Hevesi Szemle 15. (1987)
1987 / 1. szám - PEDAGÓGIAI MŰHELY - Chikán Zoltánné: Nyelvtanításunk helyzete és problémái
Lényeges tehát, hogy megfelelő szemlélettel az egész nevelőtestület egyaránt szívügyének tekintse az anyanyelvi nevelést. Sajnos ezen a téren még igen sok a tennivalónk. Sok szaktanár érti félre ezt a törekvést, mert azt gondolja, hogy neki kell átvállalnia a magyartanár feladatát is. Erről természetesen szó sincs. A nyelvi ismeretek megtanítása a magyarórákon történik, de a nyelvhasználat (szóbeli és írásbeli) helyes irányítása, tantárgytól függetlenül minden tanár feladata. Ha egy általános iskolai tanuló kijelenti: „A király gyűlésbe hívta a dolgozókat”, ,,A pápa Magyarország érsekségére pályázatot hirdetett” vagy „Bánk éppen kiküldetésben járt”, akkor nem egyszerűen arról van szó, hogy rosszul használt egy szót, hanem arról, hogy egyáltalán nem vagy nem jól ismeri azt a kort, amelyről beszél. Ez tehát nem egyszerűen nyelvi kérdés. Ezért nagyon fontos a nevelőtestület egységes állásfoglalása: a hibás nyelvhasználat mindig és minden körülmények között hiba, javítása szaktárgyaktól függetlenül minden tanár feladata. A szakszavak jelentésében a közös vonások összekapcsolása során megbizonyosodhat a tanuló arról, hogy minden tudomány sajátos világ ugyan, de ezek a külön világok egyetlen, egységes világnak az összetevői. Ennek az egységes világképnek kialakításában, fel- és megismerésében a nyelv rendkívül fontos szerepet játszik. Az előbbiekből nyilvánvaló, hogy a nyelvtanítás nem képzelhető el másként, csak a nyelvtani ismereteken alapuló anyanyelvi nevelés sokrétű, szerteágazó feladatkörének részeként. Ezen a területen még igen sok a tennivalónk. Célunknak kell tekintenünk, hogy tanulóinkban kialakítsuk a nyelvi tudatot, a nyelvi öntudatot, végül az anyanyelvi öntudatot. Meg kell érteniük, hogy a nyelv nélkülözhetetlen eszköz ahhoz, hogy élni tudjanak a társadalomban, de ébresszük fel bennük a nyelvi tudat mellett a nyelvi öntudatot is: a modern ember műveltségeszményének jellemzője az anyanyelv ismerete, helyes használata, hiszen a nyelv jellemzi használóját. Ezek felismerése után nem nehéz továbblépni és kialakítani az anyanyelvi öntudatot: ahogyan az egyén számára nem lehet közömbös nyelvhasználatának szintje, ugyanúgy a nemzet számára is fontos, hogy nyelve minél magasabb szintű legyen. Ezért pedig mindenki felelős, aki használja a nyelvet. A nyelv minden nemzet számára a nemzeti múlt terméke, a nemzeti műveltség szerves része. Ilyenképpen kell megbecsülnünk, továbbvinnünk és továbbadnunk. Bármilyen iskolatípusban és bármilyen szaktárgyat tanítson is a tanár, feladata, hogy a megfelelő szinten fejlessze, tudatosítsa tanítványaiban az anyanyelv iránti felelősséget. Ez az egyéneknek és az egész társadalomnak közös érdeke. Chikán Zoltánná 65
