Hevesi Szemle 15. (1987)
1987 / 1. szám - PEDAGÓGIAI MŰHELY - Chikán Zoltánné: Nyelvtanításunk helyzete és problémái
ni futó-kocogó embereket a parkokban, vagy a lakótelepeken, az esti órákban. Érdekes viszont, hogy ezek az emberek elég gyakran rossz ízű megjegyzéseket hallhatnak a járókelőktől. Kocsis L. Mihály a Makacs terep című művében is kesereg ezen és megemlíti, hogy a részeg embert sokkal több megértés kíséri, mint az egészsége érdekében testmozgást végzőt. Valahol tehát a fejekben kell rendet tenni és ebből kell kiindulni, hogy a mozgásinger semmi mással nem pótolható, legfeljebb egy másik mozgásingerrel. Csillag Béla Nyelvtantanításunk helyzete és problémái Hivatalos és nem hivatalos helyekről elhangzó nyilatkozatokban egyaránt már szinte közhelynek tűnik, ha oktatáspolitikai kérdésekről szó esik, hogy oktatásügyünk egyik központi feladata a minél magasabb szintű anyanyelvi nevelés. Jelentőségének felismerése és elismerése ma már lassan valóban átmegy a köztudatba: az információelmélet és az ezzel kapcsolatos kutatási eredmények nem visszaszorították, hanem kiemelték a nyelv rendkívül fontos szerepét a társadalomban. Az anyanyelvi műveltségnek szociális és kulturális jelentősége van: egyrészt ugyanis a legalapvetőbb közlőeszközünk, minden más ismeret elsajátításának alapja, másrészt a nemzeti kultúra értékeinek hordozója. E felismerések ellenére gyakorlatilag igen alacsony, alig kielégítő az anyanyelvi oktató-nevelő munka szintje: elméleti, de főként gyakorlati síkon nagy a lemaradás. Minden tanár tudja és el is ismeri, hogy a tanulók élőnyelv-használatának fejlesztése a cél, az ismeretnyújtás mégis gyakran megáll a nyelvtani szabályok megtanításánál, s ha a tanárt szorítja az idő, éppen a lényeg marad el az órából: a megismert, megtanult szabály szerepének megmutatása, a fel- használás mikéntjének gyakorlása. A maga idejében fontos volt a ténymegállapító tárgyalásmód is, de ma már nem állhatunk a régi, adatközlő alapon. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a nyelvi tényeket, szabályokat nem kell megtanítanunk, de nem elégedhetünk meg ennyivel: a korszerű grammatika alapján álló tudatos, helyes és esztétikus nyelvhasználat kialakítása a cél az anyanyelvi nevelés minden részterületén. Ez annyit jelent, hogy a helyes nyelvhasználat tartalmi és technikai oldalára egyaránt tekintettel kell lennünk. Tartalmilag helyes a nyelvhasználat, ha helyes a szóhasználat, a szófűzés (mondatalkotás) és mondatfűzés (a szövegalkotás). Technikai vonatkozásban a helyes kiejtés és a helyesírás ápolása, fejlesztése a cél. Ennek a vázlatos képnek bármelyikéről részletesen lehetne szólni, az adott keretek között azonban csak két területre térek ki, ahol a legtöbb a gond: a helyes szóhasználat és a helyesírás kérdésére. A nyelvtantanulás és az irodalommal való foglalkozás során látnia kell a tanulónak azt, hogy a nyelvet — és ezen belül a szóhasználatot — vizsgálhatjuk történelmi távlatban, de megfigyeltetjük azt is, hogy ugyanabban a korban is sokszínű lehet egy-egy szó jelentése a körülményektől függően. így tesszük képessé a fiatalt a társadalmi kódváltásra, vagyis arra, hogy mindig 62
