Hevesi Szemle 15. (1987)

1987 / 3. szám - TÁJOLÓ

NYÁRI PROGRAMOK Az idén immáron negyedik alkalom­mal rendezik meg a hatvani zenés szín­házi nyár programjait. Az előadásokat es­te, 8 órakor tartják a város szabadtéri színpadán. Augusztus 23-án, a Népszín­ház operatársulata mutatja be Offen- badh: Párizsi élet című vígoperáját, míg 25-én a Józsefvárosi Színház vendégsze­repei a Szidike lakodalma című rock- musicallal, melynek szerzője Tersánszky Józsi Jenő és Szakcsi Lakatos Béla. A Szegedi Nemzeti Színiház 27-én lép fel Puccini Pillangókisasszonyával, 29-én pe­dig Lehár Ferenc: Mosolyországa című nagyoperettje kerül színre. A záró elő­adás szeptember 2-án lesz. A békéscsa­bai Jókai Színház művészei Zerkowicz: Szélhámos király című víg játékát eleve­nítik meg. Várj a a nézőket a gyöngyösi szabad­téri színpad is. Július 4-én a Z’Zi Labor, 21-én az R-Go, augusztus 10-én pedig a Dolly Roll ad itt koncertet. Július 10-én cigánynóta-estet rendeznek Bangó Mar­git felléptével. Ugyancsak könnyed ki- kapcsolódásra invitálja a nézőket a he­vesi Móricz Zsigmond Művelődési Köz­pont július 18-ra. Haumann Péter rende­zésében Az élet egy kabaré című zenés műsort adják elő a Radnóti Színpad mű­vészei. Nagy népszerűségnek örvend az egri nyári egyetem filmművészeti tagozata. A rendezvénynek az Egri Ifjúsági Ház ad otthont augusztus 8-tól 16-ig, s a film­barátok Gábor Pál alkotásait láthatják. KIÁLLÍTÁSOK Július 7-én, 16 órakor nyitják meg az MMK és a Hevesi Szemle Galériájának műemlékvédelmi kiállítását, amely az egri nyári egyetem műemlékvédelmi tagozatának munkájához kapcsolódik. A megnyitót követően Pécsi István, a Heve­si Szemle felelős szerkesztője készít nyil­vános interjút Kaposy Miklóssal, A Magyar Rádió Karinthy Színpadának ve­zetőjével. Ugyancsak a megyei pártbf- zottság oktatási igazgatósága ad otthont e galéria másik rendezvényének, Fejér István fotókiállítását júliusban és augusz­tusban tekinthetik meg. A Hatvani Galériában június 17. és szeptember 6. között a Balatoni tájak, balatoni emberek című tárlat látogatha­tó, míg a Gyöngyösi Galéria július 3-ig V. Delast Elena műveivel, július 10. és augusztus 7-e között pedig Vezényi Ele­mér emlékkiállításával várja az érdek­lődőket. Szabadtéren, az egri posta árkádjai alatt rendezi meg a Megyei Művelődési Központ augusztus 19. és 25. között az észak-magyarországi fotóművészeti szemlét. MEGYEI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT Júliusban és augusztusban minden pénteken, szombaton és vasárnap este fél 8-tól toronyzenét hallhatnak az érdeklő­dők az egri Minaretből. Az MMK július 1. és 15. között rendezi a Gárdonyi Gé­za Színházban, a negyedik országos fotó­szalont. Térzenében gyönyörködhetnek a me­gyeszékhelyen élők július 10-én, délután, A lajosvárosiakat 17 órától, a Széchenyi utcaiakat 18 órától, a Csebokszári-lakó- telepieket 19 órától, a Dobó téren sétáló­kat 20 órától szórakoztatja muzsikájával az MMK Egri Szimfonikus Zenekarának rézfúvósegyüttese. Augusztus 15. és 16-án Egerben, a Do­bó téren adnak műsort a megye színját­szói, míg a folklór együttesek bemutató­ja augusztus 20-án lesz ugyanitt. 89

Next

/
Oldalképek
Tartalom