeinket, hogy a hatalmas anyaggal a nyár folyamán foglalkozhassunk. Gizivel elhatároztuk, ha a szerep körül a nyári szünetben valami kívánságunk lesz egymástól, telefonon közölni fogjuk, rhivel a rendezőt, Németh Antalt azzal akartuk meglepni, hogy az első próbán kész szerep- tudással jelenünk meg. Nehéz körülmények között fogtam hozzá ennek a ragyogó szerepnek a tanulásához, az uram súlyos beteg volt, a vég nemsokára be is következett, úgy, hogy ő már nem érte meg a bemutatót. Minden erőmet összeszedve hozzá fogtam az „Amerikai Elektrádban rám osztott Christine szerepének a tanulásához. 1937-ben négy sziházban vállaltam fellépést: Nemzeti, Víg, Magyar és a Magyar Kamara Színházában. Sok nagy színésznőt láttam színpadon, úgy itthon, mint külföldön, de olyan lebilincselő egyéniséggel, mint Bajor Gizi, alig találkoztam. Egy színésznő, akinek minden jól állt. Tüneményes, varázslatos lénye szinte hipnotizálta a közönséget. Egy alkalommal, mikor hazajöttem a próbáról, a teraszomat felvirágozva találtam drága növényekkel. A kertészével díszíttette fel. Máskor megdicsértem egy díszt a ruháján, este már ott találtam az öltözőmben, elküldte nekem ajándékba. Kifogyhatatlan volt a figyelmessége. Sajnos, csak az „Amerikai Elektrá”-ban játszottam együtt Bajor Gizivel, a Nemzeti Színház koronázatlan királynőjével, s a közönségnek elismerten dédelgetett kedvencével, részemre új területen a Nemzeti Színház színpadán. Sok mindennel kellett megküzdenem. Bajor Gizi közös szereplésünk után így nyilatkozott: — Boldog vagyok, hogy veled játszhatom. mert a konflisló is bejön elsőnek a versenypályán, ha egyedül fut. Tündéri lénye páratlan humorral szórakoztatta barátait. Mikor lámpalázzal küzdött premier előtt, akkor sem hagyta el humora. Egymás mellett volt az öltözőnk. Az „Amerikai Elektra” főpróbáján egyszerre léptünk ki az öltözőből, hogy a színpadra menjünk, azt látom, Bajor ájulást színlel és nekidől a falnak, miközben síri hangon megszólal: — Nem félsz? Én, aki nem vagyok lámpalázas, nyugodtan kérdeztem: — Mitől féljek? Erre angyali arccal, kislányos naívsággal, bátran kivágta magát: — Igazad van, féljen a közönség. Pályámon az „Amerikai Elektra” Christine szerepe volt a legizgalmasabb feladatom. Egy új korszak nyílt meg előttem, amikor a pajkos, vidám vígszínházi szerepekből kilépve, egy hatalmas tragikai szerep megoldását bízták rám a Nemzeti Színház színpadán. 15
