Hevesi Szemle 15. (1987)

1987 / 1. szám - SZÍNHÁZ - Sárhegyi István: Bodrogi színháza

szik, s ráadásul havonta harmincakat... Az ugye, harmincszor ötszáz forint, jóllehet, az alapja csak háromezerkettőszáz. Igaz, máshogy is lehet boldo­gulni, hiszen van olyan, akinek ugyancsak alacsony a bére, s csak kettőket- hármakat vállal, de ott vannak a szabadnapjai, s olyankor másutt lép fel. Mi még ennél is előbbre akarunk jutni, s jelenleg tárgyalunk egy olyan ügy­letről, ami a tőkés világban már kialakult dolog. Ezt mi a saját rendszerünk keretei között, azaz erre adaptálva szeretnénk véghez vinni. Mire gondolok? Arra, hogy a színház menedzselhetné a saját színészeit, vagyis azok külső munkáit is megpróbálhatná megszervezni. A színház a tevékenységéért — természetesen — részesedést kapna. Hadd világítsam meg ezt egy példával. Tegyük fel, engem húsz előadásra meghívnak Egerbe. Akkor a Vidám Szín­pad biztosítja nekem az ehhez szükséges időt, azaz úgy alakítja az itteni mű­sorát, úgy egyeztet, hogy én elmehessek. Mint az én tulajdonosom, megálla­podik az egriekkel, mennyiért vihetnek oda. Később ezt az összeget a meg­rendelők átutalják, s ebből a színházam levesz — mondjuk — tíz százalékot, a többi az enyém. Ez azt is eredményezné, hogy ha nem egy száz-, hanem egy ötszáz személyes helyen zajlik le a produkció, akkor én is, de a színhá­zam is többet kereshetne. — Hazánkban pillanatnyilag eléggé „megcsontosodott” gázsik vannak... — Igen, mert ugyanannyit kap valaki akkor is, ha egy falusi kultúrház- ban lép fel 150—200 ember előtt, mint amikor egy zsúfolt sportcsarnok kö­zönségét szórakoztatja. Ha a menedzselés megvalósulna, abban az esetben a színház azt mondhatná, ez megéri neked is, nekünk is, így hát érdemes baj­lódni. A mostani állapot szerint az a legkifizetődőbb, ha sok kicsi kultúr- házban fordul meg az ember, mert ugye, három előadást képes végigcsinálni. Mindenki boldog, jól érzi magát. Jó lenne, ha az értékkülönbségek is markán­sabban kirajzolódnának. Most a művészek kategóriákban vannak, de nem úgy, hogy kit mennyire taksálnak egy személyben, hanem oly módon, hogy azt mondják: ez a száz ennyit ér, az meg amannyit. Ismét egy példa ... Vegyünk egy színészt, aki tíz évvel ezelőtt egy fellépésért ötezer forintot kért, aztán annyi lett a gázsija. Eltelt az idő, most szívesen vinnék őt ezerért, de neki 85

Next

/
Oldalképek
Tartalom